fbpx

Akkor indul meg az életed, ha kiválasztottad a módját, azaz nem menekülsz a jelenlegi élet helyzeted elöl, hanem kitűzöd a célt és abba az irányba indulsz. Kimozdulsz céltudatosan és nem menekülsz, meg elkerülsz.

Általában a tanulás elöl menekülünk, meg azt akarjuk elkerülni, mert nem esik jól… ne legyél iskola kerülő! Az élet tanításai érted vannak, akkor is, ha utálod az újabb tanulságokat.

A kettő, a célba indulás és a menekülés is ugyanúgy történik, mert elmozdulsz, de hogy közben mire figyelsz, az fogja meghatározni azt, hogy tényleg megindul az életed vagy csak egy stresszes kirohanást, meg méltatlankodást vezettél épp le.

Az egyik irány a fénybe megy, a másik a sötétségből menekül. A sötétségben könnyen beüthetjük a fejünket, inkább állj meg és gyújts világosságot. Akkor már fogod látni merre indulj és már nem azért fogsz rohanni hogy kigyere valamiből, hanem azért, hogy közelebb legyen valami és bele tudj menni!

Mindaddig nem változik semmi, ameddig arra az egyszerű kérdésre, röviden és tömören nem tudsz válaszolni, ami így hangzik: Merre van az előre? Azaz mit szeretnél? Talán halogattad, húztad, vontad, alibiket, kifogásokat találtál arra, hogy ne változzon meg semmi, mert öntudatlanul is tartottál attól, hogy balul sülnek el a dolgok.

Menekülni és toporogni szinte ugyanaz… mind a kettő stresszes, problémás, öntudatlan és sötétségben tart. Te pedig ha mered megfogalmazni a valamit, akkor oda is eljuthatsz. Kicsit próbálj kizökkenni a probléma tudatodból, azaz abból, hogy valami „gáz van az életeddel”. Nincs gáz csak a látásoddal, amit lehet élesíteni!

Meditálj egyet, pihend ki magad, ne foglalkozz most a feladataiddal, ne akard megoldani… csinálj valami olyat, ami őrülten hangzik, de értelmetlen kikapcsolódás, amiben nem kell gondolkodni. Ez azt eredményezni, mintha az agyadat újra indítanád. Az újraindítással egészen mást fogsz látni, láthatod a valóságot és a valóság az, hogy az élet áldás és nem probléma. A látásoddal volt baj és nem a szemeddel.

Most eljött az ideje annak, hogy megvalósítsd azt az ígéretet, amit magadnak tettél valamikor, talán nem is emlékszel rá. Emlékezned kell az ígéretedre és élni azzal, aki vagy és nem azzal, akinek gondolod magad, meg amit gondolsz a világról. Most lehetséges, hogy az elakadással foglalkozol és azon agyalsz, mit is ígértem én? Nem akarlak felelősségre vonni, nincs mitől tartanod… Azt ígérted, hogy az életet választod, de nem bántod az életet és magadat sem benne!

Mind az amit a világnak hiszel, csak egy kis világ a nagy egészben. Egy apró pont, de sok ilyen apró pont alkotja a nagy világot. A nagy világ túl nagy ahhoz, hogy el tudd fogadni annak minden negatívumát és hátrányát… igen, az előnyök és a pozitív dolgokkal nem nehéz azonosulni, az könnyen megy. Túl sok felelősséghez jutnál akkor, ha a világot a nyakadba zúdítaná valaki és neked kéne Istent játszanod, mindenről döntened. Összetörne ez a felelősség és nem tudnál vele mit kezdeni, ezért csináljuk olyan sokan. Ezért nem mindegy, hogy mit képviselsz az életben. Mert Te vagy az egyik alkotóelem!

Húzzuk össze a cipzárt a kabátodon és zárjuk ki a kinti időjárást azért, hogy megismerd azt, aki hordja a kabátot, aki a cipzár alatt lapul, aki talán nem is olyan pici pötty az életben. Mert nem a teljes világ feletti erődre van szükséged, hanem a saját erődre a saját életed felett, hogy építsd az életed… de ezzel a világot is építed!

Ha befelé tekintesz, akkor már nem vagy a nagy világ áldozata, már nem lehetsz olyan ember, akit kihasználnak, megaláznak de még csak csalódni sem fogsz tudni, mert minden felelősség a saját lelki világodra, a sajt érzelmi és fizikai világodra csökken… de ez a csökkenés valójában a nagyságod is!

De ez pszichésen már nem olyan globálisan nagy, amit ne bírnál el. A kabátod csak akkora terhet képes cipelni, amit képes vagy elviselni és elbírni is. Se többet, se kevesebbet. Persze vannak, akik nem bírják tovább, lehúzzák a cipzárt és a világ nehézségeivel hadakoznak, ezért agyon nyomják a látottak. Próbáld elviselni a világot, hogy minden van benne és semmi sem hiányzik belőle.

Minden amit a világodban látsz és tapasztalsz, a világról alkotott elképzeléseid összessége. Ha nagyon szélsőséges vagy magaddal, akkor valójában az elképzeléseid azok, amiket valóságosnak élsz meg és korlátozod a saját lehetőségeidet. Amikor pl. az mondod, hogy a Magyarok ilyenek, vagy az összes anyós olyan, meg azt állítod, hogy a férfiakra jellemző és a nők már csak ilyenek.

Ezt úgy tudod leginkább felismerni, amikor határozottan valami mellé állsz és valamit tagadsz, kategorizálsz, címkézel, általánosítasz…. Önmagadról, a lehetőségeidről, képességeidről alkotott ideológiáid is merevek.

Nagyon leegyszerűsítve az válik sajátodévá, amire figyelsz, ami az érdeklődési köröd, ami foglakoztat és nem az amiben élsz. A saját véleményeddel azonosulsz, de a valóságot nem látod.

Ha valóban szeretnéd, hogy meginduljon az életed, akkor változtasd meg a róla alkotott elképzeléseidet, kezeld rugalmasabban a nézeteidet és ne szélsősége nézetekbe hajszold magad. Ha minden van az életben, akkor Te is minden lehetsz benne.

Persze nem azt állítom, hogy a hal is képes fára mászni, csupán azt szeretném, ha megértenéd, hogy törd meg a nézeteidet, legyél csak kicsit nyitottabb az újra és legyél kicsit bevállalósabb, merd megfogalmazni azt az életet, amit szeretnél élni. A menekülés és elkerülés soha nem jó irány, vagyis ritkán futunk öntudatlanul olyanba, ami igazán tetszetős életet biztosít.

Sokan hiszik azt, hogy a tapasztalataik a világról és annak működéséről szólnak, de ezzel becsapják önmagukat és mindenki mást is. Fordítva működik minden, mint ahogy azt hiszed. A tapasztalatot, mindig egy elképzelés előzi meg. Csak azt tudod tapasztalni, amiről már volt egy elképzelésed, azaz azt tapasztalod ami foglalkoztat.

Azért hiszed másképp, mert nem éled tudatosan, nem teremted tudatosan az életedet. Elsősorban magadról kell tudni megváltoztatni az elképzelésed, mert belőled indul ki minden tapasztalat.

Ha tudsz eleget magadról és a működésedről, lényegében megismerted a világ működését is. De a nagy kérdés még mindig az, hogy vajon mennyi az elég? Hogy vajon az amit infót összegyűjtöttél magadról, az tényleg az önismereted mélysége, vagy csak egy nagy halom szemét?

Azért szűkítettük le a cipzárral a világot, hogy önmagadra tudj figyelni, ne a világ zajaira. A világ tele van számodra felfoghatatlan összefüggésekkel, amit boncolgathatsz még sok sok évig, de a boncolás végén, önmagadhoz jutnál el úgy is.

Azt vennéd észre, hogy a saját „testedben, lelkedben” turkálsz. Te vagy a kiindulópontja a nézeteidnek így a végpont is hozzád visz vissza… vagyis akkor, ha valóban értékes az Önkutatásod, erre jók a Szemináriumok és ezért járnak olyan sokan hozzám.

Tudod amikor a másikra, meg a többiekre, élethelyzetekre mutogatsz, akkor a valóság az, hogy három újjal önmagadra mutatsz. Legalább háromszor annyi a felelősséged az életedben, mint bármi másnak. Nem lehetsz örökösen tini, aki még nem nőtt fel és nem önálló, aki anyától és apától vár mindent. Felnőtt vagy, a belső világod és az Öngondoskodásod is fel kell, hogy nőjön az életfeladatodhoz.

Sokan szeretnék a világot megváltani és valóban egyesek képesek is forradalmi dolgokra, csak azért, mert fel mertek állni. Csak azért, mert ki mertek állni magukért és az elképzeléseikért, de Önmagukkal kezdték és ha ez megy, akkor tudnak a többiekről is gondoskodni.

Nem könnyű feladat, ezt a történelem is igazolja. A középkorban minden zokszó nélkül mágjára küldték azokat, akik kicsit is eltérnek az átlagtól és ez ma sincs másképp.

A gyűlölködő, felelősségre vonó átlag, csoportokba verődik és az aki kilóg a sorból, azt leköpik, veszekednek vele, gyűlölettel néznek rá, mert nem hozzájuk tartozik. Ha beállsz a sorba és szorgos hangyaként kiszolgálod azt a pozíciót amit kapsz, akkor elnyered a többiek igenlését, de ha kilógsz ebből a csapatképből, akkor önállóan kell boldogulnod. És ez a boldogulás bizony fárasztó és tele van kihívásokkal.

Én a középiskolában fiú osztályba jártam, több mint 25 éve már ennek, de mélyen a lelkembe ragadtak a tanulságai.

Nem volt könnyű a helyzetem vagyis a tanulási folyamatom, mert nem igazán tudtam egyik osztály klikkbe se tartozni. Már elsőben is megmutatkozott, hogy azok, akik egy helyről faluból vagy városrészből jöttek, korábban is ismerték egymást, de legalább együtt mentek haza, összetartoztak és össze is fogtak egymásért.

Én mindig egyedül voltam, pont olyan városrészről érkeztem, ahová senki nem tartozott rajtam kívül. Ez volt az én kifogásom és keresztem arra, hogy jogosan ne tartozzak egyik csapatba sem és el tudjak a többiektől különülni.

Lényegében én különítettem el a többiektől saját magam, de mégis őket hibáztattam, amikor összefogtak ellenem és leköptek vagy megdobáltak almacsutkával. Így aztán, még jobban elkülönültem és haragudtam is rájuk piszkosul.

Teremtettem magamnak egy olyan világot, ahol megszűntem létezni és csak sodródtam azokkal az eseményekkel, ami rólam szólt, de mégis a többieket hibáztattam viselkedésük miatt. Rájuk fogtam azt, hogy a gödrömet még mélyebbre ásom!

Az az ellenségesség ami akkor kialakult bennem, egy elkülönült, magányos világkép volt, ahol én semmi vagyok, a többiek pedig valakik. Mi lett volna vajon akkor, ha ez megváltozik? Én lettem volna Valaki és a többiek is Valakik? Ha nem eltüntetni akartam volna a többieket is, magammal együtt. Ha nem elkülönülök az életemtől, hanem résztvevőjévé válok? Ez volt az én menekülésem, a passzivitásom, a bezárkózásom! Erre fogtam! A többiekre!

Elveszítettem az őszinteségem és a józanságom, mert megrészegítettek a körülmények és valójában megteremtettem azt a kegyetlenség, amiben éltem nap mint nap.

Hazudnom kellett a szüleimnek, öt ellenőrzőm volt egyszerre csak azért, hogy ne kelljen szembe nézni azzal a valósággal ami tanítani akar, hogy tennem kéne magamért és nem dühöngeni meg elégedetlenkedni.

Nehezen éltem meg a sötétséget, egy olyan sötét világot, ahol muszáj volt meggyújtanom önmagam gyertyáját ahhoz, hogy ez az egész megváltozzon. A gyertya lángja pedig a sötétségben a legvilágosabb. Az én sötét középkorom, ebben az időszakban kezdődött, de bármennyire ironikus is, a világosságom is.

Nem a kabátomat húztam össze, hogy bent tartsam a meleget, hanem az időjárással bajlódtam. És tudom, hogy sokan az időjárást bántják, meg haragszanak a körülményekre, de nem húzzák össze a kabátot, azaz nem gondoskodnak magukról…. arra várnak, hogy majd ha süt a nap és minden szép lesz, majd akkor jön el az ő idejük.

A nagy világot szerettem volna én is javamra megváltoztatni, hogy nekem könnyebb legyen. Nem megy kívülről befelé, csak is belülről kifelé! Ha nem nézel Önmagadra, akkor a világot sem fogod látni! Ha Önmagad szépségeit nem fedezed fel, akkor a világban sem fogod látni a szépséget! Az, hogy közelebb igyekszem önmagamhoz, az a folyamat, már több mint 25 éve tart… de mégis megváltozott az egész életem, velem együtt a többiek is mások lettek, sokkal kedvesebbek velem a többiek és senki nem akar bántani! Nem hihetetlen? Annyira csoda! Én annak élem meg!

Ne várj! Határozd el, hogy mi lesz! Nekem ez volt a jelmondatom és ez húzott ki a gödrömből! Nem olyan mély a gödör, hogy ne láss ki belőle. Csak könyörgöm emeld fel a fejed, ne lógasd az orrod.

Nézz ki abból amiben benne vagy. Akkor az érzelmeid sem részegítenek meg, akkor nem fogsz szédülni a bizonytalanságtól sem. A látvány, az elképzeléseid, a hited és az újdonságok megható ereje lehetőséget ad, amit csak így vehetsz észre.

Ha már látod, ha már vannak kilátásaid, akkor indulni is fogsz egészen biztosan! A cél ott van és mutatja is magát. Olyan mint mikor egy nyuszi illegeti magát a vadász előtt!

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!