Vállalod, hogy Te csináltad?
előadó: Szikszay Csaba (mester coach)
Az előadás tartalma:
A körülményeidet Te teremted magadnak egy előző, „mit szeretnék elérni, kivé szeretnék válni” felvetésekkel. Minden érted van, volt és lesz is mindig. Sokan elutasítják, mert nem „jónak” vélik a jelenlegi körülményeiket. Lényegében nem értik, miért jutottak ide, értelmetlennek tartják a tragédiákat, nehézségeket és elutasításban élik az életüket.
Ha valaki azt mondja nekik, hogy „ez mind érted van”, még fel is háborodnak és feszülten, vérben forgó szemekkel válaszolnak: „ezt én nem akarhattam, ne beszélj, hülyeségeteket badarságokat”. Egy tragédiát, szakítást, halált senki nem kívánja, de van, hogy így teremtesz magadnak megfelelő életteret ahhoz, hogy eljuss oda, ahová mindig is szerettél volna vagy azzá válj, aki mindig is szerettél volna lenni.
Valljuk be, sokszor kapunk észbe, ha elmegyünk egy temetésre vagy egy szakítás után, elkezdjük értékelni azt, ami korábban egyáltalán nem foglalkoztatott vagy nem volt fontos.
Milyen sokan élik meg tragédiának azt, amikor szétszakad egy család és rá egy évre, hálásak azért, hogy megtörtént. Azért, mert a részletek nem épp olyanok, mint az elképzeléseidben, azok attól még pont oda vezetnek, ahová szervezted vagy szeretted volna, hogy legyenek.
Előfordul, hogy nehéz, fáj vagy kiborulsz és gyűlölve nézed, mit csinálsz magaddal, de attól, mert nem érted, ne utasítsd vissza a folyamatot.
Pont a közepén vagy, már megtettél egy csomó mindent azért, hogy eljuss valahová, ne tagadd meg csak azért, mert mások nem értenek, nem hisznek benned. Gondolj egy jó mered lejtőre. Ha felfutsz rajta és lendületben maradsz, feljutsz a tetejére, de ha megállsz, visszaesel az aljára. Ne torpanjál meg, azért, mert valami váratlan ér!
Ez a Te bulid. Erről a Te fejedben álltak össze az elképzelések konkrétumokká. Lásd be, hogy céljaid eléréséhez szükséged van a mai körülményeidre.
Ha valamivel nagyon nem vagy megelégedve, gondold át újra és újra a céljaidat. Ha pedig ragaszkodsz a céljaidhoz, fogadd el a körülményeiket is, mert minden annak érdekében történik, hogy egy szép napon oda juss, ahová szeretnél és azzá válj, akivé szeretnél válni.
Gyakran hallani az irigyeket: „bárcsak én is hasonló körülmények között lehetnék mint Te.” Soha nem lehet tudni, hogy az irigyelt képesség, tudás, vagyon, pénz, ember, milyen életvitelt, feladatsort, megfelelni vágyást, viselkedést von maga után.
Tényleg könnyű azt mondani, hogy „könnyű neked”, de nem biztos, hogy könnyebb, mert Te azt gondolod, hogy könnyebb.
Vannak akik azért mondanak le mindenükről, hogy senki ne irigykedjen rájuk. Elkerülik saját magukat csak azért, hogy ne hívják őket önzőnek, illetve lemondanak mindenről csak azért, hogy ne figyeljenek rájuk.
Pedig az, akinek van valamilyen, mindegy, hogy az képesség, vagyon vagy egy szép ruhadarab is az… az nála van, ezért az, aki ezt irigyli tőle azt feltételezi, neki nem lehet, ezért el szeretné venni attól, akit önzőnek hív.
Ne félj az önzőségtől, mert amikor megvagy magadnak, meglesz mindened és lesznek olyan hiénák, akik nagyképűnek és Egoistának fognak hívni. Mind a ketten tudjuk a hiányosságok és a nélkülözés, ellenszenvet vált ki belőlük. Ez egy igazi bizonyíték arra, hogy nem volt hiábavaló élned, Te már valamit elértél, a mennyországban lesz mit felmutatnod.
Ha reálisan nézed a körülményeket és a tetteid következményeit, akkor rá fogsz jönni ara is, hogy nincs hiányosság sehol. Megvan mindenkinek mindene, illetve mindenkinek adottak a megfelelő körülmények, önmagához mérten.
Ő nincs lentebbi szinten és Te sem vagy magasabb szinten, csak éppen más az érdeklődésetek, mást és mást szeretnétek mind a ketten. Valakit a spirituális dolgok érdekelnek, valakit az üzleti világ, valakit meg mind a kettő érdekel vagy egyik sem. Keresd azok társaságát, aki beleillik az érdeklődési körödbe, de ne ítéld el azokat, akik kilógnak a sorodból. Ők nem többek vagy kevesebbek nálad, csak egyszerűen, mások.
A körülmények csak díszletek a színjátékhoz a mindennapi élethez. Meglehet, hogy mostoha körülmények között, egy csatatéri jelenetben neked csak egy sebet kell bekötöznöd, legyél hálás, hogy neked csak ennyit kell megtenned.
Lehet, hogy a másik, akitől irigylenéd, egy gazdag palotában egész életre szóló brutális családi drámából kell kikeveredni. Gondold át, mert biztos vagyok benne, a jelenlegi körülményeid adottságai a legjobbak számodra.
Gondolataid, érzelmeid és tetteid összessége teremtik a körülményeket, hiszen elhagyva személyiséged olyan hatással, befolyással vagy az életedre, amelyek egyszer visszatérnek hozzád, megteremtve azokat a körülményeket, amelyek során kénytelen leszel megtapasztalni azok következményit, amit gondoltál, amiről beszéltél, amit cselekedtél.
A körülményeid állandó változásban vannak. Ha nehéznek élsz meg valamit, épp ugyanúgy eltűnik, mint az ideális körülmény, de csak akkor, ha már nincs rájuk szükséged, ezért mindig a feladatra koncentrálj. Ha nem látod az új feladatokat, a körülmények változásából, következtethetsz rájuk.
Mivel terveidet, céljaidat és álmaidat is Te faragod, honnan jöhet az, hogy a
körülmények önálló életet élnének tőled függetlenül? Ha tudsz álmodozni és célokat teljesíteni, gondolok itt egy egyszerű „benyúlok a postaládába és kiveszem a leveleket” célra, akkor tudnod kell azt is, hogy azt, amit épp rossznak ítélsz meg, pont a saját műved.
Békülj ki azzal, hogy vállalhatod a felelősséget, mert nem adsz magadnak érte büntetést, mert minek, miért büntetnéd mgad a saját teremtményed miatt. Csak ismerd el, hogy Te éled az életed és Te vagy az alkotója, még akkor is, ha nem érted a jelenlegi helyzetedet. A kitüntetést is megérdemled, nem csak a büntetést!
Mert minden jól van úgy, ahogy van. Majd azt is belátod, hogy mind a körülmények, mind pedig a tettek másodlagosak.
A kérdés az, hogy az adott pillanatban kellő figyelemmel ott tudsz-e lenni, és minden feladatot, amit az élet eléd tár, legjobb tudásod szerint oldasz-e meg. A legjobb körülmények adottak, vagy csak megtagadod azt és nem vagy hajlandó megtanulni használni, vagy faragsz magadnak még jobb életteret, körülményt a mostaniból.Megvan a lehetőséged, könyörgöm élj vele!
Hogyan válhatnak az érzelmeid a kiegyensúlyozottságod forrásává?
A kiegyensúlyozott élet nem az állandó nyugalmat vagy tökéletes kontrollt jelenti, hanem azt, hogy hogyan kezeled azokat a belső folyamatokat, amelyek kibillentenek az egyensúlyból. A legtöbben úgy próbálják elérni a stabilitást, hogy külső rendszereket építenek fel: hatékonyabb időbeosztás, jobb szokások, több pihenés. Bár ezek mind fontosak, mégsem jelentenek tartós megoldást, ha a belső világod feszültséggel […]
Tartalom
Hogyan változtasd a gátlást magabiztossággá?
A gátlásosság sokak számára egy megmásíthatatlan személyiségjegynek tűnik, pedig valójában nem egy állandó tulajdonság, hanem egy tanult viselkedési minta, amely alakítható és fejleszthető. Az önbizalom sem egy veleszületett adottság, hanem egy olyan készség, amelyet fokozatosan fel lehet építeni. Sokan tévesen hiszik azt, hogy a magabiztos emberek egyszerűen így születtek, és hogy a gátlásosság örökre meghatározza […]
Tartalom
6 mentális gát, ami miatt túlgondolod a helyzeted.
A túlgondolkodás egy láthatatlan örvény, amelybe észrevétlenül belekerülhetsz, és amely egyre mélyebbre húz, anélkül, hogy közelebb vinne a megoldáshoz. Egy gondolat megjelenik a fejedben – talán egy múltbeli esemény, egy jövőbeli döntés, vagy egy bizonytalan helyzet –, és az elme azonnal működésbe lép. Elemzi, variációkat gyárt, forgatókönyveket pörget le, újra és újra megvizsgálja ugyanazt a […]
Tartalom
Hogyan hagyj fel a halogatással?
A halogatás sokkal több, mint egyszerű időhúzás vagy fegyelmezetlenség. Ez egy belső feszültségre adott válasz, egy tudattalan mechanizmus, amely megpróbál megvédeni valamitől – a kudarctól, a bizonytalanságtól vagy akár saját magad túlzott elvárásaitól. Amikor egy feladat eléd kerül, az elméd azonnal elkezdi mérlegelni a hozzá kapcsolódó lehetséges kellemetlenségeket: túl nehéz, túl sok időt vesz igénybe, […]
Tartalom
Hogyan fordíthatod a visszautasítást előnyödre?
Képzeld el, hogy minden alkalommal, amikor elutasítás veszélye fenyeget, az agyad azonnal riadót fúj. A szíved gyorsabban ver, a gyomrod összeszorul, és egy belső hang figyelmeztet: „Ne tedd! Ha visszautasítanak, az fájni fog.” Ez az ösztönös reakció olyan erős, hogy sokan inkább bele sem vágnak semmibe, ami kockázatos lehet. Inkább megmaradnak a biztosnál, a kiszámíthatónál, […]
Tartalom
Hogyan kezeld a bűntudatot, hogy ne akadályozzon, hanem erősítsen?
Gondoltál már arra, hogy miért akadályozod meg saját magadat abban, hogy elérd, amit igazán szeretnél? Miért mondasz le lehetőségekről, miért halogatod a céljaidat, vagy miért érzed úgy, hogy mindig ugyanazokba a zsákutcákba futsz? Az önszabotázs alattomos dolog. Nem feltétlenül harsány vagy egyértelmű – gyakran csendesen lapul a háttérben, észrevétlenül átszövi a gondolataidat, döntéseidet és szokásaidat. […]
Tartalom