Önszabotázs, ismerd fel, és hangold össze magadban

Van egy nézőpont, ami sokat segíthet, ha úgy érzed, folyton elgáncsolod magad. Eszerint valójában nem létezik önszabotázs. Önmagad minden része ugyanazt akarja, a saját jódat, csak épp súlyos összehangolási gondok vannak közöttük. Minél kevésbé állnak rendszerben ezek a részek, annál inkább érzed úgy, hogy folyamatosan harcban állsz önmagaddal, és bármit szeretnél elérni, mindig küzdened kell érte.

Ez a szemlélet sokkal kedvesebb önmagaddal, mint az, amiben ellenséget csinálsz magadból. Ha azt hiszed, hogy van benned egy rész, amelyik a boldogtalanságodat akarja, akkor szembefordulsz önmagaddal, és ez kimerítő, nyomasztó életérzés. Pedig ami a tudatos elméd számára önszabotázsnak tűnik, az egy mélyebb szinten lehet a gondoskodás egy formája is, amit csak nem értesz.

Nem arról van szó tehát, hogy annyira haszontalan lennél, hogy még te magad is utálod magad. Sokkal inkább arról, hogy önmagad különböző részei, amelyek mind a boldogságodat és az egészségedet akarják, egyszerűen nem beszélnek elég jól egymással. Az önszabotázs felszámolása ezért nem harc, sokkal inkább összehangolás, hogy a részeid végre egy irányba húzzanak.

Ha valaha úgy érezted, hogy két lépést mész előre, és hármat hátra, akármennyire is akarod a változást, akkor érdemes közelebbről megnézni, mit jelent valójában az önszabotázs, miből fakad, és hogyan hangolhatod össze a benned dolgozó, egymással versengő részeket.

Mi az önszabotázs valójában?

Az önszabotázst sokféleképpen lehet meghatározni, de a leghasznosabb úgy ránézni, hogy ez az a folyamat, amikor küzdesz egy olyan változással, amit tudatosan tényleg szeretnél. Eldöntöd, hogy valamin változtatsz, és mégis valami visszahúz. Ennek rengeteg oka lehet, de az egyik leggyakoribb, hogy a tudatos elménk hajlamos mindent feketén vagy fehéren látni, jónak vagy rossznak.

A valóságban viszont szinte minden élmény, kihívás vagy lehetőség egyszerre tartalmaz olyat, amivel teljesen egyetértünk, és olyat, ami valamiért fenyeget vagy kényelmetlen. Csakhogy gyakran a részünknek csak egy rejtett darabja érzékeli a nehéz oldalt. A tudatos elménk lelkesen halad a cél felé, miközben egy rejtett rész már látja, mi a kockázat, és fékezni próbál. Innen ered a feszültség.

Ami a tudatos elméd számára önszabotázsnak tűnik, az egy mélyebb szinten gyakran a saját védelmed.

Vegyünk egy egyszerű példát. A tudatos elméd szerint nyilvánvalóan jó dolog lenne gazdagnak és ismertnek lenni. Sokan ösztönösen azt gondolják, hogy ez minden szempontból csodálatossá tenné az életüket. És tényleg, sok szinten igaz is. Megoldódhatnak az anyagi gondok, kinyílhatnak az ajtók. De ugyanezzel egy csomó új probléma is jönne, állandó nyilvánosság, folyamatos megítélés és bírálat, esetleg a magánélet elvesztése. Lehet, hogy egy rejtett rész épp ezektől tart, és ezért fékez.

A nappali és az éjszakai műszak az elmédben

Képzelj el egy irodaházat, ami a nap huszonnégy órájában nyitva van. Van egy nappali műszak, amely világos fejjel, pontos utasítások szerint dolgozik, és tudja, mit csinál. Esténként viszont lekapcsolják a lámpákat, a nappali műszak hazamegy, és megérkezik az éjszakai műszak, amelynek egészen más célok vannak kitűzve. A két csapat azonban sehogy sem tud egymással beszélni.

Így az éjszakai műszak sötétben botorkál, próbálja a legjobb tudása szerint teljesíteni a saját feladatait, reggelre pedig a nappali műszak felforgatott, rendetlen irodába érkezik. Könnyű lenne arra jutni, hogy az éjszakai műszak szabotálja a nappalit. Pedig valójában mindkét csapat csak a maga kapott céljait próbálja teljesíteni, csak épp egyikük sem ismeri a másik céljait. Folyamatosan úgy tűnik, mintha egymás ellen dolgoznának, miközben mindketten ugyanazt a céget akarják felvirágoztatni.

Ez a kép pontosan leírja, mi történik benned. A nappali műszak a tudatos elméd, a céljaid és terveid, amiket világosan látsz. Az éjszakai műszak a tudattalanod, vagyis azok a szükségletek, érzések és késztetések, amelyek fontosak neked, de amelyekről nem tudsz. Az önismereti munka lényege, hogy felkapcsold a lámpát, amíg az éjszakai műszak dolgozik, hogy lásd, mit is akar valójában, és összehangolhasd a részeidet, hogy ne egymás ellen menjenek.

Hogyan hangold össze a részeidet?

Az összehangolás akkor kezdődik, amikor felszínre hozod azt, ami eddig rejtve volt, és megérted, mit próbál elérni. Néhány gyakorlati szempont segít abban, hogy a tudatos terveid és a rejtett szükségleteid végre ugyanabba az irányba húzzanak.

Különböztesd meg a valódi vágyat a kellene-től

Az első lépés, hogy szétválasztod, mely céljaid fakadnak igazi, megélt vágyból, és melyek azok, amelyeket csak úgy érzel, hogy kellene. Sokszor a tested adja a választ. Ha valami felé indulnál, és közben elfog a fáradtság, a kedvetlenség, a túlterheltség érzése, az gyakran azt jelzi, hogy valójában nem is akarod azt, csak úgy gondolod, hogy kellene.

Tegyük fel, hogy kapsz egy állást, ami jól fizet, jól mutat, és a környezeted is büszke lenne rá. Mégsem tudod motiválni magad, vagy épp elrontod az interjút, mert a tested nemet mond a valóságra. Hiába néz ki jól kívülről, ha a mindennapi feladatait nem élveznéd, a tested ellenáll. Egy jó kérdés ilyenkor, hogy mi az, ami a hétköznapi valóságában nem tetszene, és vajon eddig elkerülted-e, hogy ezzel őszintén szembenézz.

Keresd meg, mit nyersz azzal, ha nem változol

Sokszor azért nem lépünk ki egy kényelmetlen helyzetből, mert rejtetten valami fontosat kapunk belőle. Tegyük fel, hogy egy rossz kapcsolatban vagy, mégsem tudsz kilépni belőle. Könnyen lehet, hogy a kilépés a biztonság vagy a társaság fő forrásának elvesztését jelentené, és ezt máshonnan még nem tudod pótolni. Vagy egy állás, ami rosszul fizet, mégis sok olyan érzelmi szükségletedet betölti, amiről nem is tudsz.

Ezért érdemes a miért utálom magam helyett azt kérdezni, melyik visszatérő szükségletemet tölti be ez a viselkedés, és hogyan elégíthetném ki másképp. Ez a szükséglet ugyanis a részed, amelyik szeret téged, és azt akarja, hogy boldogulj. Az ember nem tud kibontakozni a biztonság érzése nélkül, és ha nem kapja meg emberi kapcsolatokból, akkor máshonnan szerzi meg. A szükséglet addig próbálja betölteni önmagát, amíg fel nem ismered, és tudatosan nem döntesz arról, hogyan elégítsd ki.

Adj időt magadnak a változás befogadására

Még a legjobb kapcsolat vagy lehetőség is olyan alkalmazkodással jár, amihez a rendszerednek időre van szüksége. Gyakran azt kívánjuk, ami ismerős, és nem azt, ami a legizgalmasabb. Ezért amikor valami felé haladunk, amit tudatosan nagyon akarunk, mégis ellenállást érzünk, sokszor csak arra van szükségünk, hogy a rendszerünk hozzászokjon a változáshoz, a vele járó kisebb nehézségekkel együtt.

Az ellenállás ilyenkor a lassítás módja, hogy a rendszered meggyőződhessen, biztonságos újra kötődni valami újhoz. Minden, akármilyen csodálatos is, együtt jár egy alkalmazkodási időszakkal. Ha közel kerülsz valakihez, akkor is változtatsz a megszokott napjaidon, átalakul a rutinod, és egy rész benned óvatosan méregeti, vajon tényleg biztonságos-e rábízni magad. Időbe telik, míg a rendszered elég tapasztalatot gyűjt ahhoz, hogy egyetértsen a tudatos döntéseddel, és ez teljesen rendben van.

Tedd tudatossá, amit nem szeretsz a célodban

Ha azt szeretnéd, hogy egy változás tartós legyen, fel kell vállalnod azt is, amit nem szeretsz benne. Mindegy, mennyire tökéletesnek tűnik egy ember vagy egy lehetőség, mindig lesznek lemondások. Ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyél, folyamatosan fel kell ismerned, amikor lemondasz valamiről, és elismerned azt a részedet, amelyik szomorú emiatt, vagy nem akarja meghozni az áldozatot.

Ez egyben annak a felismerése is, hogy a rejtett oldal nem csupán benned van jelen, hiszen minden embernek és minden helyzetnek megvan a maga rejtett fele. Aki például vonzóan magabiztos és független, annak ugyanennek a hátoldalán ott lehet a kimondatlan fájdalma vagy a kiszolgáltatottsága, amit nehezen oszt meg. A vonás, amely a legjobban vonz benne, a saját ellentettjével együtt érkezik. Minél jobban számolsz mások rejtett oldalával is, annál tisztábban döntesz arról, hogyan illeszd be őket az életedbe.

Nézd a hétköznapokat, ne a kirakatot

Ha azt akarod, hogy egy változás megmaradjon, nézd meg, hogyan fest majd a hétköznapi életed, ha eléred a célt, ahelyett, hogy csak a fénypontokat képzelnéd el. A fénypontokat mindig a tudatos elméd állítja össze, a hétköznapi valósággal viszont a tudattalanod szembesül nap mint nap.

Lehet, hogy arról álmodozol, milyen lenne befutott előadónak lenni. De ha végiggondolod, mit jelent ez a hétköznapokban, az állandó nyilvánosságot, a bírálatot, a kíméletlen, folyamatos munkát, akkor kiderülhet, hogy valójában nem ezt a mindennapi életet szeretnéd. Vannak, akiknek a válasz igen, mert tényleg szeretik a napi munkát, ami a célhoz vezet, és ezért hajlandók viselni a kevésbé kellemes részeit is. A kérdés mindig az, hogy a ragyogó pillanaton túl a hétköznapi valóságot is akarod-e.

A ragyogást a tudatos elméd festi meg, a hétköznapokat viszont a rejtett részed éli meg helyetted.

Mi az, ami segíthet az összehangolásban?

Néhány hétköznapi forma, ami kapaszkodó lehet, ha el szeretnéd kezdeni összehangolni a benned dolgozó, egymással versengő részeket.

• Egy testi nemre figyelés, amikor észreveszed, ha egy cél felé indulva elfog a fáradtság, a kedvetlenség vagy a túlterheltség.
• Egy kérdés a rejtett haszonról, hogy melyik visszatérő szükségletemet tölti be ez a viselkedés, amitől nem tudok elszakadni.
• Egy alkalmazkodási idő, amit szándékosan adsz magadnak, hogy a rendszered hozzászokjon egy kívánt, mégis ellenállást keltő változáshoz.
• Egy hétköznapi próba a fejedben, amikor a fénypontok mellett elképzeled egy átlagos napodat is a kívánt céllal.
• Egy figyelő ember vagy egy önismereti folyamat, ahol felszínre hozhatod a rejtett szükségleteidet, és nevet adhatsz nekik.

Gyakori kérdések az önszabotázsról

Tényleg nincs olyan, hogy önszabotázs?

Hasznosabb úgy ránézni, hogy kevésbé önbántásról van szó, sokkal inkább összehangolási gondról a benned dolgozó részek között. Mindegyik rész a jódat akarja, csak más-más úton, és nem ismerik egymás céljait. Amikor ezt felismered, megszűnik az az érzés, hogy ellenséget kell csinálnod magadból, és helyette megérted, mire van szükséged.

Miből tudom, hogy egy cél valódi vágy, vagy csak kellene?

Gyakran a tested adja a választ. Ha egy cél felé indulva elfog a fáradtság, a kedvetlenség vagy a túlterheltség, az sokszor azt jelzi, hogy valójában nem akarod, csak úgy gondolod, hogy kellene. Az igazi vágy energiát ad, a kellene viszont elszívja.

Miért nem tudok kilépni egy helyzetből, amiről tudom, hogy rossz?

Mert rejtetten valami fontosat kapsz belőle, amit máshonnan még nem tudsz pótolni, például biztonságot, társaságot vagy törődést. Amíg ezt a szükségletet nem ismered fel, és nem találsz rá más forrást, addig a régi helyzet vonzása erős marad. A kérdés, melyik szükségletet tölti be a viselkedés, és hogyan elégíthető ki másképp.

Miért érzek ellenállást olyasmivel szemben, amit akarok?

Két oka lehet. Vagy arról van szó, hogy valójában nem is akarod, csak úgy érzed, hogy kellene. Vagy arról, hogy tényleg akarod, de a rendszerednek időre van szüksége, hogy hozzászokjon a változáshoz. Az ellenállás ilyenkor egyfajta lassítás, hogy meggyőződhess róla, biztonságos belevágni.

Honnan tudom, hogy szakemberhez kell fordulnom?

Akkor érdemes szakemberhez fordulni, ha újra és újra ugyanabba a mintába futsz bele, ha a rejtett szükségleteidet egyedül nehéz felszínre hozni, vagy ha a folyamatot erős szorongás, levertség kíséri. Ezek a jelek nem szégyenről árulkodnak, csak arról, hogy a munkát érdemes nem egyedül vinni.

Ami az összehangolt önmagad mögött vár rád

Az önszabotázs felszámolása végső soron arról szól, hogy őszinte leszel magaddal azzal kapcsolatban, mit akarsz valójában, és a kívánt dolog mely részei nehezek vagy kényelmetlenek számodra. Ez egyben a visszatalálás is önmagadhoz, az egész önmagadhoz, a tudatos terveidhez és a rejtett szükségleteidhez egyszerre. Minél jobban felkapcsolod a lámpát, és átlátod, mi zajlik benned, annál kevesebb ellenállással éred el, amit szeretnél.

Ha eddig úgy érezted, hogy az életed mindig egy lépéssel le van maradva attól, amilyen lehetne, mert hiába indulsz el, valami mindig visszahúz, lehet, hogy nincs is veled semmi baj. Lehet, hogy egyszerűen a benned dolgozó részek még nem hallották meg egymást. És amikor végre összehangolódnak, a változás már nem egy önmagad elleni csatából születik, csak abból, hogy az összes részed jelen van, és mind ugyanazt az életet építi veled.