Nincs jó és rossz, csak tudatos és tudatlan. Mindig az adott pillanatban lévő tudásod, tapasztalatod, bölcsességed szerint döntesz így, vagy úgy.

Ami tudatlan, arról még nincs tudásod, ezért, meg kell tapasztalnod. Tapasztalni csak úgy tudsz, ha legalább egyszer kipróbálod, legalább egyszer el kell követned, amit még nem ismersz. Ami fenyegető és félelmetes, az a nem létező és ezért kerestek annyi bátorságot és erőt a változáshoz is.

Amikor a jövőbe nézel, ott valójában bármi lehet, mégis használjátok az aggodalmat. Az aggodalom az a félelem egy fajtája és senki nem akar félelmetes jövőt építeni, de mégis megtörténik, mert nem használjátok a szeretetet, helyette inkább a félelemre építetek.

Ez önmagadra és mindenki másra is félelmetes. Ha úgy hiszed, jobb félni, mint megijedni, akkor nem vagy azzal tisztában, hogy az lesz, amivel foglalkozol.

Amikor a félelemre építesz jövőt, az is lehet egy cél, de úgy hiszem sokkal előnyösebb a szeretetre építeni, mint mindig azt lesni, hogy hogyan és milyen sokféleképpen nem valósíthatod meg a céljaidat.

Csak lásd magad őszintén a folyamatban és azt fogod látni, milyen céltudatosan építetted fel a jelenlegi életedet is… a céltudatosság számomra most azt jelenti, hogy „valamire nagyon nagyon figyeltél vagy nagyon erőteljesen nyomtál el magadban valamit” ami aztán életre kelt.

Tudja mindenki, hogy illúzió az aggodalom, mert a képzeletedben él, de ezzel az aki fél és aggódik, nem tud mit kezdeni. Számára igen is valósak, mert érzi a szívében, a bőrén, látja az utcán és mint egy szörnyet életre is képes kelteni.

Egy aggódót nem lehet meggyőzni arról, hogy helytelen az amit elképzelt, mert már valószínű, hogy egyszer legalább létrehozott az aggodalmain keresztül egy félelmetes élethelyzetet. Ha látod hogyan csináltad, tudatossá tetted, akkor javaslom, próbálj ki valami mást.

Ugyanabba a gödörbe esni másodszor már butaság.

A köztudatban úgy terjedt el az aggodalom, hogy félted a másikat és ezzel fejezed ki azt, hogy fontos neked, akiért aggódsz. Szépen hangzik, de az aggódás egy olyan félelem, ami nem féltés. Feltételezni a rosszat a szerettednek, tényleg a szeretetről szól?

Ha aggodalmaskodsz, akkor biztos lehetsz abban, hogy a szeretet megtagadásával, elutasítottad a bizalmat is. Azt fogod mondani, hogy majd „utólag kiderül”… tévedsz.

Ilyet csak egy olyan ember képes állítani, aki instabil a félelemei miatt és fogalma sincs arról, hogyan csinálja az életét. Bazi nagy téma ez a Szemináriumokon, ott nagyon részletesen át fogjuk beszélni, hogy felismerd és tudj is vele mit kezdeni.

Kétséget kizáróan, nem tudsz arról, amikor aggódsz, hogy mit teszel. Nem kérdőjelezem meg a szeretetet benned, amit megkérdőjelezek viszont, az az, hogy nem kommunikálod a szeretetet az aggódással.

Amivel foglalkozunk, amire fókuszálunk, azt előbb vagy utóbb életre is keltjük. Gyakorlás teszi mestert! Tudom, hogy elfordul, hogy bejön az aggodalom tárgya és elmondhatod, hogy: Na megmondtam!

Mivel legközelebb megint szeretnéd felhívni a figyelmet arra, mennyi veszély vár rá, ezért még erőteljesebben, beszélsz a félelemeidről.

A féltetted pedig megint belesétál és legközelebb, lesz mitől tartania. Az aggódót, ezek az események meggyőzik a félelemekről és rá is szokott arra, hogy a képzeletével, kivágjon egy fát, ami pont a féltettére esik. Ha ráesett, elmondhatod, hogy „én megmondtam, ne menj arra, mert ez történik”.

Ha aggódással, ennyi mindent el tudsz érni és ilyen jó vagy belőle, miért nem használod ezt a tehetségedet, sokkal jobb dogokra. Az aggódással ki tudsz vágni egy fát és a megfelelő pillanatban, ki is tudod dönteni, akkor megkérdőjelezhetetlenül vannak olyan képességeid, amiket ha használsz másra is, abban is ugyanilyen sikeres lehetsz.

Nézd meg a félelem és a féltés mögött, mennyire adrenalinnal és hittel teli vagy. Ez az az elevenség, ami életre kelt mindent. Ebben az elevenségben, vannak érzelmek, még ha félelem is, de intenzív. Nincs benne áll szentség és megjátszott érzelmek, hanem tele őszinteséggel átélt igazság.

Ha már aggódtál valakiért, akkor tudod, milyen aktív érzés. Ha ezt tudatossá teszed, akkor megláthatod a folyamatot, megnézheted, hogyan csinálod és hogyan befolyásolod az életet, így tudatossá teszed az egész folyamatot.

Öntudatlanul az aggódással lényegében csak ártunk, de amikor tudatossá teszed, akkor válsz igazi védőangyallá. A védőangyalok pedig nem az akadályokra hívják fel a figyelmet, hanem az akadályok közti útra.

Hiába mondom el neked, hogy merre ne menj, mert ott bajod esik, egészen biztos hogy arra fogsz menni, mert arról az útról tudsz valamit és így lehet művészetté fejleszteni az aggódást, mert sokkal több út járhatatlan.

A járható utakon viszont nincs mitől tartani, ott nincsenek félelemek, ott nincs olyan fa sem, ami kidőlhet. A fantáziádat és az elevenségedet, erre az útra összpontosítsd, ide tegyél bele mindent és meséld el, merre érdemes.

Viszont, amikor nem arra megy, engedd meg neki, hogy legyenek saját tapasztalatai, engedd meg neki, hogy Ő is tanulhasson, mert nem biztos, hogy ugyanazt fogja megélni ugyanazon az úton, mint amit Te láttál.

Van aki számára a szerelem csodálatos és nagyon szereti a kapcsolatát, de van aki számára gyötrelem és kínlódás… nem lehet eldönteni azt, hogy akkor minden kapcsolat gyötrelmes vagy épp boldog.

Ebből kiindulva, nincs miért aggódni, csak drukkolni érdemes a másiknak, hogy neki sikerüljön és persze magadat se hagyd ebből a drukkból ki. Feltételezni a jót épp annyi energia, mint a rosszat. Úgy hiszem, jót szeretnél a másiknak, ezért minden erődet tedd bele abba az elképzelésbe is, ami nem a hátulütőkkel törődik.

Itt röviden csak ennyi fért bele, a szemináriumokon, sok sok órát fogunk erről a témáról beszélni, hogy tudatosodjon és tudd is másképp csinálni, ne csak úgy, ahogyan megszoktad.

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!