Melyik a legideálisabb körülmény ahhoz, hogy elindulj?

előadó: Szikszay Csaba (mester coach) 

Az előadás tartalma:

Nem élünk örökké, mégis sokszor abban az illúzióban ringatjuk magunkat, hogy még ráérünk. Halogatjuk, húzzuk, nyúzzuk, féltjük magunkat és mindenki mást is.

Beleragadunk olyan kapcsolatokba és szituációkba, amik a méltóság és igényesség határait sem súrolják. Várakozunk és keressük a legmegfelelőbb indulási időt.

Aztán már túl sok idő telik el és az a rengetegnek tűnt ráérés, hirtelen olyan röviddé válik. Azon kapjuk magunkat, hogy semmi nem történt, szinte semmit nem éltünk, semmit nem alkottunk, de jól megöregedtünk.

Ha most várni kéne 40 évet, azt mondanád, hogy az rengeteg idő, de én most negyven év fölött állítom azt, hogy oly rövidke és olyan gyorsan eltelt. De, az édesanyám, még mindig pelenkát viselő óriásbébinek lát… és úgy hiszem, ez így van rendjén.

Talán el sem mered hinni, hogy vannak olyanok, akik maximálisan élnek. Tele vannak élményekkel, lehetőségekkel, szabadon és boldogan. Bármilyennek is látják őket, megvan az az erős önképük és ragaszkodásuk az élet szépségeihez, hogy nem engednek belőlük.

Lehetséges, hogy most valakit feldühítek azzal, hogy nem csak nélkülöző és boldogtalan, sikertelen emberek léteznek, hanem olyanok is, akik álmokat valósítanak meg, rendszerint elérik a céljaikat és nem erőlködve, könnyedén élik a mindennapokat. Pedig vannak és nagyon sokan vannak „egész” életet élők.

Ilyen is van, meg olyan is. A legfontosabb kérdésem hozzád mégis az, hogy reggel vajon mosolyogva kelsz fel? Ott van benned az az égető vágy, ami hajt reggeltől estig szenvedélyesen? Teszel tudatosan az életed minőségének az alakításáért? Tanulsz? Fejlődsz? Nem az a nagy kérdés, hogy vannak-e ilyen meg olyan emberek… vannak mindenfajták. De a Te érdeklődésed, melyik irányba hajt? Vagy egyáltalán hajt-e valami vagy valaki. Mert megvan a szabad akaratod, megvan a szabad döntési képességed. Mindig is megvolt… vajon élsz vele most is? Vagy olyat próbálsz bebizonyítani, aminek a bizonyításával lényegében tönkre vágod az életed? Nagyon röviden, amire figyelsz, amivel tudsz is azonosulni, olyan az életed! De a döntés, mindig a kezedben lesz! Most is ott van, hogy bármilyenné formáld az életed!

Nem tudsz olyat mondani, ami ne lenne. Lényegesebb az, hogy Te hogyan éled az életedet!? Most tényleg nem valami optimista, hurrá pozitív megfogalmazásba csomagolt maszlagra vagyok kíváncsi, hanem arra, hogyan telnek a hétköznapjaid? Mivel töltöd? Miről tájékozódsz? Ezek az érdeklődési köreid lesznek azok, amik nagyra nőnek az életedben. Mindegy, hogy „jó” vagy „rossz”, ez alapján fogod megítélni az életet és ezt a „jó nagyot” fogod beleilleszteni a világképedbe.

Szürkék vagy tényleg valóságosan színesek? Őszintén! Egyenesen! Nem velem, önmagaddal! Te tényleg boldog vagy? Mindig? Mert lehetsz bármilyen, ha megengeded magadnak az élet tartalmasságának a szépségeit!

Nem árulok el semmit azzal, ha azt állítom, hogy nagyon sokaknak nincs rendben az életük. Sajnos nincs. És általában nem az életükkel van baj, hanem a lelkükkel. A lelkük távolodik el mindentől és borul olyan mély sötétségbe, amitől nem látja az élet teljességét. Valóban meg kell élni mindent, a mélységet és a szomorúságot, meg dühöt is, de vajon aki folyamatosan szomorú és dühös, az szándékkal teszi magával? Vajon tisztában van azzal, hogy volna más „érzelmi” lehetősége is? Vagy elkülönültségében elfelejti a választási lehetőséget? Az érzelmi szabadságát? Én úgy hiszem, nincs egyértelmű érzelmi válasz, semmilyen élethelyzetre… ezzel azt szeretném üzenni, hogy semmivel kapcsolatban sincs megírva az, hogy dühösnek vagy boldognak kell lenned. Te választod azt, „hogy vagy” akkor is, ha ez a választás öntudatlan.

Ne fulladj bele a világnézeted mindennapjaiba! Mert nem kell szürkére, értéktelenre festenek semmit. Semimből sem kell elűzni a boldogságot, de még csak el sem kell tanácsolni önmagukból a lelküket, mint egy iskola az alkalmatlan tanuló jelöltet.

Nem az élet kegyetlen, hanem mi felejtjük el az együttérzést önmagunkkal és lelkünk támogató erejét. Csak olyan élet tud kegyetlenné válni, ahonnan hiányzik a lélek és a lélek ápolása.

Te sem maradsz szívesen olyan helyen, ahol nem várnak és nem figyelnek rád. Az elhanyagoltság legmélyebb foka az, amikor a lelkeddel nem törődsz, nem adsz neki táplálékot, nem gondoskodsz róla. Nem akarom felvázolni a lelketlen életet, mert érted miről beszélek.

Inkább a megoldásról szeretnék szólni, mert a megoldás nagyon egyszerű. Közelíts a lelked felé, engedd meg magadnak azt, hogy ne csak a csinálnivalókkal, az örökös feladatokkal foglalkozz, hanem önmagaddal, az érzelmi világoddal, az önmagad kényeztetésével is.

Nem kell hozzá hatalmas statisztika, de akkor ég ki belőled minden inspiráció, minden energia, amikor a reggeltől estig tartó feladatokkal törődsz, önmagadat is felülmúlva teszed és teszed, pipálod ami kész van és már röppensz is a következőre.

Látszólag haladsz, de a lelki fejlődésed, önmagad, toporog egy helyben. Én erről a toporgásról, halogatásról beszélek. Ott ahol csak feladatok vannak, ott Te semmit nem változtál, nem fejlődtél.

Persze lehet, hogy lett szép házad, meg a gyerek is megkap minden játékot, tervben van a következő autó is. De vajon, mikor és hogyan szántál önmagadra időt? Az tényleg minőségi volt? Ki tudtál kapcsolódni? Oda tudtál figyelni a lelkedre és kényeztetted? Abba tudtad hagyni a tennivalókat és csak úgy csendben, tudsz ülni egy helyben önmagaddal?

A legtöbben azért halogatnak és azért nem történik pozitív változás az életükben, mert olyat csinálnak, amit pont abba kéne hagyni. Úgy telik el sok sok idő, feladatokkal és lelketlenül, hogy eltűnik a minőség a kapcsolatukból, a munkályukból.

Az életben semmi nem történik véletlenül, minden szál összefut. Persze vannak dolgok amikbe belelátsz és tudod kezelni és vannak olyan szituációk, amik előtt úgy állsz, hogy nem érted miért lett olyan amilyen, hiszen nem akarttal alakult így.

Van amit hiányként könyvelsz el és van amiből van bőven, az élet így kerek és egész. Van amit fölöslegesnek tartunk és dolgok, amik örömet okoznak és nagyon is jó hogy van belőlük.

Ezért kétféle félelem létezik. Az egyik az, hogy félünk attól, hogy elveszítünk valamit és félünk attól is, hogy létrejönnek azok a fölösleges dolgok. Fölöslegesnek tartjuk a háborúkat, gyilkosságokat, csalásokat… de bármennyire is tiltakozunk ezen események ellen, azok attól még az egész részei.

Az én nézeteim szerint nincs rájuk szüksége, jobb lenne ha eltűnnének, de azok attól még vannak. A világ ilyen, de van benne sok sok öröm és mosoly is. Utóbbi úgy gondolom, fontosabb helyen kell, hogy legyen.

A hiányhoz és a fölösleges dolgokhoz való ellenséges viszonyod az, ami megteremti a saját életedben is ezeket a háborús szörnyűségeket.

Van a nagyvilág és van a kis világod. A nagyvilágban minden van, de hogy mi van a Te saját világodban, az attól függ, mi az ami foglalkoztat…. mi az, amit kiemelsz az egészből.

Egyet viszont nem árt elfelejteni, hogy az a nagy szörnyűnek kinéző világ, téged támogat még akkor is, ha szörnyűnek éled meg.

El kell fogadnod az egészet, hogy a Te kis szeleted, a legjobb lehessen. Ezzel nem bántasz senkit, nem veszel el senkitől semmit… mindenki vágyik a boldogságra. Még akkor is, ha nem tudjuk, hogy mi is az.

Önzőség vajon boldognak lenni? Nem az. Úgy gondolom, mindenkinek alapvető joga. Csak élned kell vele.

Kell, hogy legyen valami más is a kellemetlenségeken kívül. Nem épülhet az életed a hiányokra. Egyszerűen nem épült volna fel a semmiből a mostani életed sem.

Vannak olyan élethelyzetek, amik nem elégítenek ki. Ha esetleg hiányát szenveded valaminek, esetleg nincs szerelmed, pénzed, munkád, ezek azt jelentik, hogy a felkészülés állapotában vagy… mindegy mióta csinálod magaddal, az is teljesen mindegy hányszor próbáltad meg… most nem ez a fontos, hanem a felkészülés.

Mindig vannak előttünk célok, mindig tartunk valahová. Hogy nézne ki az életünk, ha egy nap alatt, minden feladatát elvégeznénk. A hátralévő 50 évben, halálra unnánk magunkat. Az egész élet ilyen, folyamatos, haladás és fejlődés.

Megszerzünk valamit, a következő pillanatban pedig elveszítjük… majd újra és újra ugyanez. Soha nem állunk meg.

Az egészhez hozzátartozik az is, hogy van valami és az is, hogy nincs még meg, de minden esély megvan arra, hogy meglegyen. Az esély akkor van meg, amikor elengeded az akarást, a keserű szívet és elindulsz, teszel azért, hogy meglegyen. Haladj az élettel!

Hányszor, de hányszor bújt már el előled a tv kapcsoló. Pont a legjobb filmnél, pont akkor, amikor lemaradsz a kedvenc vetítésedről.

Megélted a hiányát annak, amit keresel, de nagyon jól tudtad, hogy van. Eszedbe nem jutott az, hogy kiszökött az ajtón a kapcsoló, mert tudtad, hogy Te dugtad el magadtól… persze, néha más is közbeszól. De attól, mert nem látod, tudod, hogy van.