Mit akarunk mindannyian? Egészen biztos hogy az igény mindenkiben megvan arra, hogy előrébb jusson az életben és jól is érezze magát közben. Utálunk visszalépni és imádunk ellenállni is ennek az előrébb jutásnak, amit nevezhetek fejlődésnek is.

Hogy neked mit jelentenek ezek a szavak és milyen mércével méred, ezt fontos magadban tisztázni. Ne az én vagy a szomszéd eszközeit használd, hanem legyen önmagad előtt egyértelmű válaszod arra, hogy „merre van az előre”.

Az előre mindig valamilyen változás és igyekszünk jobb életet élni, minden ilyen változás alkalmával.

A jobb élethez a fejlődéshez ha annyira elengedhetetlen a változás, akkor miért fáj ez nekünk annyira? Olyan, mintha önmagunk ellensége lennénk akkor, amikor elindulunk felfelé. Mintha olyan megerőltető lenne felfelé haladni és élvezni a kilátást lépésről lépésre.

Tudom, hogy sokan vagytok, akik igyekeztek minél jobban áramvonalas életet élni és minél kisebb ellenállás irányába menni az életben… de jelen esetben az a domb alja, ahová pedig biztos nem akar senki menni.

Itt van az egészben a csavar, mert az ellenállás soha nem külső indok vezérli, hanem mindig belső. Tehát nem a lábad nehéz a felvezető úton, hanem az az elképzelés amivel haladsz bármilyen irányba is. Saját magadat olyan nehéz elviselni akkor, amikor küzdesz mindennel és mindenkivel.
Ne hidd, hogy nem az elképzeléseid teszik súlyossá a helyzetet.

Valójában mindannyian azért vagyunk ezen a földön, azért születtünk meg, az az alapvető célunk közösen, hogy „jobb” lehessen a világ. Tegyük fel tényleg fejlődünk, ami ugye folyamatos tanulással érhető el, mert tanuljuk pici gyerek korunk óta az életet.

Vajon képesek vagyunk szeretni is közbe magunkat? Miért olyan nehéz ez a szeretet? Mert a fejlődés általában nem igazán kellemes élmény. Ijesztő lehet ezt így hallani.

Tényleg fájdalmas! Egyfelől azért, mert a fejlődés alatt meg kell változtatnod azt aki és ami voltál, valami mássá. Másfelől a változás magában hordja az elengedést is. Nem tudsz előre haladni úgy, hogy közben nem mész el onnan ahol éppen vagy.

Ez ugye tejesen logikus! Az nem logikus számomra, hogy miért nem teszi meg ezt mindenki és ha meg is teszi, miért hagyja ki belőle a szeretetet. Tényleg nem értem a sok sok harcot, legyen az Önmaga vagy valaki más ellen.

Minden harc és háború, bárminek a nevében is történik, szerintem túl kegyetlen rád nézve, a céljaidra, a többiekre. Nem erőszakolhatod az életedet folyamatosan. Rá fogsz menni és mindenki más is, ha nem vagy elfogadásban.

Talán ezt a harcot lenne szükséges elengedni és nem folytatni, mert alapvetően mindenki szeretet akar, meg nyugalmat, sikert és még annyi szépséget, gyönyörűséget… amit Te is meg tudsz magadnak fogalmazni.

Azért mondom, hogy a céljaidért ne harcolj, mert a cél olyan békés állapot, ahol minden van. Ha ezzel a bőséggel tisztában vagy, éled is, tudatában vagy, akkor látod azt is, hogy csak olyanért kell küzdened, ami hiányt képez.

Az életben most is minden van, tényleg csak ki kell nyújtanod a kezed és van, hogy le kell érte hajolni, hogy a birtokodba vedd. És ne fájjon a derekad, ne legyen megerőltető nyugodt, békés, bőséggel teli, meg kiteljesedett életet élni.

Tudom, hogy ez a kihívás! Mert természetesnek veszed a stresszt, meg az idegeskedés, meg az őrületet, mert ezek azok az érzelmek, amik lendületet adnak… és a legjobb vicc az, hogy már meg is tanultad, hogyan tudod ezt levezetni és felhasználni a céljaidért.

Rutinos vagy abból, hogy megitatja a helyzet veled a mérget és ki tudod kimosni a szervezetedből. Ideges vagy, meg feszült és azt fogod mondani nekem, hogy meg kell élni az érzelmeidet, mert akkor ha elnyomod azokat, nagyobb bajt okozol. Ami igaz is!

De vajon van választási lehetőséged mérget inni vagy limonádét?

Az egyiket azért iszod meg, hogy utána megmutasd milyen ügyesen le tudod vezetni a feszkót és feszkósan csinálsz egy csomó mindent, a saját őrült érzelmi világodtól megrészegülve…

vagy inkább a frissítőtől élvezed az életet, boldog vagy, örömmel élsz és haladsz a megvalósítás felé ugyanúgy… ezek is érzelmek, amik magunk miatt több figyelmet igényelnek.

Valójában soha nincs baj azzal amit érzel!

Tényleg mindegyik jó valamire… a kérdésem az, hogy Te használod az érzelmeidet vagy az érzelmeid használnak téged? Nagyon jelentős a különbség. És az érzelmi tudatosság a különbség.

De általában nem látszik a választási lehetőséged és akkor vagy érzelmi csapdában. Tehát ha van választási lehetőséged, egyébként mindig van, tehát tudatosan kezeled az érzelmeidet, akkor tudatosan lehetsz feszült is…. nincs baj a feszültséggel, ha Te használod fel és a hasznodra fordítod. Számomra a méreg az Öntudatlanság, a limonádé a tudatosság.

Mert az amikor számodra már nem hasznos valamelyik érzelmi állapot, akkor abba is tudod hagyni? Ez az érzelmi szabadság. Most lehetek nyugodt és ha úgy döntök feszült is.

Attól lehetsz fáradt, abba fáradtál bele, hogy még nem látod, hogy rajtad múlik az életed. Szabadulj meg a kényszereidtől és kitárul előtted a világ összes lehetősége… és most nem túloztam.

Képzeld el, hogy nagyon szorosan fogsz valamit a kezedben. Hirtelen észreveszel valami kecsegtetőbbet, valami hasznosabbat, értékesebbet, amit jobban szeretnél annál, mint ami a kezedben van.

Mit teszel? Hmmmm nem fogsz rajta gondolkodni… ledobod a kacatodat és automatikusan az értékesebbért nyúlsz. De valójában mit is tettél? Elengedted azt, ami a birtokodban volt. Az elengedés mindig kerül valamibe…. valamitől meg fogsz válni, ami a tiéd volt, ami a birtokodat képezte valamikor.

Az életben való előrehaladás a múltunkba kerül. Minden amit valaha birtokoltunk, el kell tudni engednünk ahhoz, hogy a fejlődésünk garantált legyen.

Talán ez a legnehezebb, az elengedés, mert majdnem mindig kényelmetlenül érezzük magunkat tőle. Pont a kényelmetlensége miatt hisszük a folyamatban azt, hogy valami rossz történik velünk.

Rá vagyunk ilyen esetben kényszerülve arra, hogy elengedjük, hogy utána fejlődhessünk és ez bizony sokszor nem esik jól. Óriási különbség van a között, hogy mi a kellemes és mi a hasznos.

Csak mert valami esetleg nem esik jól, nem azt jelenti, hogy nem hasznos, vagy nem vezet életszínvonal növekedéshez. Azt kell, hogy mondjam, bármilyen kellemetlenségre is gondolok a múltamból, azok a kényelmetlen helyzetek áldásosak voltak számomra.

Te is biztos vagyok benne, hogy átmentél már krízises helyzeteken, amiket úgy életél meg, hogy a világ vége és nem lesz hogyan tovább. De így utólag, amikor már megjelent az elengedés és a továbblépés, Te is áldásnak tartod és azt mondod, hogy „milyen sokat fejlődtem én azóta” ,

„Ez volt a legjobb dolog ami megtörtént velem”. Akkor gyomorforgató volt, sírtál, kikészültél, beszedted a nyugtatókat vagy dühkitöréseid voltak, de eszedbe sem jutott az, hogy épp valami hasznos dolog történik veled. Annyira ki voltál, hogy hatalmas problémát gyúrtál az áldásból.

Ezért van az, hogy kínos pillanatokat és le minősítjük, haszontalannak gondoljuk. Úgy hisszük, hogy valamit rosszul csináltunk. Esélyét nem látjuk ebben az érzelmi állapotban annak, hogy mindez értünk történik és tovább jutunk általa.

Újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat arra, arra a remélem nem nagy titokra, hogy az élet értünk van és soha nem ellenünk, de talán Te vagy az élet ellen, az ellen amiben most is benne vagy. Vajon ha valaki ellen vagyunk, mire számíthatunk tőle?

Talán egy nagy józanító pofonra, amit sokan megéltünk már. Néha tényleg megérdemeljük, de csak azért, hogy felébredjünk pl. a negatív érzelmi világunk bűvöletéből és az ebből származó lehúzó gondolatsorból kilökjön.

Csak gondolkodj el azon, hogy mit szeretnél. Előrébb jutni, fejlődni, többet nyújtani a szeretteidnek, netalántán még többet adni bárkinek, mint eddig valaha. Van aki kirakja a tükörre, a monitorra ezeket a „fejlődést” szimbolizáló célokat. Aláhúzza kétszer, csillagozza a lényeget és az igazán fontos dolgait. Mert tudja, hogy haladni akar az életben!

De ez a sok csodálatos cél, általában nem ott van, ahol épp most van az élete! Teljesen megértelek, én is imádom kitűzni a haladást, meg a fejlődést. Nekem is vannak saját elképzeléseim a jövőről, ami szinte soha nem ugyanaz, mint ami most van.

Tehát mindannyiunk lépni akar előre, tehát ki kell, hogy mozduljon arról a helyről, ahol most áll. Mert nem állni szeretnék, hanem mozdulni.

Így a stabilitás mint olyan, nem jöhet szóba, mert a kimozdulás pillanatában megváltozik az egész érzelmi, lelki szerkezeted. És ugye ott, ahol valami már megváltozott, az kényelmetlen és sokszor nem esik jól, fárasztó és nehéz is tud lenni az a láb, ha nem mozgattad eleget korábban.

Ezért állítom, ha most megremegett a föld alatta, minden más lett, a lehető legjobb ami történhet veled, mert elindultál akkor is, ha úgy érzed az élet lökdös, mint egy biliárd golyót. Te csak gurulj és élvezheted a mozgással járó instabilitást is.

A történet ami zajlik veled, valójában nem fájdalmas, mert az élettörténeteink csak történetek, a fájdalom pedig egy érzet. Vedd külön a kettőt akkor is, ha arról vagy meggyőződve, hogy ami történik veled az fájdalmas.

Megtanultuk mire hogyan reagáljunk, de nem kell követni a tradíciókat, de kötelességed kreatívan kezelni és legalább két érzelmi választ adni ugyanarra a helyzetre.

Hogy mire, hogy reagálunk és mit is keverünk hozzá, ez azon múlik, mennyire kezeled tudatosan és függetlenként az érzelmeidet az élettörténeteidtől.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő értékes tartalomról…. iratkozz fel és küldöm emailben!