Csak ezt az egyet kell elfogadnod, hogy meginduljon az életed!
előadó: Szikszay Csaba (mester coach)
Az előadás tartalma:
Úgy gondolom, ha igazán szeretjük, elismerjük és elfogadjuk önmagunkat, pont úgy, olyannak, amilyenek vagyunk, akkor az életünkben, minden nagyszerűen működik… illetve nagyszerűen működtetjük az életünket és benne saját magunkat.
Ha őszinte szeretnék lenni – márpedig az vagyok – az élet nélküled és nélkülem is működik, viszont a tiéd vagy az enyém minősége attól függ, miképpen használjuk önmagunkat, ugyanabban a világban.
Ha az egyike vagy azoknak a ritka és szerencsés embereknek, akik máris tökéletesnek érzik magukat, pont abban a formában amilyen, minden gyarlóságával és erősségével egyetemben, akkor nap mint nap gyakorlod az elfogadást és rajtad múlik az életed.
Ha azonban még akárcsak egy pici részed is azt hiszi, hogy boldogabb lehetnél, sikeresebb, soványabb vagy erősebb, vagy ha úgy gondolod, hogy valami csoda vagy varázslat jobbra fordítaná az életed, akkor érdemes némi időt eltöltened azzal, hogy a valódi elfogadás értékéről tanulj.
Az elfogadás az a cselekedet, amikor nem ferdítesz, nem látod se jobbnak, se rosszabbnak az életedet, önmagadat, hanem pont olyannak, amilyen. Nem szépíted, nem hazudsz az értékeidről, hanem őszinte vagy magadhoz.
Nem könnyű feladat meglátni a valóságot.
Nem egyszerű megtanulni nem az árnyékban vagy a fényben tündökölni, hanem árnyékok és fényesség nélkül, tudatosan a valósággal foglalkozni. A valóságot sokszor színesítjük vagy épp feketítjük, olyan mintha mindig az árnyékkal vagy a nappal foglalkoznánk… az árnyékot adó test, a valóság helyett.
Mivel testi alakod a valóságod az, amelyben megjelensz, ezért mások sokszor ez alapján ítélnek meg. Mivel nem fogadod el magad, ezért igyekszel ferdíteni ezen a képen.
Hol az árnyékot választod és bujkálsz, hol pedig a napfényben színesíted magad. Lényegében mindegy, hogy minek láttatod magad, ha téged, soha senki nem lát meg. Van egy egyszerű trükkje az elfogadásnak.
Megmutatod magad olyannak, amilyen vagy, először önmagadnak, ferdítések nélkül. Nem optimistán vagy épp pesszimistán, hanem abszolút egyenesen, olyannak amilyen vagy.
Csak olyat tudsz elfogadni, amit tisztán látsz. Mindenféle póthaj, bajusz vagy szakáll, ruha vagy smink nélkül. A mód, ahogy látod magad, közvetlenül összefüggésben áll azzal, hogy mennyire alaposan sajátítod el az elfogadás leckéjét.
Ha kíméletlen vagy önmagaddal kapcsolatban, behatárolod azon élmények körét, amelyek élvezetére lehetőséget engedsz önmagadnak. Gondolj arra, mennyi mindent halasztottál már el azért, mert nem érezted késznek magad, vagy nagyon egyszerűen, nem tartottad magad tökéletesnek.
Van egy barátom, aki arról álmodott, hogy lefutja a maratont, de még csak futni sem kezdett el, mert azon aggódott, hogy nem fogja bírni. A teljes önelfogadás, lehetővé tenné számára – ahogyan számodra is – hogy maradéktalanul kivehesse a részét az életből, tartózkodás és aggódások nélkül.
A barátom, ha elfogadná magát, akkor azt is elfogadná, hogy maraton futóvá válnak az emberek, de általában első kocogásra, nem nyomnak le 42 km.
A tökéletesség elvárás, de nem követelmény. Elvárhatod magadtól, de ha bele sem vágsz, nem követelheted meg magadtól a maximumot sem, ami valljuk be, elsőre nem annyi, mint amit elvársz Te sem magadtól.
Abból tudod, hogy jó irányba haladsz, ha képes vagy maradéktalanul elfogadni a jelenlegi helyzeted olyannak, amilyen. A valódi elfogadás akkor jelenik meg, amikor méltányolni és becsülni tudod a jelenlegi élethelyzetedet, és többé nem érzed szükségét a megváltoztatásának, csak azért, hogy valaki a testvéred, szüleid, barátaid, munkatársaid, főnök és nem utolsó sorban saját magad szeretni tudjanak.
Illetve nem érzed a ferdítés szükségét… csak azért, hogy méltó legyél mások vagy önmagad szeretetére. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem kell tovább fejlesztened magad… vagy bele kell törődnöd abba, ami neked adatott. Persze, hogy fejlődj és ne törődj bele olyan helyzetekbe, ami picit sem elégítik ki az igényeidet.
Azt viszont igenis jelenti, hogy abba kell hagyni az önmagad alázását, bántását, kritizálást, bírálgatásátát és büntetését még akkor is, ha nem vagy a legjobb formában… még válhatsz maratonfutóvá, válhatsz olyanná, amilyennek megálmodtad magad.
Az önfejlesztés hatóereje mindaddig teljességgel egészséges dolog, amíg az önmagad szeretetéből és nem alkalmatlanságából fakad. Mindenképp érdemes bizonyos időt azzal töltened, hogy a bensődben dolgozol az önelfogadás leckéjén, mielőtt a külső megoldás után kutatsz.
Szeress mindent ami Te vagy, és ha nem tudod szeretni, akkor változtasd olyanná, amit lehet. Ha pedig nem tudod megváltoztatni, akkor fogadd el szeretettel olyannak, amilyen.
Ahogyan fejlődsz, idősödsz, egyre több a kihívás. Már nem működik minden ugyanúgy, mint valamikor régen. Én versenyeztem, karatéztam tizenévesen és harmincévesen is.
A testem egészen másképp működött. Nem rosszabbul vagy jobban, csak egyszerűen másképp, amit el kellett fogadnom ahhoz, hogy a legoptimálisabban tudjam a legtöbbet kihozni magamból. Te is más vagy, mint tíz évvel ezelőtt.
Nem rosszabb lettél, vagy jobb, csak mások az előnyeid és mások a hátrányaid.
Fontos, hogy elfogadd, a természetes változásokat ahhoz, hogy tudd a képességeidet a legjobban kamatoztatni. Tudom, hogy most azt kérdezed, hogyan lehet ezt megtanulni…
Annak felismerésével, hogy ami van, azt kell szeretned, és hogy az önkritika börtönének kulcsa a saját elmédben, hozzád állásában rejlik. Vagy tovább folytatod a valóság elleni harcot, keservesen és észrevétlenül is, de panaszkodva, vagy végbeviszed azt az árnyalatnyi, ám hatékony mentális elmozdulást az elfogadás felé.
A valóság, az élet mindenképp ugyanaz marad, viszont a viszonyod önmagaddal és akár a többikkel sokkal kedvezőbb és élhetőbb. Miért ne választanád az elfogadás könnyedségét az elutasítás szenvedése helyett? A döntés rajtad áll.
Egy őszinte útmutató ahhoz, hogyan tanulhatod meg egészségesen kezelni az érzelmeidet!
Ma alaposabban belemerülünk az érzelemszabályozás témájába. Először is megnézzük, mi az az érzelemszabályozás pontosan, aztán arról lesz szó, miért okozhat gondot számodra, és végül, hogy hogyan tudsz benne fejlődni. Nem tudom, ismerős-e neked egy olyan helyzet, amikor a párod folyton azt mondja, hogy „túl érzékeny vagy”, „minden apróságon kiakadsz”, míg te meg vagy győződve arról, […]
Tartalom
5 lépés, hogy tudatosabbá és önazonosabbá válj az életedben!
Lehet, hogy már régóta érzed: valami változni akar benned. Talán még nem tudod pontosan, hogy mi az. Csak annyit sejtesz, hogy az az élet, amit most élsz, nem teljesen az, amit igazán szeretnél. Vagy lehet, hogy kívülről minden rendben van – de belül csendesen feszít valami. Egy érzés, hogy ennél több is lehetne benned. Hogy […]
Tartalom
Társfüggő vagy? 7 lépés, hogy visszatalálj önmagadhoz!
Társfüggő vagyok? – Talán ez a kérdés motoszkált benned már egy ideje. Talán csak azt vetted észre, hogy mindig mások igényei fontosabbak, mint a tieid. Hogy állandóan alkalmazkodsz, magyarázol, figyelsz, gondoskodsz – és közben valahogy eltűnsz. Önmagad mögé szorulsz. Csendben. Szinte észrevétlenül. A társfüggőség ugyanakkor nem mindig látványos. Néha csak annyi, hogy nehezedre esik nemet […]
Tartalom
5 lépés, ami segít megteremteni a nyugalmat!
Van, hogy annyira hozzászoksz a belső feszültséghez, hogy már észre sem veszed, milyen régen voltál igazán nyugodt. A napok telnek, a feladatok jönnek, és te teszed a dolgod – de közben ott legbelül valami állandóan szorít. És mégis, valahol mélyen érzed: ennek nem így kéne lennie.
Tartalom
Hogyan kezeld a nehézségeket?
Vannak időszakok, amikor úgy érzed, elfogyott benned valami. A lendület. A türelem. A belső tartás. Pedig kívülről talán nem is látszik. Teszed a dolgod, mész előre, elintézed, megoldod, helytállsz – de közben belül egyre gyakrabban hallod azt a suttogást: „Nem bírom már így tovább.” És mégis viszed. Mert megszoktad. Mert nem látsz más utat. Mert […]
Tartalom
A gyermekkori érzelmi elhanyagolás 7 rejtett jele, amit felnőttként is cipelsz!
A gyermekkori érzelmi elhanyagolásról szeretnék beszélni, és arról, milyen apró jelek jelenhetnek meg felnőttkorban, amikről talán nem is gondolnád, hogy valójában ennek a következményei. Kezdjük egy rövid összefoglalóval arról, mit is jelent a gyermekkori érzelmi elhanyagolás. Röviden összefoglalva: a gyermekkori érzelmi elhanyagolás azt jelenti, hogy egy gyermek érzelmi szükségleteit a gondozói nem veszik észre, nem […]
Tartalom