fbpx


Amiről most szeretnék veletek beszélni, úgy hiszem nagyon fontos. Azért fontos, mert sorsfordító lehet. Tudom, hogy szinte mindenki tudja mit kellene tennie, megvan a szükséges alap. Megvan az elmélet, ami úgy gondolom mindennek az alapja.

Mégis, valahol piszok sokan elcsúsztok és teljesen máshová érkeztek, mint ahogy az az elméletben ki van találva. Sokan tűztök ki célokat és nagyon jó kis terveket készítetek a megvalósításhoz. Viszont piszok sokan rontják el és túl sokan nem valósítjátok meg és ha kegyetlenül is hangzik, nem a körülmények a hibásak. Engem őszintén zavar, amikor látom, hogy valaki bugdácsol.

Az énképünk az egyik legérzékenyebb téma, mert a céljaid megvalósításához nagyon lényeges az, hogy milyennek látod saját magad és mit kezdesz azzal, amilyennek a többiek látnak.

Nem könnyű úgy elmondani, hogy ne bántsak meg valakit, de a legtöbben azon csúsznak el, azért nem tudnak megvalósítani valamit, mert az elképzelésük önmagukról és a valóság, ahogy élnek, teljesen eltérő. Ezt nagyon nehéz bevallani magunknak! De mindenképp sorsfordító az őszinteség!

Most tejesen mindegy, hogy melyik a jobb, vagy rosszabb kép, az eltérés az, ami miatt nem sikerülnek úgy a dolgaid, ahogyan azt szeretnéd. Olyan, mintha két úton szeretnél eljutni ugyanoda.

Csak képzeld el, hogy egy tested van, de csak kétfelé mehetsz. Mivel nem tudsz ilyet, ezért csak erőlködsz egy helyben. Akarsz, de nem vagy képes ketté válni, vagy olyanra találod magad képesnek, ahová nem találtál még utat. Teljes patt helyzet. Csak az örjöngés marad és a feszültség.

Összhang. Ez a legmeghatározóbb. Összhangban élni azzal, amilyennek látod magadat, amilyennek látszani szeretnél, és amilyennek látni szeretnéd magad. Ha nem úgy viselkedsz, ahogy elvárod magadtól, akkor úgy érezheted magad, „nem vagy formában” és nagyon könnyen zavarba hozhatod magad vagy csak spontán idegeskedni fogsz és jól lenyomod az önbecsülésed.

Rengeteg múlik azon, hogy képes vagy-e megteremteni ezt az összhangot. Biztosra veszem, hogy az életed egyik legkeményebb időszakát az okozta, hogy a tetteid nem voltak összhangban a gondolkodásmódoddal, hozzáállásoddal. Az eltérés persze, hogy kiborított.

Mintha a kezednek adnál egy parancsot, hogy fogja meg a sörös poharat és emelje a szádhoz, ez volt az elmélet, ezt diktálták a gondolataid… helyette megragadta volna az olajos flakont. Engem is bosszantana, ha sör helyett olajat itatna velem a kezem.

Fontos a többiekkel, a szeretteinkkel való összhang is. Sok olyan esetet hallottam már, amikor utólag kértek bocsánatot. Én is láttam már, nagyon kedves, szeretetteljes embereket agresszívan megnyilvánulni és bántani a másikat… majd térden állva könyörögve a bocsánatért.

Valószínűleg veled is volt már hasonló, amikor nem tudod mit teszel, csak megteszed értelmetlenül… pedig nem is vagy olyan az elméleteidben. Előjön ilyenkor a bűntudat és próbálod a tetteidet bocsánattal kiváltani.

Megeshet, hogy vicces, jófej vagy társaságban, viszont az ágyban félénk és visszahúzódó. Szinte minden helyzetben képesek vagyunk bárhogy viselkedni… a bárhogy pedig azt jelenti, hogy képes vagy legközelebb tudatosan kezelni a helyzetet és megmutathatod, hogy tényleg jófej vagy.

Úgy is képes lehetsz, ahogy azt előtte el sem képzelted és nem is vártad el magadtól. Az, hogy a személyiséged igazodik a különféle helyzetekhez, teljesen normális és bár sokan mást állítanak, attól még egészséges is. Az élet unalmas lenne és rettenetesen unalmas lenne, ha mindig ugyanolyanok volnánk mindenhol.

Ezért nagyon nagyon, életbevágóan fontos, hogy legyen egy egészséges énképed. Ha fogalmad sincs arról, milyen is vagy, nem tudsz rajta alakítani. Nem tudod a viselkedésedet sem befolyásolni, mert ha nem vagy meg magadnak, nincs is aki beleszóljon az életedbe.

Ne hibákat keress, mert nincs tökéletes énkép… viszont megkeresheted a számodra szimpatikus énedet és kiemelheted, kezedbe foghatod, tudatosíthatod, hogy megértse a tested is, hogyan cselekedjen, mit tegyen érted.

Ha nincsenek konkrétumok, akkor úgy csinálsz, mint egy néma főnök, aki szavakkal akarja elmondani a feladatokat… persze, hogy csak úgy véletlenszerűen történik veled minden. A fél életemet karate dozsókban töltöttem.

Mindig gyakoroltunk mozdulatokat, kombinációkat, ütéseket, rúgásokat. Először fejben gondoltam át, fel kellett fognom, hogy a testem is képes legyen rá.

Amikor éles helyzetekben kellett használnom a megtanultakat, akkor már nem agyaltam, nem gondolkodtam mit kell tennem, csak egyszerűen megcsináltam a feladatomat, amit már egyszer elkészítettem a fejemben.
Sokan túlagyalnak mindent… ismerik mit kell tenniük, mindent tudnak a feladataikról, csak épp amikor már nem kéne rajta gondolkodni, csak megcsinálni, gondolkodnak tovább.
Ha valamit már milliószor átgondoltál, megvan mit kell tenned, csak tedd és ne agyalj. A szíved mindent tud.

Ülj le egy szabad 20 percedben, hallgass zenét és gondold át magadat. Legyen egy egészséges énképed, amiben benne vagy, ki vagy és kivé szeretnél válni. Sokan olyan képet szeretnének felállítani, amelyeket az eddigi életük alapján állítanak fel. De a múltad, csak egy részed, nem lehetsz a múltad, nem engedheted, hogy csak ennyi legyél. Sokkal több vagy egy szeletnél.

Úgy gondolom, rugaszkodj el a múlttól… a múlt, nem a realitás. Nem szabad hagyni, hogy a régi tapasztalataid önmagadról, befolyásolja a mai képet, vagy befolyásolja a jövőképet. A jövő sokszor nem több, mint meg nem valósított elvárások lerakodóhelye. Csak tedd a dolgod, hogy ez a lerakóhely, felszabaduljon.

De a régi, fájó emlékeket és csalódásokat mindig érett, tudatos és önálló szellemmel kell értékelnünk a jelenben. Hatással lehet a régi életed a jelenlegi jellemedre, és meg tudod vele magyarázni, miért teszel dolgokat és miért gondolsz bizonyos dolgokon.

Hatalmas különbség van magyarázkodás és magyarázat között. A magyarázat előre mutat, a magyarázkodás pedig visszafelé. Nézz előre, mert ott van a megoldás.

Szembe kell nézned a kíméletlen valósággal: Mindig Te alakítottad a saját énképedet és életedet is. Ha megtanulod, hogy nincsenek hibák, akkor nem lesznek kifogásaid sem, nem fogod sem magadat, sem másokat sem hibáztatni, mert nem volt meg az összhang.

Nagyon egyszerű csiszolgatni. Mivel minden jóléted alapja az, hogy mi történik a fejedben, ezért mindenképp ott kell kezdeni és szó szerint megtanulni megint használni a kezed. Összhangba kell hozni az elméletet a valósággal, az irányítást a kivitelezéssel. Össze kell hangolni az indíttatást a megvalósítással.

Ez bizony folyamatos figyelmet igényel. Ami nem biztos, hogy tetszeni fog, mert munkával, energiával jár. Oda kell figyelned önmagadra és összhangba kell kerülnöd nem csak a cselekedeteiddel, hanem a többiekkel is.

Csak egy egyszerű példa! Lefekvés előtt, kitalálod a következő napod programját és másnap próbálod betartani. Én azt tapasztaltam, hogy elkezdek fáradni másnap, holott nem terveztem alvást. Elindulok ebédelni, de út közben egy barátommal találkozok véletlenül és vele ebédelek, holott, elterveztem hogy milyen jó lesz majd ebéd közben írni tovább a könyvemet.

Az esti edzés elmarad, mert már olyan sokat csináltam egész nap, elfogyott az energiám. Nagyon sokszor csapjuk be magunkat, másokkal vagy mással… csak azért, mert nem figyelünk oda, mit csinálunk.

Ha délután tudok nemet mondani az ebédmeghívásra, közelebb kerülök a könyvem befejezéséhez vagy ha felfedezem, mennyi energia szabadul fel, mert mozogtam kicsit… utólag mindig okoskodok én is.

De legközelebb, már nem esek a saját kifogásaim csapdájába. Megteszem és megkapom a bizonyítékot arra is, hogy képes vagyok rá. Azt mondtam ennek a régi Csabának, hogy be lehet fogni a magyarázkodást, csináld végre a dolgod… csináld már azt, amit kitaláltál.

Nálam, nagyon jól működik, mert ráveszem magam. Előtte nagyon nehéznek tűnt, de amikor megtörténik, olyan természetesnek tűnik, mert ugyanabban az időben élünk, de nagyon meghatározó, mivel töltjük.

Az énképed, nagyon meg fog erősödni, ha legalább 5ször túllépsz a kifogásaidon, az észrevétlen magyarázkodásokon. Amikor tényleg úgy is teszed, ahogy kitaláltad. Nem nehéz, csak egyszerűen megteszed és nem agyalsz rajta. Így megjelenik az összhang. Az elképzelés találkozik a megvalósítással… csak azért, mert van egy egészséges énképed, saját magadról.

Átgondoltad, mit is kell tenned, nem agyalsz rajta, nem pofozgatod még csinosabbra, hanem megteszed. Van mikor már nincs szükség a gondolatok tovább gondolására, mert már készen vannak a fejedben a tervek. Jöhet a megvalósítás!