Nagyon egyszerűen hangzik: mind az amit most megélsz az életedben, azoknak az összessége, amit igaznak hiszel. Ahol most vagy, ami történik veled a mindennapjaidban – legyen az jó és rossz is – az az életről és abba belehelyezett saját tudásodnak a következménye.

Ha szeretnél olyan emberré válni, akinek minden kívánsága teljesül, akkor arra vállalkozol, hogy ezt az igaznak vélt elképzelést, önmagadról és a világról, megváltoztatod. Ez pedig kreativitás nélkül, nem lehetséges, mert ha továbbra is az igazadat keresgéled, akkor ugyanott vagy és változatlan minden, még ha a változást is szeretnéd vele elérni.

Az önmagadról és a világról alkotott igazság, láthatatlan falakat húz. Eldöntötted mi az ami lehetséges és mi az ami nem. Az önképedben benne van minden korlát, amit kizárólagosan csak Te vagy képes átírni.

Az újat a régihez hasonlítják, ezzel a hasonlítással sokkolják saját magukat – akár el is utasítják a változás lehetőségét, tudatlanul – pont azért, mert az újba nem fér bele a régi. A kreativitás hiánya szinte kézzelfogható, hiszen még csak elméletben sem képesek felülírni azokat a hitrendszereket, amik évek során programozódtak beléjük.

A valóságról alkotott elképzelés annyira erős – még ha az sikertelen eredményekkel is párosul – hogy a felhalmozott csalódások, fájdalmak, félelemek elkerülése miatt ragaszkodnak ahhoz, amit valójában nem is szeretnek, de igaznak vélnek. Láthatatlan falakba ütköznek, rendszerint beverik a fejüket ha esetleg túl szeretnének jutni saját határaikon.

Eléggé kétségbeesettnek tűnik a helyzet, de valójában nem az. A falak, félelemek, csalódások, fájdalmak formájában épülnek fel, mert önmagukat védik ezzel. A saját igazságuk tudásáról és védelméről, amibe csak is akkor kerülnek új igazságok, ha meglátja saját magát, mert magát mindenki korlátok mentén építi fel.

Nem tudnád Te sem elmondani: milyen vagy, ha nem lennének falaid. Pont azért nem, mert önmagad képességeit, lehetőségeit is, mindenki falak mentén építi fel. Ha pirosnak vallod magad, akkor a piros a falad, közöttük az életed is piros.

Minden más szín, vele együtt lehetőség, igazság, tudás, ezen piros falakon túl, kívülre esnek. Tehát nem fér a mostani igazságba, más igazság.

Engedd le a piros falaidat, törd össze a régi történeteidet, amik alapján felépítetted saját magad. Nem kell még az előnyeidet sem megtartani, pont azért nem, mert most olyan előnyökhöz juthatsz, amik nem csak a szivárvány piros színét ragadják meg, hanem az egész ívet, az összes színével együtt.

Ki ne akarna olyan életet élni, ahol minden kívánság kreatívan megvalósul. A piros nem lehet sokszínű, a piros lekorlátozza az életedet egyetlen színűre festi az egészet.

A kreativitás elméletekből indul, de ez az elmélet nagyon gyorsan megvalósul. A szivárvány minden színéből alkotja az életedet és ugyanilyen színesen teheted magad bele a várt életedbe szabadon és pont a kívánságod alapján.

Amikor kreatívan állsz az életedhez, akkor a sokrétűség jellemez, sok sok megoldással és lehetőséggel. Ha egy fotóra nézel, akkor tudod, hogy az a kép, 10 év múlva is ugyanolyan marad, ugyanazzal a hangulattal.

A kép alapján feltehetően 10 év múlva is ugyanolyan vidámnak, vagy szomorúnak vallanád magad, mint amit ez a kép sugall.

Viszont nagyon jól tudod, hogy ennyi idő után, eszméletlen sokat képes változtatni, változni mindenki.
Ha más nem is, legalább a külsője változik és tíz év alatt, legalább egyszer mosolyogtál Te is, még akkor is, ha a fotón szomorú voltál.

Mivel mindenki szeretne saját maga lenni, úgy kezelik sokan saját magukat, mint egy fotót. Van egy idealizált képük saját magukról amibe belekapaszkodnak, nem engednek és amikor magukról beszélnek, felmutatják a saját fotójukat és arra hivatkoznak – azt állítják: „ilyen vagyok”

Én ezt védelmi állásnak nevezném, ami a piros láthatatlan falakról szól és egy olyan zárt rendszerről, ami a merev elképzelésidről és önmagad véleményezéséről szól, de nem a valóságos önmagadról. A valóság színes, a valóságban nem vagy fotó.

A valóságban folyamatosan változol, a valóságban, folyamatosan önmagad vagy még akkor is, ha nem esnek jól a saját történeteid. Általában ami nem esek jól, az elöl menekül mindenki a fotójába és a piros falai mögé, egy olyan vízióval, „ha majd önmagam lehetek…”.

A legnagyobb és legerőteljesebb kitörés ezekből az elképzelésekből akkor születnek meg, amikor nem ragaszkodsz ahhoz, akinek tartod magad. Szó szerint megölöd azokat az elképzeléseidet, amiket a régi sztorijaid alapján teszel.

Az önéletrajzod összetéped, mert a mai nappal újra nekiindulsz. A több tízéves rutinodat és tudásodat téped össze, pont azért, mert többre vagy képes és nem csak ennyire. Az önéletrajz meghatározza mi az amihez értesz, mi az amin keresztül mentél, tele tudással és tapasztalatokkal.

Ez alapján a múlt alapján próbálod felépíteni az új jövődet, de egészen biztos, hogy ezek a hitrendszerek, nem az újról és a változatosságról szólnak, hanem a berögzült “mókuskerékszerű” életről változatlanul.

Ez az önéletrajz olyat is tartalmaz láthatatlanul, ami kizár minden mást az életedből és az ismétlést támogatja, de a változatosságot elítéli. A régi alapján csak a régit lehet élni, és az újat kizárni.

Engedd el a fantáziádat, merj álmodni. A nagy és a kicsi álom csak a saját jelzőid, csak is Te látod nagynak, de nehéznek is azt, amit szeretnél megélni, megkapni az életedben.

Ne korlátozd jelzőkkel, először csak képzeld el. Még bátorság sem kell hozzá, csak engedd azt az elképzelést, amit magadról és az életről alkottál. A lelked legmélyén egészen biztos vagyok benne, hogy tudod, mit jelent elismerni saját magad és kezet fogni saját magaddal, mert végre találkoztak az elképzeléseid a valóságoddal.

Legyél kreatív, készíts olyan filmet amiben jól esik nap mint nap szerepelni, a régi fotókat, önéletrajzokat pedig tépd össze. A kreatív hozzáállás képes megvalósítani mindent, mert ami a képzeletedben megszületik, tényleg képes vagy megvalósítani – most is ezt teszed – pont azért, mert Te írod az életed forgatókönyvét, Te szerepelsz benne és rajtad kívül senkinek nincs beleszólás.

Mivel ekkora szabadságot kaptál, kaptunk mindannyian az életünktől, ezért semmi más nem szabhat határt benne, csak is mindenki a sajátjában.

A határok pedig akkor tágulnak, amikor elengeded a fantáziádat épp úgy, mint gyerekkorodban. Nem tudatlanság és felelőtlenség fantáziálni, mert ezzel olyannak adsz esélyt a megvalósításra, ami bizonyíthatóan téged szolgál ki és miattad létezik.

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!