Mire jók a nehéz időszakok élményei, tapasztalatai!?

Ha elővesszük az irányú bátorságunkat, hogy törékenyeknek, gyengének és sebezhetőnek érezzük magunkat, akkor visszanyerjük az erőnket. Az erőtlen ember nem képes tenni a dolgát és olyanokkal foglalkozik, amikért felelősségre vonhatja, bántja a többieket.

Ezek olyan állapotok, amiket igyekszünk mindannyian eldugni nem csak a világ elöl, hanem önmagunk elöl is. Ha bele kerülünk ebbe a negatívnak tűnő létállapotba, azt hisszük, hogy valami baj van.

Be kell látni azt az igazságot, hogy őszinteség nélkül, nem jutunk előre. Sokan vallják, hogy az őszinteség fáj, de én inkább vállalom ezt a fájdalmat, mint hogy a hazugság pusztítását végig éljem.

Ha az őszinteség fájdalommal jár, a hazugság olyan mint egy romboló cunami. Mindannyian törékenyek vagyunk. Mind hibázunk. Mind bele esünk a sok ezerszer érzelmi túlzás csapdáiba.

De ezek mégis gazdagítanak és nem tönkre tesznek, ha őszintén szembe nézünk velük. Ha őszintén megnézed magad, nem a személyiséged tesz tönkre, nem azzal van baj aki vagy, hanem azzal, hogy ezt a valakit, nem fogadod el.

Folyamatosan bántod magad és kritizálod… majd másokkal is ezt fogod tenni, az igazság nevében és ez a feltételezés, hogy valami baj van veled szüli azt a hadi állapotot, ami megmutatkozik az emberi kapcsolataidban is.

Ott ahol megtagadjuk a szeretetet, háborút gerjesztünk… háborúval békét nyerni olyan, mint szerelmeskedni a szüzességért.

Ha az elfogadásra ösztönzöd magad, tisztán látod minden előnyöddel és hátrányoddal, akkor érkezel meg az önazonos élethez. Ha úgy is élsz, amilyen vagy, akkor nem tudod eltéveszteni az utat, akkor a döntéseid is csak támogatnak.

A kegyetlenséget, a vakság okozza. Mert mikor megtévesztve önmagunkat azt hisszük, hogy olyan tisztán látjuk, mi miért és hogyan alakítható, akkor törünk el nagyon értékes és pótolhatatlan dolgokat.

Miután annyi mindent tettünk már tönkre, kapcsolatokat, szíveket és lelkeket, meg kell vallanunk teljes szívből, hogy az egyetlen különbség a gyenge és erős között az, hogy őszintén szembe nézzünk önmagunkkal, elfogadjuk magunkat, minden eddigi hibával amit vétettünk és teljes egészében tegyük bele magunkat az életbe.

Az ellenállás és a félelem az, ami elválaszt attól az igaz élettől, ami sokkal többet tudna nyújtani, mint bármi más, ami nem Te vagy.

Gyakran az ellenállás fájdalmaitól rozsdásodunk be, mint a vas a víztől. De ahhoz, hogy újra önmagunk lehessünk és megéljük az élet áldásait, addig kell kapargatnunk magunkat, amíg az eredeti fényünk felszínre nem bukkan.

Megértem, mert annyi behatás ér minket és nagyon erőteljes az érzelmi pára ami rád zúdul nap mint nap. Ezekben a viszontagságokkal teli időszakban, megértem, ha várod azt a kezet, ami fényesre csiszolná az életedet.

De ott vannak a nehéz időszakok élményei, tapasztalatai is. A lerakódás rétegeit van, hogy mi már egyedül nem vagyunk képesek nem csak, átlátni, de letörni magunkról sem.

Mindenkiben ott van az az erő, ami képes megőrizni élményei építő tanulságait és elengedni a romboló élményeket.

Ha úgy hiszed, hogy neked erre már nincs erőd, akkor azt állítod, hogy a tudás problémákat okoz. Mert önmagad őszinteségén alapuló önismereted mélysége az a tudás, amire szükséged van ahhoz, hogy több energiához juss.

Ne utasítsd vissza az életed azzal, hogy más életét éled. Az a dolgunk, hogy alázattal életben tartsuk önmagunk áramlását a között amit megfogadunk és aközött, amit elengedünk. Az élet hatásai, állandó dagályként ömlenek ránk, nekünk viszont engednünk kell, hogy az apály is megtörténjen.

A félelem sokak számára annyira természetes, hogy ha azt állítja valaki, hogy félelem nélkül lehet élni, azt legszívesebben megköveznék. A félelem annyira beépült a hétköznapokba, mint az is, hogy mindenkinek pozitívan kell gondolkodni és akkor az egész világ meg lesz mentve.

A pozitív hozzáállás és a pozitívra nehezedő elvárás, mára már szinte iparággá nőtte ki magát. Mivel nem tudnak sokan mit kezdeni a negatív élményekkel és már tapasztalták vonzatait, ezért elkezdtek félni és kialakítottak egy másik „vallást”, ami jobban hasonlít a bűntudathoz és az ítélkezéshez, mint a tényleges pozitívhoz.

Milyen sokan menekülnek azok elöl, akik nem képesek látni a szépet és a jót az életben. Így ugyanazt képviselik a pozitív oldallal, mint ami elöl menekülnek, mert Ők sem tudnak a negatív oldallal mit kezdeni.

Ezért menekülnek és bírálják azokat, akik belerondítanak az életükbe, mert ott ahol a szépet látják, nem lehet ennyi fájdalom és rettegés, ezért csak is az lehet a hibás, aki a „negatívat” látja. A pozitívhoz való menekülés ugyanúgy félelemeken alapszik, mint az aki nem képes szépnek látni az életet. Pedig az élet nem duális, nem épül ellentétekre.

Az élet csak úgy van, de amikor beleteszik a félelemeket, akkor megjelennek az ellentétek és ahol ellentétek vannak, ott van a háború is. Félelemmel, mind a két oldal ugyanazt a felet képviseli, csak épp más zászló alatt, más néven.
A csata megindul, mindenki haragszik mindenkire, de a pozitívan látó van annyira rafinált, hogy elbújik a negatív elöl és elkülönül, bízva abban, hogy majd a menekülés és a fedezék mögött minden tartósan szép.

De az akit folyamatosan bombáznak a negatív élmények, ugyanúgy keresi a pozitívat, mindenki ugyanattól fél és ugyanazt szeretné élni. Így amikor egymásra találnak az ellentétek, farkasszemet néznek, de nem tudnak egymással mit kezdeni, mert annyira megszokták a saját zászlóik alatti küzdelmet.

Az elkülönülés soha nem az egységet jelenti, mert az egyik oldalt ezzel védik, a másikat támadják. A pozitív hozzáállás és a pozitívhoz fűződő elvárások azok, amik a legveszélyesebbek, mert öntudatlanul rombolnak.

Olyan ez, mint amikor megkapod a számláidat, nem tudod kifizetni őket, „nincs rá fedezet” ez egy olyan negatív helyzet, amit jobb kikerülni, mert nem tudsz mit csinálni vele, ezért inkább nem is foglalkozol vele.

Elbújsz előle, mert az negatív és gyűjtöd a rózsaszín ködben, a további fizetetlen számlákat. Az elkülönülés ide vezet. Felhalmozott számlákhoz és ha így folytatod, le kell mondanod az áramról és a vízről is.

Félsz megoldani a helyzetet, ezért leközömbösíted magad a negatív élmények elöl, ami előbb vagy utóbb lemondásokkal fog járni. Pont azért, mert nem megoldás nem tudni a másikról. A megoldás pont a tudás és a helyzet kezelése.

Törekedj az egységre és az elfogadásra. Az egység számomra azt jelenti, hogy lássuk szépnek az életet, mert az is van benne, de tudjunk mit kezdeni azokkal a helyzetekkel is, ami nem túl pozitív.

Az elkülönülés azoktól, akik nem képviselik a szemünkben a szépet és a jót, az olyan félelmen alapszik, ami azt sugallja, nem tudsz mit kezdeni a másikkal „negatívval”, ezért az előbb vagy utóbb, kárt tesz benned.

Kikerülöd ha szembe jön veled az utcán, vagy ha hív telefonon, fel sem veszed, mert nem mered megismerni. Ne menekülj az élettől, mert az élet elől csak pillanatokra tudsz elbújni.

Az életet meg kell tanulni kezelni, de először is meg kell látni a másik oldalt is, látni kell az egységet, hogy megismerd a másik természetét is.

Mint egy nagyon jó anyós, aki igényli a figyelmet és az ismeretséget. Ha bujkálsz előle, akkor egészen biztos „magára veszi” és mindent elkövet azért, hogy ne legyen nyugodt az életed.

Nagyon fontos az, hogy ne bujkálj, mert senki nem csinál veled semmit, csak azt hiszed. A félelem azt sugallja, mi lesz ha… lehet ezt szépnek és csúnyának látni, de a valóság az, hogy nem tudjuk mi lesz, csak képzelgünk róla.

A félelem csak egy elképzeléseidhez társult érzés. Sokan megbetegednek a saját elképzelésüktől, amire a gyógyír nem a pozitív hozzáállás, hanem az elfogadás.

Az elfogadással eltűnik a megosztottság, eltűnnek az elméletek és megjelenik a valóság. A betegeknek pedig a valóság kell, ami magába foglalja az egészséget is. Az egészségben intelligencia van, az egészséges gondolkodás az amit most felajánlok. Az intelligencia és a valóság amikor találkozik, abból születik az egység, az elfogadás és a további cél. Az igazán jó dolgok pedig így jönnek létre.

Ne akarj csak pozitívan látni, mert félelemből teszed. A félelem pedig nem óv meg mindig, a félelem pont az az oldal, amelyik elvesz tőled mindent. Elveszi az álmaid megvalósítását, elveszi az életed és kisajátít magának, marionett bábut készít belőled.

A félelem gyengíti a teljesítményedet, gyengíti az erődet és olyan gátakat emel, amik megakadályozzák még azt is, hogy ki tudd találni, mit is szeretnél. Úgy csinál, mintha volna egy nagy könyvtárad, megmutatja neked, mennyi tudás van benne, de nem enged be.

A saját tudásod elől zár el, pont azért, hogy irányítva legyél, függj tőle. Abban a reményben tart, hogy majd egyszer, de nem most vagy képes rá…

Pedig most is képes vagy elfogadni a negatívat is, mert tudom a pozitívval semmi bajod. A negatívat úgy tudod a leginkább javadra fordítani, ha elfogadással kezeled. Mert az elfogadás a legjobb kezelése egy egy ilyen helyzetnek.
Az elfogadás a túljutást jelenti, ami azt is elfogadja természetesen, hogy a kellemetlenségek után ott vannak a szép dolgok is. A vihar után jön a szivárvány és a napsütés.

Ha ragaszkodsz a pozitívumokhoz -én is ragaszkodok hozzájuk – és tényleg szeretnél nap mint nap találkozni vele, akkor tanulj meg elfogadni, tanuld meg kezelni a negatívumokat is.

Félelmek és ítélkezések nélkül lesz teljes az életünk! Úgy hiszem, te is erre törekszel!