Ne ítélkezz az életed felett! Nincs jó tapasztalat és nincs rossz
tapasztalat! Csak tapasztalat van, viszont a tapasztalataid értelmezését milyen érzelmi háttérrel érted meg, az határozza meg, milyen a kapcsolatod, milyen a munkád és mekkora a szabadságod! Az, hogy a tapasztalatod boldogság alapú és hozzáad az életed minőségéhez vagy fájdalmas és visszahúzó erejű, nem mindig dönthető el előre, de mégis ítélkezünk már előre.

Az ítélkezés alatt azt értem, hogy előre eldöntöd, hogy az ami történik veled, az a fejlődés oldalt vagy a lehúzós oldalt képviselik. A múltunk tapasztalatai, az iskola, azok akikkel eddig találkoztunk, amit hallottunk az élet működtetéséről nagyon nagy százalékban az ítéleteink alapjai.

Valahol szomorú, de a kreativitás meghalt sokakban, mert a legtöbb ember viselkedése, mozgása, döntései és reakciói is előre kiszámítható és folyamatosan ismétlődő rendszerekben történik.

Ezért érzed talán Te is azt, hogy a jövőd sem lehet szebb mint a tegnapod és a jövődet is „szűkös” keretek közé szorítod. Mert ismétled a tudásodat és nem fejlődsz, nem tanulsz…. de leginkább az a jellemző, hogy nem használod a tudásodat, ha van akkor sem. Úgy tudod ezt egyszerűen felismerni, ha pl. a változásokat hibának éled meg.

Bármilyen változás is történik veled, azt fájdalommal és nehezen éled meg, a helyett, hogy látnád, bárhogyan is történik, az áldás történik veled. Az élet soha nem „fájdalmas és nehéz”, Te éled meg, Te értelmezed annak és azzal próbálod megmagyarázni az érzelmi világodat: „ami történt veled” , tehát a történeteidbe gyömöszölöd bele az érzelmi fájdalmaidat és a tehetetlenségedet is. Tudom, hogy kemény szavak, de ha értelmezed, akkor nem a fájdalmakat fogod ebből is kivenni és nem megsértődsz, hanem a továbbhaladás lehetőségét és a tisztánlátás örömét lovaglod meg.

Az élet áldás, az elejétől a végéig akkor is, ha minden tapasztalatod mögött „fájdalom és nehézség” húzódik meg. Érdemes most itt hagyni a sértődöttséget, meg a kihasználtság, tehetetlenség érzeteket… ne ezekkel értelmezd az életed, vedd elő az örömöd, meg a sikert, hogy ezeket is értsd és használd is, hogy bele tudd tenni az életedbe.

Nem azt jelenti az ismétlés, hogy mindenki sorsszerűen él, hanem inkább azt, hogy nem élnek a szabad akaratukkal…. sőt, van aki annyira erőteljesen él „sablonosan, kényszeresen”, hogy meg is kérdőjelezi a saját maga szabadságát is, majd ráfogja a többiekre azt, hogy ők azok akik „adják” neki a problémákat, meg mindent „helyzetfüggően” próbálnak értelmezni, kihagyva saját magukat nem csak a problémákból, de az élet „áldásából” is.

A nagy átlaggal az élet csak úgy megtörténik, amit aztán elvisel és mivel nem találja fel magát, ezért a körülményeket kezdi el piszkálni, hibáztatni és csak sodródik tovább magatehetetlenül és elszenvedi az egész életet.

Előre meg van mindenre a válasza és a megtanult sablonok szerint ad jelentést mindennek.

Amikor benne vagy ebben, úgy tudod felismerni, hogy valamit meg kell tenned, valamit muszáj érezned, amikor nincs más választásod… mert mindenre „mindegy hogy milyen kifogásokkal élve”, de csak egyetlen egy válaszod van. Érzelmileg, gondolatilag, csinálásügyileg. Amikor valójában van más választásod, de csak épp nem látsz csak egyetlenegy „kényszeres” lehetőséget.

Amikor benne vagy egy szituációban és úgy hiszed, nincs b vagy c választási lehetőséged. Inkább úgy fejezném ki magam ilyenkor, hogy „én nem látok” másik választási alternatívát, de az attól mert „nem látom” az attól még létezik. Tehát az a dolgom, hogy tágítom a látókörömet és nem nyugszom bele a „sors” rám mért kezének csattanásába. Kézbe veszem a saját életemet és ha kell, akkor segítséget kérek a „vakságomra” és kutatom a „látást”, mert látni akarok, többet, mint amit a tapasztalataim megértettek velem.

Csak az tud megfelelő nevet adni az ilyen szituációknak, aki visszaül önmaga trónjára és abbahagyja önmaga szenvedtetését. Azaz kitörsz a sablonokból, felébredsz a rutinokból és nem csak keresed a szabadságodat, hanem hajlandó vagy szabadon is élni.

Az a kérdésem, hogy hajandó vagy-e felnőni! A felnőtté válás nem korban mérhető, hanem lelki érettségben. Akinek vannak emlékképei, amiket foltozgat, szerelget és ha jónak találja akkor követi a jelenben is, valójában abban a hitben van, hogy előre halad, de valójában egy helyben jár.

A felnőtté válás számomra az elszakadást jelenti! Az amikor nem csak önálló gondolataid is vannak, hanem önállóan „tereled” is az életedet.

Nem az anyukád sokoldalú képeit követed vagy farigcsálod, mint a sorsod, a körülményeidet, a férjedet vagy feleségedet, a főnököd, meg a politikát.

Anyának rengeteg olyan megjelenési arca van az életünk során, amit amikor felismersz, akkor el tudod engedni a tapasztalataid sablonszerű ismétlődését.

Amikor a gondolataid már nem csak egyirányúak és a mások által lefektetett szabályszerűségek, és megszűnik az a kötött pályán való életút.

Megtalálni a saját királyságunkat, megérezni a szabadságod rózsa illatát, azaz élni a saját életünket nagyon komoly és felelősségteljes önmunkát, kutatást, önfejlesztést igényel.

És bizony az elengedés kezdeti szédülés okoz, de ez a bizonytalanság mindig megjelenik. Mint mikor elhagyod a szülői házat… elsőre kicsit bizonytalan, de másodikra nagyszerű és feltöltő érzéseid lesznek, amikor látod, mennyi mindent tehetsz önmagadért.

Elengedés nélkül az értékeinkről folyamatosan lemondunk felnőtt fejjel és olyanná válunk hiányában, mint egy piacon vásárolt hamisított óra.

Az indulás, elszakadás a régi ismeretektől is egyben, ami kiinduláskor bizonytalan érzetet ad, de ha nem történik meg, későbbiekben pont hogy az önállóságtól foszt meg minket. Ami kezdetben biztonságot nyújt, az a későbbiekben ólomnehézzé válik.

Csak akkor leszel képes önálló jelentést adni az életednek és akkor fogsz tudni önálló döntést hozni, aki szembe nézett a megtanult viselkedési mintáival, aki felismeri a saját rabságát.

Amikor valóban kreatív vagy, el tudsz szakadni a jótól és a rossztól, azok jelentésétől, akkor az érzéseid lehetséges, hogy „vágni és hasítani” fognak, de így történik meg az újraértelmezés.

Amikor a virágra már nem csak „gondolod”, hogy szép, hanem érzed is a „gyönyörűségét”.

Valahol itt kezdődik az az élet, ami olyan tapasztalatokat ad, amikkel meg fogsz tudni birkózni, mert tényleg felnőtt vagy és nem csak gondolod, hogy felnőttél.

A felnőttek, nem állnak ellen az életnek, hanem meglátják az életet és a sablonos „kényszeres” csinálás helyett, kreatívan látják lehetőségnek azt, amiben éppen benne vannak…. ha nem is látják, igyekeznek megtanulni látni, mert az igyekezet előbb vagy utóbb de célba ér!

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!