Itt az új év! Boldog, sikerekben gazdag, tudatos új évet kívánok mindenkinek! Még a levegőben is benne a frissesség, az újdonság. Olyan illatot érzek, mint amikor beleszagolok egy új könyvbe. A lapok még tiszták, tele vannak újdonságokkal és reménnyel. Imádom az ilyen pillanatokat. Új év! Tiszta lappal indulhat minden. Persze, ha tiszta lappal indítasz mindent.
Az én szilveszteri éjfélemben is benne voltak a fogadalmak, az elhatározások. Alapvetően szuper érzés tervezni. Én is híve vagyok annak, hogy nézzünk a jövőbe, mint egy mágikus nagy boszorkány gömbbe és lássuk meg mennyi minden vár ránk.
Engem felvillanyoz teljesen! Sokatok vallják ugyanezt, csak az a baj, hogy pár hétig tart ki ez a nagy lelkesedés és elfelejtik, mit tűznek ki maguk elé célként, mert általában megvalósíthatatlannak tartják és a szerencsére bízzák, mi lesz velük.
Vajon kiszámítható a szerencse? Igen! Egyértelműen igen, ha tudatossá teszed a folyamatot! Lehetsz szerencsés az új évben, ha tudatosan nézel rá az életedre, mint folyamatra. Alapvetően két hibát szoktak elkövetni. Vagy túl sok cél lebeg a szemük előtt, vagy egyáltalán nincs céljuk. Mind a kettő változat azon bukik el, hogy hogyan is lehetne megvalósítani… mivel nincs meg a hogyan, ezért le is mondanak róla.
Úgy hiszem, sokkal fontosabb az indíték, mint maga a megvalósítás látványterve. Illetve úgy is mondhatnám, ha megvan a megfelelő indíték, akkor megjelenik a cél is és a hozzá vezető út is. Valójában akkor ér körbe, akkor jelenik meg a cél és a megvalósítási terv, ha lépcsőről lépcsőre haladsz, mert célok nélkül nem megy, vagy csak nagyon nehézkesen.
A túl sok épp ugyanannyi, mintha nem lenne egy célod sem. A sok és a semmi valójában ugyanannyi. Szóval ne légy telhetetlen és ne mondj le mindenről… keresd meg az arany középutat, mert az megvalósíthatóvá válik és reálissá, ez utóbbi nagyon fontos kell, hogy legyen.
Már jó pár éve bevett szokásom, módszerem, hogy át gondolom a jövő évemet és megtervezem. Tehát tervet készítek hozzá. Én mindig átgondolom a múlt évem értékeit és csak az értékeit, mert azokra lehet építeni. Nem érdekel mit és hol rontottam el, egyszerűen nem foglalkozok ezzel, hátra hagyom, mert ma egy új nap van és én döntöm el, mit írok erre a lapra.
Én nagyon szeretek túrázni, kimenni az erdőbe és napokon keresztül csak sétálni. Megtanultam ott is, ha nincs mihez viszonyítani, akkor hiába van útitervem, nem fogok célba érni, csak ha szerencsés vagyok.
Valljuk be, nagyon kevés az esély arra, hogy egy nagy erdőben véletlenül megtaláljak akár egy falut is. Tehát kell egy folyó, egy rét, egy ház vagy bármilyen tereptárgy amit meg tudok nevezni a térképemen, így ha van viszonyítási pontom, akkor azt is tudom, honnan kell hová indulnom.
Ha nincs tájékozódási pontod most az életedben, tehát nem tudod értékként vizsgálni a jelenlegi életszakaszodat, akkor hiába lesz bármilyen szépséges célod, esélytelen lesz a megvalósítás is.
Nagyon fontos a tervezés. Kézzelfogható célok, indítékok nélkül, nagyon nehéz előre lépni az életben. Kellenek tehát a konkrétumok, kellenek az érthető célok, különben el fog telni az újév úgy, hogy nem haladtál semmit. Soha ne a naggyal kezd, mert a nagy olyan bűbájos, olyan misztikus, hogy mindig nagy lesz és előtted fog haladni, tehát soha nem fogod utolérni.
A nagy, soha nem cél, csak egy vágy álom. Legyél konkrét és hihető magad előtt. Persze nem baj, ha kicsit vakmerő vagy, bevállalsz olyan célokat is, ami eddig soha nem sikerült.
De kell hozzá a realitás, kell hozzá a saját realitásod, hogy az egészséges maradjon a szemedben és ne temesd el pár hét múlva. Előttem mindig van egy magánéleti és egy munkás cél is. Mind a kettő egyensúlya úgy hiszem adja a szép és boldog életet.
Kell, hogy meglegyen az életemben az egyensúly, de szép és előrehaladó célokkal, tervekkel támogatva.
A megnyugtató az, hogy van egy egész évünk arra, hogy megvalósítsuk. Én sokszor azon buktam el, hogy azonnal akartam és ha nem sikerült, 3 hét alatt, le is mondtam róla.
Ne akard kipipálni a feladat teljesítését azonnal, de foglalkozz vele amennyit csak lehet.
Az én tavalyi nagy célom az volt, hogy írjak egy olyan könyvet, ami a párkapcsolatokról szól. Ez a téma nagy mumus volt előttem, ezért a tavalyi Nagy Terv szemináriumon megterveztem a megvalósítást és felajánlottam 1 millió Ft abban az esetben, ha novemberig nem teljesítem.
Előtte sokszor próbálkoztam a megírásával, de pár oldal után töröltem mindig az irományom, nem akart összeállni a fejemben, ezért kellett egy olyan elhatározás, ami konkrét, tervszerű, bátor és van rajta mit veszítenem.
Mivel veszíteni nem szeretek, de szeretek önmagam és mások előtt is bizonyítani, ezért a könyv elkészülsz augusztus 1.-ére. Ez egy olyan érték a múlt évemből, amire úgy érzem építhetek és kitalálhatok magamnak a 2019-es február 2-3.-ai szemináriumon is egy olyan tervet, amit idén is megvalósíthatok.
A legjobb az egészben az, hogy veletek együtt tehetem ezt és egészen biztos, hogy segítetek nekem a szemináriumon abban, hogy legyenek ne csak céljaim, hanem terveim is. Ezt előre is köszönöm! Sokan tudom azt gondolják, hogy majd egyszer, majd jövőre, majd valamikor máskor. Én évekig álmodoztam arról, hogy majd egyszer valamikor láthatom a könyveimet a polcokon és lesz saját vállalkozásom.
Megvolt igaz a vágyam, de igazából csak álmaim voltak és semmi konkrétum. Mindig büszke voltam arra, hogy én egyedül képes vagyok mennyi mindenre és soha nem kérek segítséget.
Hát igen, ebbe a büszkeségbe bele lehet rokkanni, mert bizony nem érthetek mindenhez, nem lehetek könyvelő, informatikus vagy grafikus, de ügyvéd sem egyszerre. Mindenből nem lehetek a legjobb.
Ez az a sok sok, amibe sokan belebuknak, mert a sok ugye a semmivel egyenlő. Ha mindenhez értek, semmihez sem értek, ezért a saját feladataimra kellett megtanulnom koncentrálni és olyanoktól segítséget kérni, akiknek a segítség tárgya a mindennapos feladatuk.
Szóval koncentrálj arra, amiből igazán jó vagy, vagy legyen célod az, hogy az idei évben ezt megtanulod. Ülj le egyedül egy kávé mellé egy üres lappal és írj pár átgondolt sort arról, milyenné teszed az újévedet.
Ha nem is sikerül teljes mértékben, február 2.-án és 3.-án mi erre két napot fogunk szánni és kicsiszoljuk, fényesítjük nem csak a céljaidat, hanem a hozzá vezető utat is, hogy legyen hozzá terved is.
Ha egy igazán lakható és szép ház alapja a tervrajz, akkor a saját sikereid, boldogságod alapja is az, ha van hozzá terved és olyan terved, amit ha követsz, megvalósíthatóvá is tudod tenni. Legyen csodás a napod!
Remélem februárban összefogunk és találkozunk személyesen is! Sziasztok! Boldog új évet!