A kapcsolataink egyik legnagyobb csapdája az, amikor függőségbe megy át és megszűnik az önállóságunk. Szinte észrevétlenül és már olyannyira támaszkodunk egy másik emberre, hogyha ez a másik ember arrébb lép, hasra esünk.

Márpedig mindig odébb lép, egészen biztosan. Nem azért, mert bántani akar vagy el akar venni tőled valamit, azért sem mert nincsenek érzelmei és érzéketlen…. bár vannak érzéketlen emberek is…. hanem azért, mert neki is van saját élete.

A saját életedről egy kapcsolatban lesz most szó, de még mielőtt belemennék, meg kell mutatnom az új könyvemet. Néhány napja már rendelhető.

Szóval… Értem én, hogy a „mi”, az egység, az „együtt” a kapcsolataink legszebb részei, de túl sokan semmisülnek meg kapcsolatokban, elvesztik saját identitásukat, saját énjüket és elfelejtenek úgy kapcsolódni, amiben benne marad az önállóság. A kapcsolat önmagára ébred, a játékmackó identitást, saját életet kap és szörnyként felfalja azokat, akik játszanak vele.

Vajon milyen az a „mi”? Mit tartalmaz, ha nincsenek benne „én”-ek. Vajon milyen a kapcsolatom, ha én nem nem vagyok benne és a másik „önmaga” is eltűnik? Akkor a kapcsolat szabályoz mindent és nem szívesen adjuk az életünket játékmackóknak. De mégis megteszik sokan.

A kapcsolat akkor egészséges és a kapcsolatnak akkor van jövője, ha két egész ember alkotja az együttlétet, akkor képes kordában tartani a macit, ami akkorra már egy érett felnőtt medvévé növi ki magát. Bizony, fel kell nőni egy kapcsolathoz, hogy az ne vegye el mindeneneteket.

Mindenkinek megvan a saját kihívása, a saját céljai, a saját élete, mind az mellett, hogy két ilyen „saját utat” járó ember, közös célokat is fel tud építeni. Ha az a cél nem önös, tehát nem csak Te akarod, hanem közösen találjátok ki, közös az indíttatás, a szándék, akkor beszélhetünk felnőtt kapcsolatról. Ameddig csak rá akarod venni a másikat valamire, ami neked jó lenne, addig gyerekként üzemelsz és kiszolgáltatott vagy.

Amikor megsemmisülsz a kapcsolatban, akkor elfelejtesz önmagad maradni és ha esetleg a másik a saját önös céljaiért is elindul, akkor össze fogsz zuhanni, mert nem azt akarja amit Te. Ha a másik nélküled csinál valamit, azt fogod érezni, hogy baj van a kapcsolatoddal.

Pedig általában nem szokott baj lenni. Azért mert nem vagy a másikkal és neki saját dolga van, nem azt jelenti, hogy veled nem akar lenni.

Az csak annyit jelent, hogy csinálja a saját dolgát, egyedül… sok ember nyelvezetében az van, ha egyedül van, akkor nincs a másikkal, pedig amikor teszed a dolgod, attól még a másik szíve, ott doboghat a saját mellkasodban.

Sajnos mindenki él meg csalódásokat. Nem született olyan ember, aki ne csalódott volna és bele ne kóstolt volna az ízébe, de ez csak addig törvényszerű, ameddig meg nem tanulod.
Biztos vagyok benne, neked is volt olyan, hogy megígértek valamit és nem teljesítették. Vajon mit tanultál belőle? Azt, hogy soha többet nem kérsz? Butus vagy, ha neked ez a tanulás. Ez nem tanulás, ez bosszú.

Vagy volt amikor nagyon nagyon hajtottál valamit és bárhogyan is próbáltad, nem tudtad elérni. Én is éltem meg hasonlókat, sokszor éltem bele magam olyanba, amit aztán nem kaptam meg.
És ilyenkor automatikusan mi jön? Hát az, hogy elkezdjük magunkat bántani. Mert nem érezzük magunkat elég értékesnek, általában arra gondolunk ilyenkor, hogy semmire nem vagyunk jók, selejtesek vagyunk és a szemétdombon volna a helyünk.

Mert volt amikor kellettünk még a párunknak, a kollégáinknak, a szüleinknek és akkor az olyan jó volt. De valami történt és selejtesekké váltunk, csak azért, mert nem kellünk.
Sokan élték vagy élik meg magukat selejtesnek. Olyanok akiket elhagytak, vagy kirúgtak a munkahelyükről, tönkrement vállalkozók, vagy akiknek nincsenek barátaik.

Olyan emberek akik nem tudnak valamiért kapcsolódni a többiekhez vagy olyanok, akik a többieket okolják azért, mert nem tudnak hozzájuk kapcsolódni. Nekem nagyon nehéz volt mindig is a kapcsolódás, ezért rengeteget foglalkoztam a témával, ebből született meg a könyv is.

Lényegében erről a kapcsolódásról szól a legújabb könyvem, mert nem ott van a gond általában, ahol keresik a hibákat. Tudom, hogy piszok nehéz túl lenni egy csalódáson, veszekedésen vagy szakításon. De ami mehet nehezen, az mehet könnyen is.

Sokan élik meg egy életre szóló tragédiának az ilyen helyzeteket és nehezen vagy egyáltalán nem érzik magukat képesnek arra, hogy túllépjenek.

Az első szerintem nem túl logikus lépés általában az, amikor magukat a sárga földig döngölik valaki lépése miatt. Nem értem miért kell magukat bántani és miért kell tragédiának kezelni pl. egy kapcsolat szétesését.

Nem ezért fejeződik be valami, hogy tönkre tegye az életed vagy mert hibás volt és meg kell foltozni. Viszont azt tudnod kell, csak az az ember él meg ilyenkor tragédiának egy szakítást, aki elfelejtette saját magát a kapcsolatban.
Mert a kiszolgáltatott ember mellől, ha elmegy a másik, akkor pofára esik és most nagyon őszinte voltam. Ha a másik nélkül nem tudsz élni, akkor ezt azért kaptad, hogy végre megtanulj igazán élni.

De ott ahol Te nem vagy és tegyük fel a másik sincs, akkor hogy jön létre a kapcsolat? Hogy lesz két semmiből, valami? Velem amikor ilyen történik, mindig arra gondolok, hogy az élet adni akar valamit. Az egyik kezével elvesz, hogy adhasson nekem valami csodát… és mindig megadja, ha nem a sztorival törődsz, hanem az értékekkel.

Ha megsemmisültem a kapcsolatban, akkor önmagamat fogom visszakapni azzal, hogy eltűnik a kapcsolat… tudod miért? Mert a másikat a saját hiányosságainkért mindig könnyű elővenni, de amikor egedül vagy, csak magadat tudod elővenni.

Hát igen, ez a legnagyobb kihívás ilyenkor. Szembesülni saját magunkkal.
Persze amikor érzelmileg teljesen kikészülsz és összeomlasz, hááát azt nagyon ritkán lehet logikus érvekkel kezelni. Az érzelmek ilyenkor olyan erősek, hogy teljesen kikapcsol az agyad és nem tudsz gondolkodni. A fájdalom piszok erőteljes tud lenni és nagyon is hihető.

De nem is szavakra van szükséged ilyenkor, hanem egy másik állapotra. Egy másképp zakatoló szívre, érzelmi állapotra. Ehhez nem szavakra van szükséged, hanem megfelelő fókuszra. Nem időre, hanem arra, hogy a megfelelő irányba tudj nézni.

Tudnod kell, hogy mindig a látványba kapcsolódsz. Ez alatt azt értem, hogy elveszítesz valakit és a látvány az, hogy már nincs melletted és csak a hűlt helyét látod… tehát a hiányát éled, a gyászt.

A hiány látványa automatikusan fáj. Ha az ördöggel élnél együtt húsz évig, akkor is hiányozna és a hűlt helye fájna. A lelkiállapotodat az határozza meg, amire figyelsz.

Vagyis inkább az, hogy a látványt hogyan értelmezed, hogyan kapcsolódsz a látványba. Lehet azt a látványt úgy is értelmezni, hogy „szuper elment az ördög, jöhetnek a tündérek.”
Nem természetes a függőség, illetve túl sokan csinálják és elhittük, hogy természetes.

Értem én, hogy szükséged van a szeretetre, az együttlétre, a kapcsolataidra… de nem kell kapaszkodni a többiekbe. Engedd meg magadnak az önállóságot a kapcsolatban. Kötődj, de nem függj egy névtől, a másik személyétől. Kötődj a szeretethez, mint állapothoz és soha nem lesz hiányod belőle, a másikból sem.

Mert bizony amikor bántod magad, mert nem kellesz, akkor a szeretetről is lemondasz… pedig pont a szeretet lenne a megoldás arra, hogy a másikkal legyél. Hogy megtapasztald megint a szerelmet, az együttlétet.

Ne tedd függővé az érzelmi állapotodat a senkitől. Ne legyen névhez kötve az, hogyha Petivel vagy akkor sírsz, ha Piroskával akkor boldog vagy. Azt hiszed ők hoznak ki belőled valamit, akkor tévedsz. Te engeded meg a sírást vagy az örömöt a jelenlétükben. Ők nem felelősek azzal, amit Te megélsz velük.

Nem azzal van a gond, hogy a másik mit csinál veled. Hanem azzal, ahogy bánsz magaddal mellette vagy akkor amikor messze vagy tőle. Tényleg szuper megosztani a boldogságodat a másikkal. De akkor Te vagy boldog és ezt a boldog „érzelmi” állapotot éled meg a másikkal és jobbik esetben, a másik is boldog és ő is megéli melletted a boldogságát. Ezt nevezzük két boldog ember kapcsolatának.

Amikor viszont a másik miatt vagy boldog, akkor a másiknak ez hatalmas teher és ezzel lényegében kezdesz ugrani egy nagy hasast a sárba. Akkor a másik egészen biztos, hogy legalább egyszer mással fog foglalkozni, nem veled és máris hason találod magad.

De persze, lehet ezt másképp is. Hogy hogyan tudod a csalódás elkerülni? Az a kérdésem ha nem csalódsz, akkor mit tudsz helyette mást csinálni? Marad-e valami?

Mert bizony megtanultunk csalódni és ha nem csináljuk, nem is tudjuk, hogy mi mást csinálhatunk helyette egy-egy ilyen helyzetben. Tehát a lényegi kérdés nem a kikerülés, hanem ugyanazt másképp látni.

A kapcsolatban az értéket és kapcsolaton kívül is az értéket, csalódással vagy a nélkül. Nem tudunk lefelé szeretni, nem tudjuk magunkat „csak” felfelé szeretni, de ez igaz mindenki másra is.

Ha a csalódás számunkra lefelé van és értéktelen és ebben vagyunk benne, akkor nem tudjuk magunkat kihúzni a szarból és a tanulás olyan lesz, ami még inkább az értéktelenséget taníttatja meg veled.

Viszont amikor már nem ennyire fontos a csalódás, mert tudni fogod, bármi amikor változik, azt láthatod értékesnek is, akkor már nem fog fájni. Meg fog érinteni, de a fájdalom eltűnik.
Elfogadjuk azt, hogy változott valami, még ha az neked nagyon fontos is volt. Ha ezt szeretettel vizsgálod, akkor felfelé fogsz nézni és a látványhoz olyan módon fogsz kapcsolódni, ami csak értéket enged meg veled látni.

Tehát nagyon egyszerűen a csalódás helyett, szeretettel nézel a változásra. Ott ahol szeretet van, ott kell, hogy legyenek értékek is, mert lefelé szeretni nem tudunk.

Lefelé van a csalódás, a düh, a harag, a bosszú, ezeket nagyon nehéz szeretni és úgy hiszem nehéz értékként is látni. Senkit nem tudunk szeretni akit butának, aljasnak, csalónak, gyávának látunk. Általában azért szeretjük, mert okos, gyönyörű, bátor, erős, tehát értékes számunkra.

Az értékeket, de még az értéktelen dolgokat is belelátjuk a másikba, tehát úgy ítéljük meg a másikat, ahogyan ránézünk és azt fogjuk látni, amit látni akarunk…bár ez az akarat sokszor öntudatlan.

Illetve minden van mindenkiben minden, de kiemeljük azt, amit látni szeretnénk a másikból és ennek a fókusznak adunk életteret, jó nagyra növesszük a másikban.

A szeretetet nem objektíven lát, viszont aki nagyon racionálisan közelít meg mindent, az nem tud szeretni, mert kihagyja a szívét. Logikával nem lehet felfogni sem a szerelmet, sem a szeretetet.
Ezek túl nagy csodák ahhoz, hogy a matek megértse őket. De kérdem én, szeretet nélkül, mit fog látni? Szív nélkül mit ér az életem?

A csalódást mi tartjuk azzal életben, hogy ragaszkodunk valamihez és általában emberekhez. Viszont lemondunk olyanokról, amik miatt létrehoztuk a kapcsolatot, ilyen az öröm, szerelem, boldogság, a szeretet. Minden szép égi, magas dolog.

Fontos tudatosítanod, hogy soha semmi nem történik véletlenül és soha sem ellened éled a saját életedet. Nem attól válsz értékessé, mert minden akaratod érvényesül és úgy alakulnak a dolgaid, ahogy kitaláltad azokat. A szenvedéseid oka nem az, hogy nem kapsz meg valamit, hanem az, hogy értéktelennek látod magad, mert mást kapsz, mint amit megjósoltál.

A csalódásnak ha más értelmet adsz, akkor az egy értékes tapasztalat lesz és nem megy rá a szíved. Vigyázd, őrizd a szerelmet, a boldogságot, az örömöt. Ezekre nagyon nagy szükségünk van, függünk tőlük, de nem kell, hogy arcokhoz ragaszkodjunk és lemondjunk bármiről is miattuk, mert megváltozik a látvány, más a név.

A boldog emberek, amúgy is mindig megkapják amit akarnak, a boldogtalanok pedig általában nem! Fontos a saját fejeddel és szíveddel élned, gondolkodnod és érezned. Fontos azon elgondolkodni, mi a saját felelősséged?

Mit tanulhatsz felelősségteljesen ebből a helyzetből? Keresd a válaszaidban a boldogságot és a szeretet, akkor megfelelő válaszokat tudsz adni. Amúgy csak agyalni fogsz és a szenvedéseidet ragozni.

Bármi is történik veled, az soha nem tragédia… csak így éled meg és bántani fogod magad csak azért, mert valami megváltozott. Az életünk viszont mindig változik, így az, hogy most más lett, legyen örömünnep. Kérdőjelezd meg a tragédiát azért, hogy más legyen a látásod, hogy ne ártó szellemekkel éld az életed, hanem tanítókkal!

Ha szeretnél többet tudni arról, hogy ezt hogyan tudod a mindennapokban megélni, megvalósítani, akkor javaslom az új könyvemet, mert a kapcsolódás a megoldás és ezt bizony 240 oldalon taglalom, hogy érthető legyen.

Amit megértesz és nem csak azt hiszed, hogy megértettél, azt alkalmazni is fogod. Ha nem tudod még alkalmazni, akkor van még mit tanulnod, mert nem érted.

Ne hagyd ki! Remélem hozzád is eljut, mert neked is írtam az legújabb könyvemet!