Vajon hány lehetőségtől bukunk el azért, mert megtagadjuk magunkat?

előadó: Szikszay Csaba (mester coach) 

Az előadás tartalma:

Sokunkhoz hasonlóan, nekem is kihívást jelent hogy ne rejtsem el valódi önmagamat. Szinte állandóan olyan lapot dob az élet, hogy muszáj nyílt lapokkal játszanom ahhoz, hogy tovább jussak.

Szinte mindig olyan helyzetekbe kerülök, ahol teljesen meg kell mutatnom magam ahhoz, hogy hiteles maradjak a probléma megoldásában.

Nem vagyok szerintem abban egyedül, szembesültem már milliószor azzal, hogy nem szabad elnyomnom eredeti énemet, természetemet, személyiségemet, különben az elfojtásban tönkreteszem az életem.

A kitárulkozásnak és annak, hogy őszintén kifejezem saját magam, egy olyan küszöb volt mindig is az életemben, amit meg kellett lépnem ahhoz, hogy az életem ne beszűküljön és tönkre menjen, hanem emelkedjen és szélesedhessen.

Ez a küszöb jelentette azt, hogy kilépek-e az ajtón a nagy világba vagy magamra zárom az ajtót és megrekesztem az életem.

Van, hogy a saját hazugságainkra nyitjuk ki az ajtót és azokkal szembesülünk, amik elfedik a megakadásaink megoldásait.

A bujkálásaink összes téves nézetével szembesülnünk kell ahhoz, hogy valódi Önmagunk lehessünk. Vajon hány akadálymentes lehetőségünk lenne az igazi és valós Önazonos életre, ha legalább egy picit kimozdulnánk megszokásainkból és elménket elmozdítanánk a hagyományosan megszokott ajtók elöl?

Sokszor könnyebb a gondolatainkon keresztül megkerülni a dolgokat, mint az érzéseinkkel keresztül menni a problémákon. pl. mikor lehangolt vagy, vajon mit tehetsz azért, hogy átforduljon derűvé?

Vajon mit tudunk tenni, hogyan javíthatjuk meg, hogyan mozdulhatunk ki, hogy enyhítsük a szívünk fájdalmait vagy mit tudunk tenni azért, hogy elmúljon a szeretteink felénk irányuló haragja vagy szomorúsága?

A szemináriumokon ezekre a kérdésekre, gyakorlati elemekkel dúsított válaszokat fogsz kapni. Tehát ott nem csak beszélünk róla, hanem tapasztalatot szerzünk. Így nem csak érteni fogod a válaszokat, hanem bele is kóstolhatsz.

Ha visszatekintesz arra, hogy mennyi időt töltöttél azzal, hogy fájdalmas érzelmeket próbáltál megoldani, a helyett, hogy átérezted volna azokat, akkor rájöhetsz arra is, hogy nem mindig ott keressük és úgy a megoldásokat, ahogyan azt hatékonyan meg lehetne tenni.

pl. mikor egy egy fájdalmas ponthoz érkezel, akkor próbálod azt megérteni, hogyan kerültél ebbe a helyzetbe és azon túráztatod magad, hogy mi az ami elromlott és hogyan romlott el.

Bár van, hogy hasznos, sokszor csak el akartad kerülni a szomorúság és csalódottsággal járó érzelmeket. Megértem, hogy ezeket kellemetlen szívfájdalmakat senki nem akarja megélni, de elkerülhetetlen az érzelmeink megélése a továbblépéshez és a váltáshoz.

Valójában mind ez nagyon is érthető, hiszen senki nem akar fájdalmat, kiváltképp olyat nem, amikor nem egyértelmű mint pl. egy megvágott ujj, amit a gyógyulás érdekében csak bekötözünk.

A szívünkkel pont ez a helyzet. Nincsenek nyilvánvaló hegek, nem látjuk a sebeket amiket bevarrhatunk, de mégis mindenre hatással van.

Az az igazság, hogy amíg boncolgatjuk, elemezgetjük és a saját tervezgetésünk foglalja le a gondolatainkat, mert meg akarjuk védeni a szívünket, addig valójában pont olyan sebbe ragadunk, amit csak gondolatokkal nem lehet kitisztítani, csak úgy, ha bevállaljuk az érzelmeink megélését is.

Van az egészben egy csavar. Minél többet kimondjuk, azaz minél többet tárunk fel önmagunkból, annál előrébb vagyunk a megoldásainkban.

Nem a panaszkodásra szeretnék rámutatni, hanem arra, hogy adj hangot annak, amit érzel. Hogy miért? Mert minél többet hozol elő magadból, annál jobban élsz, annál erőteljesebben mutatod meg magad az életben.

Minél jobban hangot adunk az érzelmi világunknak, annál kevesebb dolog ékelődik be a lelkünk és a világban való megjelenésünk között.

Azaz, ha a valóságot szeretnéd megélni, akkor adj hangot annak, amit máskor eldugnál a világtól. Ugyanakkor minél több az elharapott érzelem és minél erőteljesebb elfojtásban próbálunk élni, annál kisebbre zsugorodunk össze és annál kevesebb hatásfokunk van a dolgaink alakulására.

Minél több dolgot zsúfolunk az érzelmeink és a napi történetek közé, annál nagyobb falat húzunk a valóság és önmagunk közé.

Lehet, hogy egy pici éned kifejezésre kerül, de mi lenne, ha teljes lényed megmutatnád a világnak? A pici kicsi dolgokra képes, a teljes lényed lehetőségei pedig a csillagos égre van írva.

Kifejezetlen részeid, olyan tartalmakat tagadnak meg tőled, amik egészen biztos, hogy a világmegváltó szerepedet töltené be az életedben.

Az, hogy elbújunk a világtól, mert a világ rossz, az épp oly téves elképzelés, mintha homályosan látnál és homályosnak ítélnéd meg a világot, és nem a látásodat okolnád.

Bármi is van most a fejedben erről, a hitelességedet önmagad és mások előtt is az fogja meghatározni, amit kifejezel és amit elfojtasz.

Ahogy a virágoknak egészséges gyökérre van szükségünk ahhoz, hogy virágba boruljanak, az érzések szépsége is csak úgy bontakozhat ki, ha tisztán gyökereznek bennünk, valahogyan a felszínre kerülnek, majd rajtunk keresztül kirügyeznek.

Ez a felszín és a mély, virág és gyökér, kiengedett meg beengedett között húzódó finom, vékony paradox réteg az, amely folyamatosan meghatározza, hogy milyen életet élünk vagy élünk-e egyáltalán.