fbpx


Nagyon fontos az, hogy a felkészülési időben ne várjál eredményeket. Mert van, amikor edzel, van, amikor hanganyagokat hallgatsz, vagy olvasol, vagy szakmailag fejleszted saját magadat, ez még nem fog járni eredménnyel.
Azért, mert te mondjuk egyetemre jársz, ott még nem fogsz kiemelkedő eredményeket elérni, maximum jók lesznek a jegyeid, mert sokat tanulsz. Inkább azt mondanám, hogy eredményesen tanulsz, mert a sok, az nem feltétlenül eredményes.

Amikor kilépsz az életbe, amikor felmentem én is a pástra is, és versenyeztem vagy elindultam versenyeken, akkor úgy lettem eredményes, hogy felhasználtam azt a sok-sok készülődést, azt a következetes munkát, amit ebbe belefektettem. Maga a felhasználás az, ami téged eredménnyel és nyugalommal fog eltölteni, viszont készülhetsz nyugalommal is, mert mindennek helye és ideje van az életedben. Most is helye van a felkészülésnek arra, hogy utána eredményes lehessél. Mert sokan úgy gondolják, hogy először eredményesnek kell lenni és majd akkor utána nyugodtak lehetnek.

Sokan úgy gondolják, hogy azért, mert mondjuk nincs pénzük, először pénz kell ahhoz, hogy ők nyugodtak lehessenek és kiegyensúlyozottak. Úgy gondolom, a hiányból kiindulni, az egy őrültség. Őrültség úgy tekinteni az életre, hogy majd valaminek a megtételekor majd okom lesz arra, hogy én nyugodt legyek.
Nem lesz okod sose a nyugalomra, hogyha a hiányból indulsz ki. Hogyha valami nincs és úgy gondolod, hogyha megkapod, akkor te nyugodttá válsz.

Azért mert nincs pénzed, tegyük fel, vagy kevesebb van, mint amennyit szánnál magadnak és a hiánnyal foglalkozol, és nem azzal, amid van, hogy – nem tudom – van házad, van családod, van barátaid, van munkád. Tehát nem azzal, amid van, hanem annak a hiányával, akkor sosem lesz okod arra, hogy te kiegyensúlyozott legyél és nyugodt.

Viszont amikor az érték belekerül az életedbe, és felmutatható értékeket előveszed az életedből, akkor minden okod meglesz a nyugalomra, mert azt is fogod látni, hogy eddig mit értél el, hogy ha más nem, elvégezted az iskolát, és ezután jöhetnek az igazán jó eredmények.
Amikor okod van arra, hogy a hiánnyal foglalkozz, és ne azzal, hogy hova jutsz el, tehát a bőségbe jutsz el, akkor olyan célokat teszel magad elé, ami szinte megvalósíthatatlan.

Nem fogod tudni megvalósítani. Azért nem, mert ha eljön az ideje, hogy te létrehoztad, akkor kapsz egy új célt, ami miatt megint lehet idegeskedni. A cél, az nem ok arra, hogy te ne legyél nyugodt. Én azt mondom, hogy mindig, mindig hajtani fog valami, hogy haladjál tovább, mert amikor feljutsz az első emeletre, akkor utána tudod nagyon jól, hogy feljuthatsz a másodikra, és mész tovább azzal a hittel, hogy a harmadikra is feljutsz. És ez egy olyan intenzív hozzáállás, ami mindig a következő szintet fogja teljesíteni.

Mindig a következő célt fogod megvalósítani. Így, ha a céljaid miatt, vagy az elvárások miatt te mindig ideges vagy és feszült, akkor mindig okod lesz arra, hogy feszült legyél. Mert az embernek mindig vannak céljai. Annak ellenére, hogy néha nem tudja, hogy mik azok.
De mindig halad valamilyen cél felé. Munkanélküli valaki, és ugye ezt sokan úgy élik meg, hogy kétségbeeséssel és feszültséggel és nehézségekkel, de ez nem ok arra, hogy te feszült legyél, ha mondjuk munkanélküli vagy. Egy aktív álláskereső vagy, egy olyan ember, aki keresi a legjobb munkahelyet, vagy a legjobb vállalkozást. Kérdés, hogy mit szeretnél ugye felépíteni. És az elején vagy.

Ha már az elején nem nyugalommal és egyensúllyal kezeled, akkor mit vársz később? Valószínűleg kapsz egy olyan kétségbeesett állást, ami egyértelműen csak azt fogja mondani, hogy csak ez a lehetőséged. Nem fogsz merni nemet mondani, mert azt mondod, hogy neked hiányod van és az elsőt elvállalom, mindegy, hogy milyen az.

Tudd, hogy milyen az. Tudd konkrétan, hogy mit vársz el. Ugyanakkor, ha neked valamilyen hiányod van, akkor tudd, hogy nem hiány van, csak éppen készülsz valami nagy dobásra. És ez a nagy dobás nem kell, hogy kétségbe ejtéssel. Következetesen, nyugalommal készülj az új eredményekre.

Nyugalommal készülj az új felkészülésekre, mert a felkészülés nagyon-nagyon jó. Versenyző vagy, az a sportoló, aki az edzőterembe nap, mint nap lemegy, az nem mindig esik jól. Fájdalommal jár. Volt, amikor annyira meghajtottak, hogy majdnem az, hogy bottal jártam.

És nehéz volt felmászni a lépcsőn is. Vagy megkértem valakit, hogy vegye le az akasztóról a nadrágomat az öltözőbe, mert egyszerűen nem tudom felemelni a karomat. Ez egy picit olyan mazochistás, ugye? Tehát mintha én nekem muszáj lenne fájdalmat éreznem. De nem. Mert maga a fájdalom, az nem baj, ha van. Nem baj, hogyha nehéz valami. Te attól még lehetsz nyugodt.

Lehetsz kiegyensúlyozott, mert fájdalmaid vannak. Mert a legtöbb ember menekül a fájdalmak elől, egyszerűen feszültséggel kezeli a fájdalmat, a nehézségeket. Azt mondja, hogy lehetetlen. De nem lehetetlen. Azért nem, mert azért, mert fáj valami, ne állítson meg.

Ne akarj megállni, ne akarj kétségbeejtő hozzáállással hozzáállni, hanem csak egyszerűen tedd a dolgod. Azért, mert fáj, tedd meg a következő lépést. És ezt teheted nyugalommal és egyensúllyal is. Van választási lehetőséged. Érzelmileg mindig van választás. Még akkor is, hogyha nem vezet sehová. Legalábbis nem tudod, hogy hova vezet.

A fájdalom, a düh, a sértődöttség olyan megértési hiányról szól, ami nem érti meg a megoldást, és folyamatosan értetlenkedik. Mint egy jó kis filozófus, elindulsz a fejedben és kutatsz olyan válaszokat, amiknek a válaszai még nem jöttek el erre az időre, amik még nem jogosak. Amik még okot adnak a feszültségre, mert hiánnyal foglalkozik. Viszont azt úgy kezelni, hogy nyugalommal, csak úgy tudod, hogyha azt mondod, hogy minden kérdést csak akkor tudsz feltenni, ha van rá válasz. Minden kérdésben már ott van a választási lehetőség.

Az a válasz, amit vársz, valójába. Viszont, amikor sok-sok kulcs van a kulcscsomódon, és szeretnéd betenni a zárba, azért, mert már kipróbáltál 30 darab kulcsot, nem ok arra, hogy elveszítsd azt a hitet, ami arra az egyről szólna, ami kinyitja azt a zárat. Azért, mert neked sok-sok szerencsétlen próbálkozásod volt.

Bár nem sok szerencse van ehhez. Nem sok szerencse létezik, és számomra abszolút következetlen a szerencsés magatartás, mert ilyen nincs. Nem nem szerencsés vagy, csak egyszerűen még nem találtad meg.

Minden okod megvan arra, hogy lásd, hogy már csak 10 darab kulcs van, és a 10 darab kulcs épp elég hitet ad ahhoz, hogy tudd, hogy azért, mert 20 darab sikertelen próbálkozásod volt, az nyugalommal töltsön el, hogy már közelebb vagy 20 darab kulccsal a bejutáshoz. Hogyha a nyugalmat szeretnéd élni, akkor semmi más dolgod nincsen, csak úgy kezelni ezt a kulcscsomót, hogy ott van benne, ott van rajta az, amit te folyamatosan keresel. Így minden okod megvan arra, hogy tudd, hogy 10 darab kulcsból egyet kell csak kiválasztanod.
Milyen sokan gondolják úgy, hogy nincs meg a megfelelő párkapcsolat az életükben, ezért neki csalódniuk kell. Mert valójában magukban csalódnak, nem a másikban.

Csak egyszerűen érzelmileg még zártak, nem elég nyitottak. Mert a legtöbb ember, aki csalódik, az bezárul. Csalódik a munkájában, csalódik az emberekben, kapcsolatokban, a környezetben, a világban, sorolhatnám akár az Univerzumot is.
Még abban is csalódik, mert úgy gondolja, hogy nem kap meg tőlük semmit. Valójában saját magukat nem kapják meg. Azért nem, mert nem foglalkoznak magukkal. Mindenki mással törődnek, mindenki mással foglalkoznak, magukat kis, picire összenyomják.

Így, amikor dühös vagy és sértődött valaki miatt, valójában csak az elvárásokban csalódtál. Mert úgy gondolod, hogy az a gondviselés, az nincs ott. Pedig ott van.
Csak a gondviselés azt mondja, hogy hagyd abba ezt, de kapsz helyette egy jobbat. Nagyon-nagyon sokszor befejeződnek a jó dolgok, azért, hogy még jobb lehessen. Amikor befejeződik egy jó dolog, akkor ezt úgy éljük meg nagyon sokan, hogy tönkrement valami. Tönkrement egy házasság.

Tönkrement egy kapcsolat, tönkrement egy munka. És rengeteg kifogást, magyarázatot tudunk ezekkel kapcsolatban mondani, hogy azért mert.
Azért, mert tönkrement a cég, azért, mert hülye volt a másik. Azért, mert agresszív volt. Azért, mert elkezdem utána saját magamat hibáztatni, mert miattam, mert nem tettem bele elég energiát, nem tettem bele elég jó hozzáállást, nem voltam elég pozitív, stb., stb. És dühössé válok. Mert valamit nem tettem meg.

Elkezdem magamat bírálni, ugyanakkor a másikakat is. Én úgy gondolom, ma már annyira felvilágosult szinte mindenki, hogy aki engem hallgat, olvas tőlem, ők már tudják, hogy nem a másikban van a hiba. Azt kell, hogy mondjam, hogy amikor az érzelmek elhúznak valamilyen irányba, és nincs rájuk hatásod, ezzel van a gond.

Mert kiszolgáltatottá tesznek, hogyha nem veszel magadról tudomást, ha nem vagy öntudatos. Benned létezik, az érzelmeid benned vannak. Sokkal kisebbek, mint te. Így bármennyire is fontos a hangulatod, nem kell, hogy a hangulat, a megfelelő hangulat támogasson téged, mert te támogatod az ő létezését. A hangulatnak a létezését te támogatod. Ugye ez furcsa?

Mert úgy gondoljuk, hogy a megfelelő hangulat szükséges ahhoz, hogy mondjuk kreatívkodjunk és – nem tudom – írjunk vagy csináljuk a munkánkat, vagy a családi életbe meglehessen az a hangulat, hogy arra azt tudjuk mondani, hogy rendben van. Ezek mind reakciók.

De a hangulat rád reagál. Te vagy az első ebben is. Amikor dühös vagy, akkor milyen hangulatot teremtesz? Azt hiszem, nem kérdés. Dühös hangulatot. Ami nem fog jól esni. Belekötsz az élő fába is, mindenkibe belekötsz.

A dühöddel, a hangulati ingadozásaiddal, ami valójában rendben van, csak nem úgy kezeled, hogy rendben van, hanem úgy, hogy nincs rendben. Azért, mert neked ilyen kedved van, ezért szinte kötekedsz mindenkivel, mert úgy gondolod, hogy az, amit látsz, az valós.

A dühödet valósnak éled meg. Így harcolsz belülről, egy olyan harcot vívsz, aminek se füle, se farka. Azért csinálod, mert úgy gondolod, hogy majd a békét ezzel meg tudod teremteni. Hát nem fogod tudni!

Az új könyvemben, a kiegyensúlyozottan előre címűben, nagyon részletesen írom le azokat a buktatókat és lehetőségeket is, amire ha odafigyelsz, nagyon szépen meg tudod valósítani a kiegyensúlyozott életedet.

A kiegyensúlyozottság, a nyugalomhoz is, tudatosságra van szükséged, amin keresztül azt fogod meglátni, mennyi mennyi lehetőséged van, amit nem szabad most sem elhalasztanod!