Hogyan hozz meg fontos döntéseket?

Minden nagyobb vagy jelentősebb döntés előtt van egy „pillanat”, mielőtt megfogalmaznánk egy sablonos választ vagy előhúznánk a múltunkból egy biztonságos sémát a problémás helyzet kezelésére.

Amikor egy kritikus beszélgetés vagy találkozás során elszorul a torkunk, és érezzük, hogy nehéz megszólalni, nagy a tét, feszültek vagyunk, és nem tudjuk még pontosan, mit fogunk tenni.

Ez az állapot, csodálatos, még akkor is ha nehezen éled meg a döntéseid előtti perceket. Ez a kegyelem pillanata. Amikor még nincs meg a kész válasz, csak csönd van és belső dermedtség, talán ott van a félelem is. Nagyon nehéz állva maradni, én rendszerint, le szoktam ülni, pont ezért.

Mégis ez az állapot az, amit ha megtalálsz, valami eredeti, valami valódi születik meg benned. A menekülési út, mindig a múltunk felől jön. A régi sebek felvéreznek, a régi tapasztalatok előbújnak és védekezésre kényszerítenek.

Soha nem álltam volna ki több száz ember elé, ha nem megyek bele az érzéseimbe, nem élem meg őket és nem haladok túl rajtuk.

Sokan a döntéseik után, kíváncsian próbálják megtudni, hogy vajon helyesen döntöttek-e vagy sem. Mi ez a butaság. Nem a döntések után tudod meg az eredményt. Az eredményt már előtte érzed a kegyelmi állapotban és arra kell menni, azt kell választanod, amit tiszta szívedből érzel. Én nem hiszek a mérlegelésben.

Abban, hogy csinálj két oszlopot, írd fel a jó és rossz tulajdonságait a döntésednek a tárgyáról. Én az intuíciómban hiszek, illetve tudom, hogy nagyon jól tudom működtetni.

Mindig ismered az eredményeit a döntéseidnek, mert ha nem ismernéd, soha nem döntenél. Itt belül, van a szívedben, van egy kegyelmi ráhangolódott állapot, ami megsúgja az eredmény és a döntésedet is.

Tudom, ez most olyan misztikusan hangzik, de nem az. Kicsit mindannyian skrizofénok vagyunk, mert beszélgetünk magunkban. Nagyon fura és nem sokan vallják be, de megbeszéljük mindig, hogyan legyen tovább. Ez általában a földhözragadt hangod, a mérlegelő hang.

Amit említettem, a kegyelmi állapotban, nincs hang. Csend van. Olyan mintha megfagyna az idő. Itt még minden lehetséges.

A döntés előtti pillanat, megszólalás előtti csönd, kegyelmi idő, mert még minden lehetséges, még nem söpört le a múlt, nem győzött le a félelem, még nyitott a jövő. Ezt a pillanatot kell megragadnod, engedni a legmerészebb megérzésednek is.

Nem habozva, hezitálva, bebiztosítani magadat a lehetséges kockázattal szemben, hanem rábízva magadat arra, ami bontakozik ki, alakul, formálódik benned.

Akkor tudsz megfelelő döntést hozni, ha nem előre kitalálod a mérlegelésed, hanem odafigyelsz arra, mi történik és a kialakult helyzetre adsz választ.

Ha nem így történne, akkor bizony lemaradsz az élet adta örömeiről.

Ha előre kitalálod milyen legyél, milyen döntéseket hozz, akkor olyan leszel, mint egy fénykép a mozivásznon. Az életed nem egy fénykép, egy rögzül állapot, hanem sok sok képkocka, mozgó film, ami minden kockával más és más.

Amikor önmagadra figyelsz, jó döntéseket hozol, ha a többiekre, akkor megjelenik a megfelelés és le fogsz mondani valamiről, amiről korábban, a helyzeten kívül, eszed ágában sem volt belemenni.

Csak egy élő példa. A lány elé álltam, szakítási szándékkal, de a lány annyira édes volt, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Két hétig még húztuk az időt, de mégiscsak megtörtént az a szakítás, amit tiszta szívemből éreztem.
Sokan a helyzetre reagálva és nem önmagukra figyelve hoznak meg döntéseket és később, úgy is megtörténik.

Azt kell ebből meglátnod, hogy a dolgaid mindig a döntésed előtt dőlnek el, ha odafigyelsz a megérzéseidre. A kegyelmi állapot csöndje, mindig megmutatja a helyes utat, csak járnod kell rajta.

Ha tudod mi a helyes, ne agyalj rajta, ne keresd a biztonsági kiutakat, csak tedd meg a lelkedből azt, ami kikívánkozik belőled. A belső hangod, a megérzéseid soha nem piszkosak, soha nem bántalmazóak és mindig érted és a többiekért szólnak, azok a lelked tiszta forrásából származnak.

Nagyon sokat, túl sokan élnek ketrecben. Annyira általános jelenség, hogy szinte természetesnek gondoljuk. A kiszolgáltatottság, nagyon általános és hétköznapi jelenség.

De kérdem én, azért mert a többiek így élnek, azért mert sokan csinálják… te még nem gondolkodtál el azon, hogy lehet esetleg másképp is? Hogy most is szabad vagy, vagy csak épp a hallottak győztek meg arról, hogy nincs szabad akaratod?

Elszomorít az a tény, hogy sokan nem is tudnak arról, mennyi mindent tehetnek azért, hogy ne szolgálókként éljenek, hanem királyokként. Ezt csak azért mondom neked, mert tudom és tudom, hogy te is tudod: lehet másképp. Tudod mi ez a ketrec? Az amikor úgy érzed, még melóznod kell valamin, fel kell dolgoznod még valamit és nincs választásod. Vagy épp valaki viselkedésének rád gyakorolt hatásain gondolkodsz…amikor úgy érzed, tettek veled valamit és áldozata vagy másoknak. De a valóság az, hogy Te mentél oda, te csinálod, te veszel benne részt, te érzed és te gondolod. Tudom, hogy sok a Te, ami inkább nagy Én. Mert én élem az életem akkor is, ha másra kenem.

Talán azt bizonygatod kitartóan, hogy nincs ez így rendben… sokan hiszik el sajnos, hogy nincs rend az életben. Mi lenne, ha kicsit több szeretettel néznél arra, amiben benne vagy. Ha már erőltetsz egy elképzelést, akkor építsd azt szeretetből! Ott ahol szeretet van, azaz működtetem a szeretetet, ott vajon lehet bármi baj? Nincs! A szeretet működtetésének, áramoltatásának a hiánya viszont sok bajt hozhat a fejünkre.

Lehet benned is ott van a kisördög, aki védi a pozícióját és meg akarja velem is értetni, mennyire nincs most minden rendben. Bezárod magad egy ketrecbe és feljogosítod magad arra, hogy hatással legyenek a jelenlegi életedre. Miért hagyod, hogy a múlt vagy valaki más döntse el, milyen életet élj? Te miért nem írod ezeket felül? Miért nem írod meg a saját dalodat, amit aztán énekelsz?

Ez nagyon behatárolja, szűkössé teszi a tapasztalataidat, a mindennapi gondolkodásod, az érzelmi világod, de azt is, hogy mit tehetsz és mit nem tehetsz meg. Persze, hogy úgy érzed, hogy zsákutcában vagy és az élet nem enged onnan ki… nincs hová még csak menekülnöd sem. Persze, hogy úgy érzed, hogy igazságtalan veled minden és méltatlan hozzád a saját életed.

Fel kell ébredned ebből az idomított világból. Egy kutyát is vagy jutalommal vagy büntetéssel lehet megtanítani arra, amire rá akarod venni. Az idomáraid azt akarják, hogy megtanulj dolgokat, olyanokat is, amiket soha nem akartál…az idomítás lényege az, hogy ne tudj magadról.

Lehet, hogy ezt más csinálja veled, de Te felejtkeztél el magadról. Tudod miért? Mert féltél a büntetéstől vagy épp a nyereségvágyad miatt. Tudom, hogy jól esik kapni! De milyen áron? Ezen nagyon gondolkozz el. Néha a szeretet és az elismerés jutalmával húznak csőbe, máskor meg félsz a konfliktustól, zsarolástól, vagy fenyegetve érzed magad a másiktól.

Ez mind idomár munka. Nem hibáztathatod a többieket, mert Te mész bele ezekbe! Magadat sem hibáztathatod, mert akkor még mindig benne vagy. Nincsenek hibásak. Vagy felébredsz vagy marad az idomítás. Az eszközök különbözőek, de ugyanarról szólnak. Az egyik egy jól eső út, a másik pedig keményebb. A jól eső út a veszélyesebb, a kellemetlenségekben sokan felébrednek önmagukra.

A végeredmény mindig az, hogy a környezetre reagálsz, alkalmazkodsz úgy, hogy soha nem akartad ezt. Szép dolog az alkalmazkodás, de csak akkor tedd meg, ha magad jóléte miatt teszed meg és nem mások miatt. Fel kell ébredned ebből a butaságból! Amíg figyelmet, gondoskodást és jutalmat kapsz, addig sok minden szól a ketrec elfogadása mellett.

Törj ki ebből a ketrecből! Úgy tudod megtenni, ha abbahagyod a napi rutint. Tehát a mindennapos rutinhoz képest, hibákat követsz el. Ha mindig ugyanaz történik, akkor mindig ugyanazt az eredményt kapod.

Viszont minden újdonság, minden találmány a hibával kezdődik. Neked most fel kell találni egy másik életet. Tudom, hogy a hibátlanságra, a tökéletesre neveltek téged is. Engem is. De imádok szórakozott lenni, elfelejteni dolgokat és szinte kiszámíthatatlanul kreatívnak lenni. Ha nem lennék ilyen és törekednék mindig a rutint megtartani, akkor most fagyasztott borsót öntögetnék zsákokból éjszakánként a futószalagra. De hibáztam lassan 20 évvel ezelőtt és kirúgtak.

Nem mindig esik jól a hiba, de vajon elégedett lennék a „tökéletes” életemmel, ha most is ezt csinálnám? Tökéletesen? Biztos, hogy nem. Persze elmondhatod, hogy neked sokkal komolyabb a sztorid és megvédheted magad a hibáktól, de vajon ennyi elég lesz?

Vajon érdemes a komolykodó álarc mögé bújni és védekezned? Szerintem sokkal előrébb mutatóbb, ha azt vizsgálod, mennyi minden vár még rád… mennyi újdonság és tennivaló. Aki mindig tökéletes, az már mindent megtanult, mindent tud… soha semmit nem ront el és rutinos a feladataiba. Megmondom őszintén, hogy nem akarok semmit rutinból végezni, tanulni akarok, mert farkas éhes vagyok.

Ha változik valami, tudom sokan elveszítitek az értelmet, mert megváltozik a fókusz. Mással kezdesz el foglalkozni, így a régi értelmét veszti. De az élet nem értelmetlen, hanem inkább titokzatos. Tudod, arról van szó, amikor azon gondolkodsz: Hogy jutottál ide? Hol van belőled az ambíció, a motiváció, lelkesedés? Fölösleges kérdések.

Amíg ketrecben élsz, megijedsz a világtól, mindentől félsz. Problémákra keresed a gyógyírt, a fájdalmaidat szeretnéd enyhíteni és magyarázni. Azt hiszed, nincsenek lehetőségeid. Azt fogod hinni, hogy mindenki beleszól az életedbe. Nincs önálló hangod sem… ha magadra ismersz, hagyd abba. Ezeken még csak gondolkodni is fárasztó.

Innen csak két út vezet ki. Vagy a véletlen nyitja meg a ketrec ajtaját, leesik a kényelem börtöne és összezúzza az elképzeléseidet és újra, a nulláról indulhatsz. Velem az utóbbi történt meg. Összezúzódtam, mert össze kellett törnöm korábbi életemet ahhoz, hogy új utakat nyíljanak meg. Spontán csak megtörtént, piszkosul fájt, de túl vagyok rajta.

Te lehetsz kíméletesebb is magaddal, mert van még egy másik, tudatos változás lehetősége is. Amikor tudatosan kezeled a korlátaidat. Fejted őket, látod mi történik veled, mire húzod a félelemeidet, kifogásaidat és mögéjük nézel. Akarattal, indíttatással, szándékkal töröd át a ketreced falait.

Tudatosan kell új énképet, jövőképet választanod. Tudom, hogy utálod a „kell” dolgokat, de ez most kötelező is. Ha ez megvan, már csak meg kell élned azt, amit kitaláltál. Tudom, ez tűnik a legnehezebbnek, de csak azért gondolod így, mert még mindig a ketrecen belül vagy.

A ketreceden kívül, egészen mást fogsz látni, gondolni. Már nem fogja akadályozni a szemedet a rács, már tisztább lesz minden kép. Itt az idő, hogy új tapasztalatokat gyűjts! Végre törődj kicsit magaddal és elgondolkodj azon is, mennyi minden van a kezedben és mit tudsz ezekkel az értékekkel, eszközökkel tenni.