Többnyire a valóságot elutasítjuk és Isteni szintre emeljük azt, amit gondolunk róla!

előadó: Szikszay Csaba (mester coach) 

Az előadás tartalma:

Vannak elkerülhetetlen események az életünkben. Olyan élethelyzetekre gondolok, amiket nem tudunk megkerülni és bele kell, hogy menjünk.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy ezeket a nehéz élethelyzeteket összehasonlítjuk egy általunk elképzelt ideális képpel. És talán sokunkat jellemez az, ha esetleg ez az ideális kép nem azonos a valósággal, akkor csalódunk és elbizonytalanodunk.

Többnyire a valóságot elutasítjuk és Isteni szintre emeljük azt, amit gondolunk róla. Mintha több valóság alapja lenne annak, ami a fejünkben van, mint annak, ami tényleg történik. Valójában mi leszünk zavarodottak, a valóság soha nem az.

Ha így fogadjuk az elkerülhetetlent, a valódi élet mindig alul marad az általunk elképzelt ideális képpel szembe.

Elkerülhetetlen az az őszinteség, ami benne tart a valóságba!

Ami különbséget tud tenni, valódi lét és a kobakunkban elképzelt ideális kép között.

Ehhez pedig tisztán kell látni nem csak a valóságot, hanem azt is, amit a fejedben, gondolatok formájában alakítottál ki a valóságról.

A hitelességhez úgy juthatsz hozzá, hogy a tisztánlátást megszorzod a valósággal, meg az őszinteséggel. A szemináriumokon egyébként a tisztán látást emeljük gyakorlatias szintre. A tisztán látás pedig gyakorlatok révén és hozzád hasonló társaságban elérhető.

A hitelességhez szükséges bátorság tart minket elég erősnek ahhoz, hogy túléljük az érzelmi megpróbáltatásokat és kiálljuk a szív próbatételeit.

Talán az elkerülhetetlen élethelyzetekről a kiszolgáltatottság jut az eszedbe, valójában ezek olyan próbatételek, mint pl. az érettségi, amit nem érdemes elkerülni, hogy legyen róla vizsgánk.

És pont azáltal hozunk ki a legtöbbet az életünkből, hogy áldásként tekintünk ezekre a próbatételekre, mert megértünk rá és felkészültünk arra, hogy ne csak túljussunk rajta, hanem bele is menjünk a sűrűjébe.

Legyél hálás azért, ahogy áthaladsz ezeken a kapukon és minden nehézsége és fájdalma ellenére menj bele, hogy át is juss rajta.

Nem az a cél, hogy tiszta maradjon a tenyered… a cél az, hogy a saját belső munkád által, ha kell lehajolj és ha kell, leporold a cipődet, hogy tisztán haladj át a belső kapudon, egy új és fényesebb jövőbe.

Indulhatunk tudatosan és akár hálával is! Lendülettel és nyílt szívvel! Szinte mindenki aki indul, tele van elhivatottsággal és motivációval.

Csak aztán, mikor meglendíted a szép fényesre csiszolt cipődet, beleakadsz a kapuba és ezzel a rúgással, ami pont a kislábujadat éri, minden amiért elindultál elillan.

Az első fájdalom pillanatában az egész világ lendülete és motivációja összezsugorodik és fájdalom formájába zsugorodik össze a lábujjadba.

Az első tapasztalat, amit megkaptál az indulásod pillanatában, fogja meghatározni az elkövetkezendő napokat. Napokig nehéz előrehaladni, mert minden lépés a kapufára emlékeztet. De lehet ezt tudatosan is csinálni.

Azaz el lehet engedni a múltban megélt kudarcokat, fájdalmakat és nehézségeket is. Mire figyelsz? A lépéseid fájdalmaira és nehézségeire, vagy valami másra, ami ma történik veled?

A csodára ami most is szeretne általad kibontakozni, vagy a lábad fájdalmaira? Nagy kihívás tudom… de vajon miért kaptad a fájdalmat?

Azért, hogy leküzd vagy azért, hogy kiüsse a motivációdat és a lendületedet?

Én úgy hiszem, a múltunk galibái értünk vannak és nem ellenünk! Az elkerülhetetlen, nem a vég, az pont, hogy a kezdet.

Érettségizni is azért érettségizünk, minden traumája és nehézsége ellenére, hogy bizonyítsunk azt, hogy képesek vagyunk és érettek az életre.

És igen, az a gyerek lét vége, de a felnőtt lét kezdete, ahol meg kell tudni állni a helyünket. És van, hogy kapufát rúgunk, mert még nem megy annyira és van, hogy annak karmikus következményei vannak, mert érezzük a régen okozott fájdalmat.

De minél inkább tudatosítjuk, hogy ez bizony a múltból ered és minden okunk megvan arra, hogy áldásként tekintsünk rá, hiszen a kapu küszöbén mégiscsak átjutottunk.

Ne engedd, hogy beszűküljön a fókuszod!

Azaz ne szűkítsd le arra a képre, ami a fejedben történik a valóságról. A gondolatok, amiket összeraksz magadnak a valóságról, csak a valóságról alkotott elképzelések összessége.

Lehet, hogy a megfigyelésidből jött létre és olyan valóságosnak tűnik, de az alap, a kiindulópont, mindig a valóságról alkotott véleményed lesz, amiket gondolatokba fűzöl.

Mikor elveszel a fejedben és már nem sok közöd van a valósághoz, akkor jönnek azok a kényszerítő pontok, amik beleállítanak a jelenbe és az élet valódiságába.

Ezt általában rossz néven vesszük, mert eléggé kényelmetlen, de ritkán lehetünk teljesen önmagunk úgy, hogy ne kényszerültünk volna rá, azaz az élet mindig ehhez az Önmagunkhoz segít hozzá. A gondolatainkkal hisszük azt, hogy bele vagyunk kényszerítve bármibe is.

Ez olyan, mintha az élet kivenné az Öngyilkosságra készülő ember kezéből a kést és háborogna ez a valaki, hogy nem hagyják élni. Visszás nem igaz?

A körülmények megszorítanak minket azért, hogy önmagunkat is érezzük, hogy önmagunkkal is foglalkozzunk… egyébként ha nem így lenne, tehát foglalkoznánk magunkkal is, akkor az élet nem tudna megszorítani.

A megszorítások mindig figyelem felhívások a belső munkára és egy vizsga alkalomra, amin túljutva megérünk a következő szintű életre is. A szemináriumokon el fogod sajátítani azt a szemléletet, amivel tisztán fogod látni saját magad és az élet áldását is!

Az élet áldás és minden ami benne van, csak értelmezés kérdése az, hogy hogyan kezeled magadat benne!