Miért esik rosszul a másik viselkedése?

Miért szenvedünk mások miatt? Miért éljük meg szenvedéssel a másik viselkedését? Ezek nagyon mély és jelentős kérdések, de a válaszaim, nem biztos, hogy azt fogják tükrözni, amit esetleg okként fel tudsz mutatni, ha ilyen élethelyzetben vagy most.

Ha valakivel nem vagy jól, meg fogod ösztönösen magyarázni, miért muszáj a másikkal rosszul lenned. Persze, mindenki meg tudja magyarázni a miérteket, de csak kevesen képesek önmagukba nézni. Az általános az, hogy a másikat tesszük felelőssé a saját érzéseink miatt. Igen, a másik viselkedése erősen kritizálható, de vajon miért felejtkezünk el önmagunkról? És miért ragadjuk meg az okot arra, hogy mi is tüskéket növesszünk?

Talán mert úgy szoktuk meg, hogy visszaszúrjunk ott, ahol nem érezzük jól magunkat. Pedig hálásak is lehetnénk, szurkálás helyett azért, mert a másik őrültsége, rámutatott a saját tüskés énünkre is. Ha ezt tisztán látnánk, szurkálás helyett, akkor nem süllyednénk önmagunk alá, hanem megborotválkoznánk érzelmileg. Mikor saját magunkon változtatunk, akkor a másik már nem képes rámutatni hiányosságainkra és egyébként a viselkedése sem lesz sértő.

Van egy másik jelenség is, ami ugyanilyen érzelmi fertőzést képes okozni.

Akit közel érzel magadhoz, természetesnek éled meg, hogy vele szenvedsz, mikor épp a saját mocsarából próbálkozik kimászni… a helyett, hogy kihúznád, bemászol hozzá.

Azon kell elgondolkodnod, hogy vajon ezzel segítesz bármit is vagy pont ellene teszel a megoldásának? Két fontos aspektusa van ennek a folyamatnak, amire fel kell hívnom a figyelmedet, mégpedig az, hogy mit csinálsz. Együttérzésből vagy érzelgősségből cselekszel?

Az együttérzés megoldás, az érzelgősség megtorpanás. Az együttérző ember érez igaz, de megőrzi érzelemmentességét a helyzettel kapcsolatban. Érez, de nem érzelgős. Megteszi amit a helyzet megkíván, a tőle telhető legjobban, de ezt a helyzetet nem veszi magára, a helyzet nem érinti meg, érzelmileg stabil marad, ezért képes a legjobb választ adni az aktuális helyzetre.

Gondolj egy pillanatra, egy olyan helyzetre… egy olyan érzelem dús helyzetre, amikor a szíved csücske a legjobb barátod, a párod, az édesanyád, a gyereked ki van készülve. Szörnyen él meg egy szituációt, lehet, hogy téged is hibáztat és a könnyeit hullatja.

Tegyük fel, hogy látsz az utcán egy balesetet és valakit újra kell éleszteni. A hagyományos értelemben vett együtt érző, sír a szíve csücskével, magát is hibáztatja, vagy épp jajveszékelve ordít a haldokló felett.

De számomra az együttérző azt jelenti, hogy segítséget ad. Önállóan dönt és nem ragadja magával a környezet. Lehet, hogy együtt sír a másikkal, de azt tudatosan teszi… választja, mert tudja, az a megoldás.

Az érzelgős embernek nincs választása, neki muszáj sírnia, nem választhatja a mosolyt. Se a sírdogálás, se a jajgatás nem old meg semmit, inkább azt mondanám, hogy ez a fajta hozzáállás és reakció, nem törődik a másikkal, csak is a szó gonosz értelmével élve, önző és saját magával és kellemetlen érzéseivel, gondolataival van elfoglalva.

Az együtt érző ember segít azzal, hogy a tettek mezejére lép. Ő nem könnyezik a másikkal, mert tudja, az nem mindig segít, semmit sem érnek. A könnyek nem élesztenek senkit újra.

Kétséget kizárva, hogy érző ember vagy, amikor ott ülsz a szíved csücske mellett és egymás vállán sírtok, de nem vagy együtt érző, csak érzelgős.
Az együttérzés, a megoldás keresi, egyből cselekszik és egy pillanatra sem áll meg, ha szükség van rá… elindul, habozás nélkül.

Lát egy helyzetet, ahol szükség van rá… nem leblokkol és ordít, hanem lefordítja magában cselekvéssé a felmerülő problémát. Megérti mi történik… ha megértette önmaga fontosságát ebben a helyzetben, már teszi is a dolgát.

A megértés és a tettek mezeje, egy azon jelenség, ugyanazon aspektusa. Mint amikor egy érméről beszélünk, aminek két oldala van, a megértés és a tett.

Az érzelmes ember, sokszor tűnik együtt érzőnek és empatikusnak. De ez ne tévesszen meg, mert itt, ezekben a fontos helyzetekben, semmi hasznát nem veszed annak, ha őszintén jajveszékelsz és kikészülsz a másik mellett.

Ha tényleg őszinte vagy magaddal, akkor láthatod, hogy még csak olaj a tűzre, még nagyobb problémát szül, ez a fajta téveszme. Ahelyett, hogy segítséget nyújtana, még nagyobb fejetlenséget, zűrzavart okoz.

Az együtt érző, könnyek és érzelmek nélkül, akcióba lép. Nem fagyos, de nem melegszívű. Egyszerűen szenvedélyes, de mégis hideg. Soha nem veszíti el a hidegvérét, de bármi is történjen, higgadt marad és ebből az egyensúlyból ki indulva megteszi, amit megkíván a helyzet. Ez a jelenség az együttérzés paradoxonja.

Mivel megőrizte tárgyilagos hűvösségét, ezért képes is segíteni a másiknak. Nem csak a másikkal foglalkozott, nem hagyta ki magát az egész helyzetből, hanem önmagán keresztül figyelt oda a másikra.

Tudatosan és nem ösztönösen, önmagát kihagyva a helyzetből, öntudatosan törődött együtt érzően a másikkal.
Ha pusztán a szeretet kellene az együttérzéshez… önmagában pedig a szeretet kevés, mert eddig is szeretted a másikat. Azt talán elhiszed, hogy a másik nem szeret, mert sok kétség merül fel a másikról, talán még el is tudod hinni ezt.

De azt nehezen emészted meg, hogy nem szerettél eddig igazán együtt érzően. Maga a tudat, vagy egyáltalán a feltételezés is tudom, hogy bánt.

Valószínű, hogy nem szívesen látod ezt be, ezért ugyanabba az irányba fogsz futni… semmit sem fog megváltozni. Holnap is ott fogsz ülni a másik mellett és sírtok egymás vállán.

Ha azt hiszed, hogy talán még jobban kéne szeretned és erőteljesebb, könnyeket kell ejtened, akkor is az irány helytelen. Folyót is fakaszthatsz a könnyeiddel, nem ez lesz a megoldás. Sírhatsz a világért is, hordozhatod a világ fájdalmát, sírhatsz érte, de a tetteket, semmi nem pótolja. Így csak érzelgős leszel.

Az együttérző ember, realista. A valósággal foglalkozik és a kész tényekkel. Az érzelgés, nem kerül semmibe, az csak sodródás, az álomvilághoz tudnám hasonlítani.

Az együttérzés tesz tényleg valamit azért, hogy jobb legyen, az érzelgős ember pedig a jóságát bizonygatja a könnyeivel. Bizonygatni vagy tényleg, bizonyítottan tenni valamit?

Úgy gondolom, foglalkozz reálisan a megoldással, valami olyannal, ami tényleg segít, nem csak feltételezi a jóságodat és bizonygatni a feltételezett tetteidet.