Üdvözölök mindenkit, Szikszay Csaba vagyok! Az, hogy mit hiszünk a világ működéséről vagy arról, hogy mire vagyunk képesek és mire nem, sokkal erősebb és meghatározóbb annál a valóságnál, hogy milyen életet élhetnénk ténylegesen, vagy hogy mire lennénk ténylegesen képesek.

A hiedelmeink sokkal erősebbek mint a valóság. A hiedelmeink jelentik mindannak az alapját, amit a világról és önmagunkról igaznak gondolunk, és ott formálódnak, ahol eredetileg kialakult, az elménkben.

Tényleg teljesen tudattalan a folyamat. Mert amilyen „élet” példákat látsz”, amilyen reakciókat látsz a többiek élethelyzeteiben, azt teljesen automatizáltan meg is tanulod tőlük.

Így ösztönösen tanítjuk egymást és szépen leutánozzuk a viselkedési modelljeiket is. Ha most egy tömeget képzelsz el magad köré, akkor osztozol azon, hogy minél nagyobb a tömeg, annál vegyesebb viselkedéseket látsz, így nagyon keszekusza és vegyes hidelmekkel találkozol az életed során.

Azt, hogy mi alapján választjuk ki a megfelelő viselkedést. Azt tanulod meg, ami a legnagyobb hatással van rád. Így a tanulási folyamatok között vannak hasznosak és kártékony, korlátozó jellegüek is.

Mert van, hogy egy trauma, vagy nagyon nagy stresszel teli környezet leköti a figyelmedet. Tehát nem a leghasznosabbal foglalkozunk a legtöbbet, hanem azzal, ami a legnagyobb hatással van ránk.

Sok szempontból azonosak vagyunk a környezetünkkel, mert a tapasztalatokat, amit levonunk, azokat visszünk mindenhová magunkkal. Nem véletlen, amikor olyan tulajdonságot találsz magadban, ami nem igazán tetszik.

Persze, most sem a többieket szeretném felelőssé tenni és hibáztatni, ha épp nem tetszik a látvány amit látsz a tükörben.

Inkább arra szeretném felhívni a figylemedet, hogy olyan sokféleképpen tanulhatjuk meg az életet. Ha észreveszel magadban valami nem tetszőt, azt már tudatosság is tetted. Arról már tudsz.

Csak is hálás lehetsz a másiknak, hogy ő segített a viselkedésével kideríteni. Az, hogy elkönyveled magad „nem tetszőnek” már csak a Te hibád lehet, mert amennyi a könyvelési munka, épp annyiba teli átírni és megváltoztatni az egészet.

Ha pl. a szüleidet megfigyeled és találsz hasonlóságot, köztük és közted, ezt sokan annyival beérik, hogy örökölték a tulajdonságaikat és a nemtetszők is ott vannak köztük.

Hibáztathatod őket, haragudhatsz is rájuk, hogy csak a szart adták vagy lehetsz okosabb is és átírhatod az egészet. Újra forgathatod saját magadat, mert nem öröklünk semmit csak megtanuljuk „ugyanazt”.

Egy alapot építünk, hogy aztán felnőtt korunkban legyen annyi eszünk, hogy eltérünk, fejlődünk és jobbak leszünk. Mindenki erre vágyik, még a szüleid is. Minden gyerek felül akarja múlni a szüleit.
Az elképzelésinket folyamatosan alakítjuk, így a hiedelmeink is változnak, de a legmeghatározóbban a mindennapokban.

A világ egy nagy tükör számunkra. Az emberi kapcsolatainkban, karrierünkben, döntéseinkben, sőt az egészségügyi állapotunkban is a hidelmeink tükröződnek. Kifejezetten erőteljesen jelennek meg olyan helyzetekben, amin sok múlik, ahol nagy stressz, ahol valamilyen változással vagy kihívással kell szembenéznünk.

Ezekben a „válságos” időszakokban, a legeldugottabb hidelmeink bújnak elő a mélységből. Az ilyen meghatározó helyzetek azok, amik a legjobb alkalmat adják arra, hogy kiszűrjük a „romboló, kártékony” elképzelési modelljeinket.

Ha nehéz most az életedben valami, akkor nagyon figyelj, lásd, hogy miből mi lesz, mit teszel az ügy érdekében és mi az amiről nem akarsz még csak tudomást sem venni, mert az utóbbiak azok, amik abban segítenek, hogy túljuss a válságokon és bezárd a mókuskereket, mert feltethően nem most voltál ugyanabban a „kellemetlenségben”.

Ha ismétled, akkor bizony Te csinálod és a hitrendszered alapján, ugyanazt. Tudom, hogy senki nem akarja rombolni az életét, mindenki úgy gondolja, hogy „építőnek” született, akkor látnod kell a folyamatot, miből mi lett és engednek kell a „hitrendszered” változását.

Amikor nem vagyunk tudatában annak, hogy „mit hiszünk” akkor, előbb vagy utóbb, rombolni fogunk. Korlátozni fogják a teljesítményeinket, semmit nem érhetünk el „többet” addig, ameddig a háttérből azt az üznetet súgjuk saját magunk fülébe, hogy „lehetetlen”.

Amikor aztán létrehozzuk a csalódást, akkor viszont teljesen meg is gőződünk arról, hogy tényleg képtelenek vagyunk rá. Tudatosul és rögzül, hogy „ez nekem nem megy”. A hiedelmek tehát olyanok mint a lóverseny.

Egy csomó elképzelés fut lovak formályában és az ér célba, amelyek erőteljesebbek, mint a többiek. Vagyis az az erőteljesebb, amelyikkel jobban foglalkozunk, mert azzá is válunk akkor, amikor célba ért a „legfigyelmesebb”.

A saját igazunk bizonyítására használjuk fel a hidelmeinket. Azért, hogy az amit hiszel és a valóság valahol találkozzon. A valünk ellentétes hiedelmeket öntudatlanul is ki akarod törölni az elmédből.

Ha például szereted merciket. Rá is vagy fagyva, kutatod, keresed, melyik merci lenne a legjobb számodra, azt fogod észrevenni, az utcán minden egyes mercit észre fogsz venni. Ez nagyon egyszerű példa tudom, de nagyon jól szemlélteti azt, hogy a hiedelmeink szinte teljesen törlik a vele ellentétes elképzeléseket a valóságból.

Kiiktatjuk a tudatounkból azt, ami nem fontos nekünk, amivel nem foglalkozunk, ami nem foglalkoztat minket. Nem a helytelent, csak is azt, ami foglalkoztat. Ha van most egy nagy változás az életedben.

Viszgáld meg kicsit a jövőt, hogy mit látsz benne. Mire figyelsz a jövőben? Aggódsz? Gyártod a rémségeket, vagy tényleg a fókuszod a figyelmed rajta vannak a szép és támogató dolgokon? Igen a figyelmednek muszáj szelektívnek lennie.

Mert ez a szeletelés, ez a fókusz adja meg azt az életet, amire figyelsz. Ha nem vagy most megelégedve az élteddel, akkor vajon mi jár a fejedben most is? Ne csodálkozz, ha nem tud megváltozni és nem lehet jobb, mint volt.

A te hited azt modja. „ilyen vagyok” „ilyen az élet”. Viszont aki ezt elhiszi, hogy csak ennyi jár neki, hogy csak ennyi lehet, az becsapja önmagát.

Tárd ki a fantáziádat, mert a jövő bármilyen lehet. Illetve olyan lehetőségeket ad, amiket hajlandó vagy észrevenni. A tapasztalatinkat újra és újra mi teremtjük és sajnos annyira képesek vagyunk az igazainkhoz ragaszkodni, hogy elveszítjük az álmainkat és a boldogságunkat is képesek vagyunk beáldozni.

Lehet, hogy igaza lett a „hitednek”, de nézd meg mit áldoztál fel érte és azt is, hogy nyertél-e valamit. Végső soron nem azt teremtjük meg az életünkben, amit szeretnénk, hanem amit hiszel önmagadról, az élet működéséről.

Amiben a hited elmélyül, azok egyre nagyobb tapasztalatokkal és hatalommal bírnak feletted. Sok sikert!

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!