Sajnos kiment a divatból, vagy talán soha nem volt divat és nagyon modern beszélni az érzésekről. Valamiért nagyon szezonális, nagyon ritka az, hogy valaki kifejezi a másiknak azt, amit érez.
Mindenhol azt halljuk és ezt tanítják, hogy keménynek kell lenni, erősnek legalább annyira, hogy átmenj sérülések nélkül egy kőfalon. Azt mondják neked, hogy harcolj és legyél sértetlen.
Sziasztok Máltáról! Szuper hír! Nagyon szépen halad az új könyvem, tényleg megérte elutaznom egy kis alkotói szabadságra.
Olyan általános képet kapott a világ, hogy bárhol megsérülhetsz, bárki bánthat. Olykor a hozzánk legközelebb állók azok, akikben az ellenséget fedezik fel.
Aki esetleg másképp tesz, kifejezi az érzéseit, vagy egyáltalán érez is valamit és rajtakapják, az érzelgős, gyengének kiáltják ki és talán beíratják egy kiképzőtáborba, ahol kiirtanak belőle minden érzést, mert az a keménység jele ha nincs is.
Már egészen kisgyerek korunkban elkezdik a spártai nevelést és megtanítottak minket, hogyan fojtsuk el az érzéseinket, azért, hogy aztán felnőtt korban felvessük a sértetlenek mellvértjét és eltakarjuk az érzéseket.
Az igazi felnőttekre a legjellemzőbb az, hogy semmit nem mutatnak, nem beszélnek és megtanulnak rezzenéstelen arccal, könnycsepp nélkül fájdalmas pillanatokat megélni, abban a tudatban, hogy nem sérülnek, mert nem látszik.
Valójában ezek az emberek akik megtanultak viselkedni, ők járnak a legrosszabbul. Látszólag erősek és makulátlanok, belülről pedig oszlanak. Tudod miért?
Az ilyen lélek bezár mindent, amit aztán cipel egy életen át. Majd egyszer csak felmondja a szolgálatot a hatalmas teher alatt a szervezetük, megáll a szívük rákot, agyvérzést kapnak és belehalnak a belső kimerülésben.
Ők azok, akik nehezen bírják a nyomást, mindenféle nyugtatókhoz nyúlnak könnyítésképpen vagy titokban éjszakánként alkoholba fojtják a bánatukat.
De talán nem is az a lényeg, hogyan tüntetik el az elviselhetetlen érzéseiket, hanem az, hogy nem mernek érezni. Mert félnek! Félnek attól, hogy látszik és a túlélési törvényeik ezt a külső gyengeséget nem engedhetik meg, mert sérülékenyekké válnak.
Fontos azon elgondolkodni, hogy mi a legnagyobb ellenség, a tünet vagy az ami bent zajlik. A többiek akik a legnagyobb kárt okozhatják vagy önmaguk? A fájdalom mentes élet vajon hősiesebb, mint a fájdalom megélése?
Általános problémának látom, hogy megtanítják elfojtani az érzéseket és kompenzálják mindenféle őrültséggel az elfojtást, ami egy időre meg is nyugtatja az embert, de nem oldja meg az alap problémát.
Ne tegyen senki úgy, hogy nincsenek érzései. Azok mindig vannak akkor is, ha nem látszanak, vagy nem érződnek, mert lesz az a pont, amikor aztán az elfojtás szelepe kienged és hatalmas belső nyomás nagyobb kárt okoz, mint azok az apró könnycseppek, amik megtisztítaná a lelküket.
Értem én, hogy eltávolodsz a szívtől, mert az érzéseid bonyolultak és érthetetlenek, de meg kell tanulnod kezelni. Nem hagyhatod az érzéseidet rendezetlenül, mert a hajadra sem húzhatsz mindig sapkát, ha nem tudod hogyan kell fésülködni.
Meg kell tanulnod fésülködni, meg kell tanulnod rendezni az érzelmi világodat! Nem csak úgy a semmiből jön az amit érzel. Az érzelmeidet csak úgy kezelheted, ha legalább megfigyeld mi zajlik benned. Ha beállsz a tükörbe és kipróbálod mire vagy képes a fésűvel.
Hiába tanítják a keménységet, a rezzenéstelen arcú erőt, tudnod kell, hogy örökké elfojtani nem lehet semmit. Rövid vagy hosszabb időre lehetséges, mert vannak akik évtizedeken keresztül élnek belső feszültségben, de van az a pillanat, amikor a lufiba fújt levegő is kiutat talál és felrobban a feszültségtől.
Úgy hiszem senki és te sem szeretnél felrobbanni. Aki próbálkozik is, annak tudnia kell, mindig kijön. Előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de kijön. Azt hiszem értem a félelemeket. Megértem, hogy túl nagy a veszítenivalód, nem mutathatod ki az érzéseidet, mert attól félsz, hogy elveszíted a munkád, a társad vagy bármi mást. Tartasz a sebezhetőségtől és a kiszolgáltatottságtól.
Nem kockáztathatod meg azt, hogy mások visszaéljenek ezzel. Pedig nagyon nagyon sok olyan dolog van az életben, amit érzések nélkül képtelen leszel átélni és megérteni. Nagyon röviden a zártság, tényleg elzár olyan élményektől, aminek a szépsége egy életre szóló szép emlék.
Vajon mit ér egy kapcsolat érzelmek nélkül? Vajon mi a tartalma egy kapcsolatnak, ha elfojtásból alakul ki? Értem én, hogy óvatos vagy és a szíved egyik felét megtartod biztonsági zálognak és csak a másik felét adod oda a másiknak.
De tényleg fél kapcsolatban, fél élményekkel szeretnéd élni az életedet? A biztonsági játszmák nem engedik meg, hogy biztonságos legyen a kapcsolat és félig bizalomra sem igazán lehet építeni. A langyos pocsolyát a halak sem élik túl. Mégis sokan pocsolyákban próbálnak kiteljesedett életet élni.
Gyerünk ki a nyílt óceánra. Az, hogy kitárod a szíved bizalommal jelenti azt, hogy esélyt adsz új világok felfedezésére. A pocsolyák egyik partjától a másikra lubickolva vajon mit találsz?
Csak a csalódást és a keserűséget. Kockáztatni kell és bízni! Nem a másikban! Hanem a saját igényeidben. Ha ez megy, menni fog a másikkal is a bizalom és meg fogod tapasztalni, mit jelent a szerelem, mit jelent a szeretet, mit jelent a szenvedélyes szív kiteljesedése.
Át kell érezned azt ami most van. Teljes szívvel, teljesen a mélységekig. Le kell buknod jó mélyre. Ez csak úgy fog menni, ha elfelejted a jövőt, elfelejted a múltat.
A problémák, a nehézségek, a feszültség, a belső elviselhetetlen fájdalommal járó nyomás, mind mind az agyalásaid hordalékai. Aki agyal, az soha nincs jelen, nincs benne a szívében, mert folyamatosan következtet és keresi az élet logikáját.
Azt akarja megérteni, miből mi lesz. Nem érti mire jó kinyitni a szívet. Ő stratégiát akar. Lépéseket, mert ebből a percből is valahová el szeretne jutni általam. Engedd el a logikát. Az érzéseinket meg kell élni, azt ami van és nem logikai lépésekkel koordinálni.
Az igazi áttörés akkor jön, ha elengeded a szíved kontrollját és ezzel legyőzöd az aggódós félelmeidet. Az érzéseiden keresztül, amit ki engedsz a nagy világba és nem dugdosol. Kockáztatsz ugyan, de ott ahol kockázat van, ott megjelennek azok a kedvező lehetőségek is, amikre mindig is vágytál. Így lesz teljes az életed.
Ez mind, nem csak rólad szól. Amikor megérted a saját érzéseidet, fogod látni és érteni a másikét is. Az érzelmi tisztaság ugyanilyen csupasznak látja többieket is. Nincsenek játszmák, nincsenek álarcok.
Egyszerűen érezni fogod a másikat. Ne ijedj meg ettől, mert különbséget tudsz tenni a sajátod és a másik érzései között. Azért, mert a másik szenved, neked nem kell azt átélned, viszont az empátiád meg fogja engedni azt, hogy tudd mi történik a másikkal.
Fogod tudni, mire van szüksége a másiknak, mert érted az ő elfedéseit, fájdalmait, de akár a bizalmatlanságának az ellenszerét is megadhatod.
Különbség van empátia és érzelgősség között. Az empátia intelligens abban, hogy tudja ki kivel van, tudja melyik érzés, kihez tartozik és nem azonosul a másikéval. Az érzelgős ember, nem tesz különbséget, átérzi és magáévá teszi akár a fájdalmat is és a másikkal szenved.
Figyelj erre nagyon és tudd mi a tiéd és mi a másiké. Ha látod a másikat szenvedni, vagy olyan mély érzésű, hogy el szeretnéd venni a másik szenvedéseit, segíteni akarsz majd rajta.
Muszáj ezt elengedned, mert mindenki életére nem lehetsz hatással, még a legszebb szándékkal sem. Van akinek kell a fájdalom, engedd meg, hogy megtartsák maguknak és ne bántsd magadat azért, mert nem sikerült.
Senki nem mondta, hogy empatikusnak lenni könnyű. Ha meg is visel, ne zárkózz be. Emlékezz arra, hogy az igazán tartalmas élethez ez is hozzá tartozik és a tartalom legszebb pillére, az igazi emberi kapcsolataidat csak nyitottan tudod ápolni, bezárva védekezve tönkreteszed a legszebb dolgaidat.
Az empátia akkora vagyon, amit nem érdemes eldobni. Miért is semmiznéd ki magad? Ha megéled az érzéseidet, csak akkor láthatod önmagadat másokban és akkor tudod az együttlét örömét élni a többiekkel.
Sajnos nem mindenki tudja értékelni azt akije van. Sokaknak annyira természetes a család, a barát a társ, testvér és munkatárs, hogy elfelejti értékelni. Pedig közel sem természetesek, viszont minden perc amit eltöltesz a többiekkel egy csoda.
Érezheted velük, hogy fontos vagy számukra és ők is éreztethetik veled. Néha elég ha csak a közeledben vannak és nem szólnak hozzád, csak a jelenlétük is harmóniát tükröz.
Van aki ha hazamész megölel! Vagy reggel szép napot kíván és megölel ha van egy rossz napod. Olyan megható az, amikor érezzük a másikat és olyan rendkívüli, hogy ez meg is történik.
Valahol igaz, hogyha kitárod a szíved, akkor valaki ezzel visszaélhet, de azzal, hogy befagyasztod a félelmeiddel az érzéseidet, azzal nem hogy megvéded magad, hanem tönkre is tehetsz minden szépséget, amit nyújthat.