Ne félj beszélni arról, ami nehéz számodra!

Az életünk tele van ellentmondással! Kavarognak a gondolataink, érzéseink, mint vödörben a sok sok festék színe és nem mindig értjük, hogyan lesz belőle olyan színű az életünk, mint amilyen most is.

Összemosódik a múlt, a jelen és a jövő és aztán nem igazán érjük a folyamatokat. Alapjában véve, mindenki lelke szép, mégis ez a sok szép lélek pokoli körülmények között él.
Hogy van ez? Miért történik velünk ez a sok ellentmondás? Érthetetlen ugye? Segít azonban, ha hangot adsz az érthetetlennek.

Nem panaszkodás az, mikor azért adsz hangot a fájdalmaidnak, nehézségeidnek, mert törekszel megérteni, miért történik veled.

Sokszor, saját kútfőből nem tudjuk megtalálni a válaszainkat, ezért megosztjuk érthetetlenségeinket azokkal, akik majd segítenek abban, hogy megoldást találj.

Panaszkodás az, mikor csak el akarod mondani és meg akarsz ez által könnyebbülni… a megkönnyebbülés, még ha enyhít is a nehézség fájdalom érzetén, még nem megoldás.

Ha azon kapod magad, hogy csak elmondtad és nem hallgattad meg a másikat vagy nem is érdekelt a másik, nem is emlékszel, hogy rekedt vagy mély hangja volt, akkor ébredj fel a panaszból és ha már elmondtad, hallgasd meg a másikat is.
Nem nehéz belecsúszni a fájdalomcsillapító, de a megoldást elutasító panaszkodásba.

Szóval oszd meg azt, ami meghaladja a képességeidet.
Olyan ez, mint mikor egy zenekar hangol a játék előtt. Ha nem hagyjuk, hogy a szívünk, lelkünk, gondolataink, érzelmeink együtt hangoljanak, nincs esélyünk arra, hogy meghallgassuk a saját belső dallamos zenénk teljességét.

Az értelmetlenség sokszor abból adódik és a belső feszültség, fájdalom abból jön létre, hogy túlságosan is hamar akarjuk megérteni azt, amire csak később lehet felfogni.

Még az előtt le akarjuk játszani a dalunkat, mielőtt még megtanulták volna a belső zenészeink a saját kottájukat.
A szívnek, szüksége van a saját dallamának a tapasztalására, gyakorlására, hogy a maga részét teljes mértékben gyakorlatiasan elő tudja adni, mert mit ér bármilyen okfejtés a szeretet érzete nélkül?

A szív dolga a szeretet tételének a játszása. Az elménknek szüksége van ugyanígy a saját zenei részének a vállalása, amit aztán bölcsességnek hívhatunk.

És van, mikor már készek vagyunk belülről is megvalósítani azt az egységet, ami a bölcsességből és a szeretetből indul meg.

És van, hogy mások szeretetére és bölcsességére van szükségünk, mint mesterekre, akik megtanítják számunkra a megfelelő hangszer megszólalásának működtetését.

Halld amit üzen az élet akár másokon keresztül is, de az értelmezése, hogy mit hallasz ki az üzenetből fogja meghatározni, hogy egységesen játszod az élet ritmusát vagy csak össze vissza kalimpálsz, néha eltalálva a ritmust.

Nem kell visszatartani azt, ami kívánkozik belőled! Engedd szabadjára! A tétovázás az a láthatatlan korlát, ami attól tart vissza, hogy élvezd a hangszereid dallamát.

A pillanatok jelentősége elszáll, ha tétovázol és túlhaladsz rajtuk A sok meghányom-megvetem rész, elszalasztja azt a kínálkozó lehetőséget, ami most itt ott van az orrod előtt.

Nem azt akarom erősíteni, hogy legyél vakmerő és fejetlenül, meggondolatlanul csapj bele mindenbe.
Inkább azt akarom, hogy felerősödjön benned az a belső hang, ami mindig tudja mit kell tenned, csak épp befogod rá a füled, azaz nem belülről keresed a válaszaidat és az értelmet, hanem felületesen kapirgálod statisztikai adatokkal a döntéseidet.

Ez a kis tétova rész az az ellenállás, hogy belemenj abba, ami valóságos lehetne számodra… ez az oka annak, hogy nem kapod meg amit szeretnél.

Mert belülről mikor a zenekarod egységesen kezd el játszani, hallhatod a szeretet és a bölcsesség hangját is. Ne tartsd magad távol semmitől, mert az élettől tartod magad távol.
Engedd meg mindennek, hogy amit megélsz, belépjen az életedbe és engedd meg mindannak ami bent van, hogy kilépjen belőled.

Az, hogy ne tarts vissza semmit, azt jelenti, hogy mindig törekedj a belső zenekarod egységének hangját megjelenni a fizikai világban is.
A zavartalanság a kulcsa a harmóniának, azaz az életed úgy lesz teljes, ha az ami belül van, akadálymentesen cserélődik azzal, ami kívül van.

Beengedni a hatásokat, átérezni azok érzelmi tartalmát, és cserébe kiengedni ami a szívedben, a lelkedben van. Ne akadályozd ezt a természetes mozgást!

De egyébként, bármekkora levegőt is veszel, nem tudod örökké visszatartani, az elméd és a szíved is ha el is nyomod egy pici időre, kívánni fogja a mozgást.

Ez a ki be folyamat átmossa az elménket és a szívünket is, így tisztán leszünk képesek látni azt az érthetetlennek tűnő folyamatot, amit az élet tár elénk nap mint nap.

Olyan sokan védik magukat, mert azt hiszik, hogy szükség van rá. Én is sokáig abban a hitben éltem, hogy csalódhatok, tönkre mehetek mások miatt. Tudod miért hittem ezt?

Mert mindig a többiekkel foglalkoztam és keveset magammal. Azt szerettem volna, hogy a többiek szeressenek. Fel kellett ébrednem, mert olyan embert, aki védi magát, nem lehet szeretni, mert elzárkózik a szeretettől is. A védelem olyan, mintha egy focicsapatban csak kapusok lennének.

Mindenki a saját kapuja körül legyeskedne, vigyázna, hogy ne lőjön gól a másik csapat. De vajon a saját kapunkból, mennyi esély van gólt lőni? A legjobb védők vagyunk, a legjobb kapussal, de ha nem megyünk át a másik térfelére, szinte esélytelen gólt lőni. Ez az, amikor a legjobb vagy, de mégse, mert valami mégis hiányzik. Hát a sikerélmény, mert gól nélkül, nem győzhetsz.

Ne védd meg magad, illetve azt mondom, ne csak a saját térfeleden éld az életedet, hanem merj kapcsolódni a többiekhez is. Megértem, hogy vannak benned kételyek és nem szeretnél csalódni. De a foci meccs is azon múlik, ki rúgja be a gólt.

Vannak csalódások, van mikor nem sikerül, de a védekezésben is lesznek hibák, amit a többiek egyből kiszagolnak és kapsz egy csalódást, és be is lőtték a gólt. Ha a legjobb védelmed is van, max döntetlen lehet, ez neked kevés lesz… mert Te is és mindenki más is, eredményeket szeretne. A védelemre felépített életre, senki nem kíváncsi. Nincs gól, nincsenek szurkolók sem.

Az alapvető természetem, amit gyerekkoromban éltem, az mindig is zárkózott volt. Elzárkóztam a többiektől és szinte senkit nem sikerült megismernem, semmilyen tapasztalatom nem volt arról, milyenek a többiek.

Érettségi után, pedig pont az ellenkezőjére váltottam, csak csatáraim voltak, folyamatosan gólt akartam lőni és feltűnési viszketegségem volt, túlnyíltam, ha van ilyen. De szerintem értesz. Ha csak csatáraid vannak, akkor is lehet, folyamatos öngólokat rúgni, mert akkor már mindegy, hogy melyik kapu előtt vagy. Sorozatlövő voltam, de a saját térfelemen.

Tudod, hogyan tudod felismerni, ha túl sok a csatárod? Úgy, hogy mindig az igazadat hajtod és nem figyelsz oda másokra. A hibákat, problémákat könnyű meglátni és könnyű ki is javítani.

Viszont a legnagyobb gubanc, mindig ott van, ahol valamit nagyon igaznak gondolsz. Arra kevésbé figyelsz, mert úgy gondolod, hogy jól gondolod.

Tehát, az életed ha elcsúszik, egyértelműen az igaznak vélt dolgaidnál keresgélj, mert ott valószínű, nem kutakodtál azelőtt. Úgy tudod a legegyszerűbben meglátni ezt, ha azon kapod magad, hogy valamit nagyon erőteljesen magyarázol és nem hallod a másikat. Amikor rá akarod venni a másikat, a saját érveléseddel.

Figyeld meg, ha önmagadban dilemmázol és mérlegelsz. Amikor egyértelműen nem ismered az utat. Látsz magad előtt többet is és jövőbelátóan, meg akarsz bizonyosodni arról, hogy a legjobbat kell kiválasztanod.

Ne mérlegelj 5 percnél többet, mert tudod a megfelelőt csak meg akarod magad győzni, erősíteni a gyengébb utakkal. Biztos láttál már olyan embert, aki bántja a többieket, jól lenyomja a többieket azért, hogy ő kitűnjön.

Neki nem kell felemelkednie, nem kell nagyobbnak lennie… a többiek lesznek kisebbek. Figyelj oda, ha így teszel.

Ha még mindig másokat szeretnél meggyőzni, sokszor csak úgy csinálsz, hogy meghallgatod a másikat… valójában fogalmad sincs miről beszélt a másik.

Arra vársz, hogy helyeseljen neked és megerősítsen abban, hogy jól gondolod. Persze, hogy jól gondolod, de csak akkor, ha nincs szükséged magyarázkodásra, máskülönben csak az igazadat foltozgatod.

A védelem az igazról, a saját igazunkról szól. Az igazság nem fáj, ha meghallod vagy elmondod másnak. Tudod mi fáj? A csomagolás. Az igazságot sokszor, csak úgy csomagolás nélkül adják oda a másiknak.

Egy kicsit kicsavarva, a bort nem palackban és szép masnival adják oda, hanem nyers egyszerűséggel a másik fejére borítják. Persze, hogy fáj. Az igazság viszont egy felvilágosítás, aminek nagyszerű eredményi vannak, ha becsomagolják egy kis kedvességbe. Az igazság jutalom, ha adsz a csomagolásra is.

Az empátia csodákra képes. Ha nem véded magad azzal, hogy támadod a többieket, tehát kapcsolódsz velük és együttműködővé válsz, ők fognak téged felemelni. Akkor oda fognak ők is figyelni rád, nem fogtok mindig egyet érteni, de kedvesen is lehet megbeszélni és érvelni is.

Tehát, ha valamit esetleg változtatni szeretnél, mert esetleg nem tetszik valami az életedben, akkor az igazadon kell változtatni. Tehát valahol ott kell, valami olyan irányba kell megnyílnod, ami ellen eddig tiltakoztál és elzárkóztál. Nem könnyű az ítéleteink fölé kerekedni, de mindenképp látványos lesz. Na ez a változás, akkor radikális lesz.