Mi lett volna ha…

Amíg azt ami történt velünk, elutasításból értelmezzük és igazságtalannak találjuk, addig a „mi lett volna ha…” börtönben szenvedünk.

Sokunk számára nehéz azt meglátni, hogy miden értünk történik és mindannyian a saját értelmezéseink csapdáiba esünk, addig a pontig, ameddig meg nem fejtjük, hogy amin keresztül mentünk, az érettebbé, bölcsebbé és tájékozottabbá tesz.

A múltunk mindig hozzátesz a mai nap értékeihez, ha azt értékként fogjuk fel. Ez tudom, hogy a legtöbbünk számára nehéz és fájdalmakkal teli téma, mert ahogy látjuk a világot és ahogy történik, az sokszor eltér egymástól… de a különbségben, amit mi képviselünk, az van elbujtatva az az érték, ami ledönti a börtöneink falait és megnyitja előttünk a lehetőségeinket, akkor is, ha nehéz az amin keresztülmentünk.

Mindannyian érzékenyek vagyunk és ott van bennünk az igazságosságnak a nemes fogalmai, a személyes bánásmód erényei és mindenki vágyik arra, hogy szépen bánjanak vele.

A valódi világ – akár tetszik, akár nem – tapasztalatai sokszor nyersek, ridegek és kevésbé személyesebbek, mint azt hinnénk.

Mi csinálunk személyes korlátokat az által, hogy ellene megyünk mindannak, ami történik velünk és a saját elégedetlenségünk csapdáiba csúszunk bele.

Az élet valójában, minden személyeskedést kihagyva, végtelen lehetőségekből tevődik össze. Az életben minden mindennel összefügg és természetes körforgásban halad a saját mezsgyéjén.

Az igazságunk és becsületünk csodálatos erők, de van, hogy baleset ér és az ébreszt fel benned szerelmet és van, hogy az élet szeretetére akkor ébredünk mikor egy temetésen részt veszünk.

Ezek azért nem tűnnek szerencsés eseményeknek, de ha nem fogadjuk is az örömmel, hozzátartozik az élet természetes körfogásához.

Tudnod kell, hogyha azt érzed, veled igazságtalan az élet és panaszokkal árasztod el, akkor azok az élet elkerülhetetlen fájdalmaiból erednek és ezeket a panaszokat meg lehet érteni, együtt lehet velük érezni, de mindig letérítenek arról az útról, hogy a sértettség miatti fájdalmat átérezve újra építhesd az életedet.

Ha elkülönülsz vagy ki akarsz menekülni, az soha nem az események miatt történik, hanem abból az érzésből ered, ami most nem esik jól.

Nem a történetek esnek rosszul, hanem a történeteid értelmezéseiből származó érzéseid. Az igazságtalanság panaszaiba nagyon könnyen bele lehet ragadni, ha megtagadod a velük való érzelmeidet… ez alatt azt értem, hogy érezz és érzés irányból könnyíts magadon.

Ne a történetet akard buherálni, hanem az érzéseidet és az értelmezéseidet. A meglepő tényleg az lesz, hogy tényleg végtelen lehetőséged van most is arra, hogy megváltozz, vagy hogy letisztulj.

A boldogságod abban rejlik, ha az elmédet az összefüggések és támogató erők felé irányítod. Nem a különbségeket keresed, hanem az egységet. Akkor áll össze benned az egység és a megfigyelés akkor lesz pontos, ha összhangba hozod a gondolataidat, a valósággal.

Nem arról van szó, hogy hatalmas bajban vagy, ha eltérsz és meglátod a különbségeket, hanem arról a felemelő érzésről, mikor rájössz arra, hogyan csaptad be saját magad és hogyan elleneztél minden olyat, amivel nem tudtál azonosulni.

A különbségekkel sokan viaskodunk, mert szeretnénk önmagunk képére formálni mindent és mindenkit. Ezt félelemből tesszük és általában észre sem vesszük, de mikor látjuk és abbahagyjuk a rendezkedést, akkor érezhetjük az élet áldását és békéjét.

Bármivel is küzdesz most, csak azért teszed, mert nem illik a képbe, eltérő tőled. Mi lenne, ha letennéd a fegyvert és megnyugodna a szíved? Ne ess abba a téveszmébe, mi szerint az egyik jobb mint a másik, ne minősíts, mert a létezés csodáját tagadod meg.

Ha éled az egységet, akkor nem esel a mi szól mellette – és mi szól ellene mérlegelés önmarcangoló csapdáiba.

Ez a belső hang, a legnagyobb vihar közepén található meg. Lehet, hogy körülötted is minden felfordult, de a felfordulás középpontjában, ami egyébként Te vagy, csend és nyugalom, stabilitás van.

Minden küzdelem közepében, béke van. A mi dolgunk, hogy megtaláljuk a középpontunkat, de ez úgy nem lehetséges, ha elutasítjuk a viharainkat.

Vagyis a legnagyobb őrület is rámutat arra az igazságra, hogy önmagunk középpontja egy olyan súlypont, ami körül forog a világ, ami állandó és kitartó.

Ha a vihart elemzed, akkor megtalálhatod benne a nyughatatlanságot és nehézséget, ami egészen biztos, hogy felkavaró lesz.

Ha viszont a középpontodat keresed, akkor stabilitást és erőd, dinamikát fogsz tapasztalni, ugyanabban a viharban.
Ne tagadd meg az életed, az életed a tiéd, bánj te is ugyanolyan szépen vele, mint ahogy elvárod tőle a törődést.

A folyamatos küzdelmeink valahol ott kezdődnek, hogy át kell jutnunk a tapasztalatok viharán ahhoz, hogy eljussunk a középpont stabilitásába. A mi lett volna ha… kérdései úgy hiszem, ezen a ponton értéktelenednek el és ha hagyod, válnak semmissé.

Ezen a ponton, már tudnod kell, hogy nem tragédia történt veled, hanem egy olyan tapasztalat, amit ma támogatóan értelmezve és felfogva, hozzáadott tapasztalatot a személyiségedhez.

Ne félj a tapasztalástól, az se nem jó, se nem rossz, teljesen üres, viszont Te töltöd meg tartalommal. Az élet végtelen lehetőség, így ha tágra engeded az elméd befogadó képességét, akkor minden lehet érted és semmi sem történik ellened.

Bízom benne, sikeresen befogadod a szavaimat és levetkőzöd az ellenállásod! A mi lett volna ha… mindig kimozdít a belső egyensúlyodból, a mérlegelés döntési helyzetekben pedig még ha látszólag a józan észt és a realitást taglalja, mindig a viharban és nem a vihar középpontját veszi számadásba.

De ha tisztán látod, hogy méricskélsz, akkor azt is tisztán fogod látni, hogy minden ami felkavaró és vihart hoz létre, az belőled indult ki és minden ami te vagy, az történik veled most is!