Csak a saját keresztünket vagyunk képesek cipelni!

előadó: Szikszay Csaba (mester coach) 

Az előadás tartalma:

Egyetlen építő lehetőségünk van, mégpedig az, hogy a saját életünket éljük! Esélyt adva így arra, hogy boldogok legyünk, sikeresek és örömünket leljük a hétköznapokban is! Ilyen a saját élet… minden más, ami nem a tiéd, nem nyújthatja ugyanezt.

Nagy kihívás a saját életünket élni, mert a saját keresztünk a legnehezebb, de csak a saját keresztünket vagyunk képesek cipelni. Próbálkozhatsz másokéval is, de azok olyan nagyok lesznek, hogy agyon nyomnak és talán nyomnak is, ha próbálkozol más életét élni.

Ehhez az kell, hogy pontosan azok legyünk, akik vagyunk! De vajon az milyen? Elgondolkodtál már azon, ha mennyire fedi az elméleti önmagad és a valós önmagad egymást?

Mennyire hasonlít az elmélet arra, mint ahogy tényleg szerepelsz az életedben? De mindezek ellenére, mégis milyen sok időt pazarlunk arra, hogy másokhoz hasonlítjuk, meg mérjük magunkat.

Mintha tudnánk, vagy csak sejtenénk, hogy a másik min megy keresztül. Simán kiszúrunk szépen csillogó részeket a másik életéből, de valójában semmit nem értünk abból, hogyan jutott el oda. Min ment keresztül, milyen kereszteket cipelt magával. Hát ne hasonlítsd magad másokhoz! Ezt kezeld ennyire egyszerűen!

Vagy épp azon kesergünk, hogy nem vagyunk még ott és nem értük el azt, ahová szerintünk már el kellett volna jutnunk, vagy el kellett volna érnünk.

Ez többnyire úgy hangzik, még ha azt is hiszed, hogy nagyon egyformák vagyunk, hogy a hal szeretne zsiráf lenni.

Értem, hogy a tökéletes minta életre vágysz, de a tökéletes minta életet nem vagyunk képesek teljesíteni, annyira eltérő az életben a küldetésünk!

Csípted már magad nyakon azért, mert láttál egy szép életet és elkezdtél arról álmodozni, hogy milyen jó is lenne úgy élni?

Vagy láttál sikeres és vagyonos embereket és elgondolkodtál azon, mennyi mindent vehetnél, ha neked is annyid lenne?

Az is lehet, hogy nem érezted jól magad és más ember bőrébe akartál bújni, a helyett, hogy a saját „bőrödet” gondoztad, meg ápoltad volna?

Amikor másokhoz hasonlítjuk magunkat, valójában sem a másikat, sem magunkat nem látjuk tisztán, mert eltakarja a látásunkat egy olyan belső feszültség, ami a különbségből adódik… vagyis nem élhetjük a másik életét, csak a sajátunkat és mivel elérhetetlen számunkra a tőlünk eltérő élet, tehetetlenségünkből fakadóan, feszültséget generálunk, öntudatlanul általában.
Mennyire visszás az egész!

Ha kicsit is többet foglalkoznánk Önmagunk megismerésével és elmélyítenénk önismeretünket, vissza bújnánk a saját életünk bőrébe, szinte azonnal tapasztalhatnánk nem csak a feszültség mentes életet, hanem a bőséget is.

Az élet akkor fedi fel a csodákat, ha önmagunk vagyunk! Másképp halak akarunk lenni a fa tetején! Teljesen abszurd és számomra vicces is az, mikor vágytam más ember életére, viszont hihetetlenül felszabadító az, mikor elkezdtem a saját életemet megvalósítani, vagy egyáltalán csak felfedezni.

Tudom, hogy sokszor megzavar más emberi forma és zavarodban, el is bizonytalanodsz. Ezt úgy tudod felülírni, ha abbahagyod a méricskélést és elfogadod azt, ahol éppen vagy, olyan érzelmi minőségben, ahogyan azt most tudatod tükrében képes vagy teljesíteni.

A zavar abból ered, hogy megtagadod a saját életedet! Tiéd a főnyeremény, de mégis visszautasítod. Csak azért hiszed ezt, mert úgy hiszed baj van veled és nem érdemled ki azt a bőséget és értéke, ami egyébként jellemezne, ha elfogadnád magad.

Ez eléggé kínos tud lenni, de ne hidd azt, hogyha nagyobb és erősebb lennél, akkor majd messzebbre is jutsz és talán közelebb a boldogsághoz. A nagyobbat csak elméletben szeretik jobban és elméletben gondoskodnak róla jobban! A drágább ruha sem tart tovább, csak drágább!

Belőled is szól egy hang, ami lehet, hogy keszekusza néha, de arról árulkodik, hogy létező vagy és nem kell másnak lenned, mint ami vagy.

Nem az számít amit mond, hanem az, hogy megszólalt és hallatszik! Ez a megvalósulásod hangja! A létezésed egyértelmű megerősítése! Arra kér, hogy éld az életed! A sajátod!

Nem az fogja eredetivé alakítani az életed, ha tanulmányozod magad, hanem az, ha megvalósítod önmagad, megvalósítod az Önazonos életed!

Te mindig is voltál, de bele kell magad helyezni az életbe! Ez által felszabadul belőled mindaz, amit eddig visszafogtál, mint a lélegzeted. De milyen jó az, hogy amit eddig bent tartottál, az most ki fogj jönni.

Ez egy természetes folyamat, hiszen a lélegzetet is ki kell engedni akkor is, ha bent akarod tartani. És egészen biztos, hogy képes vagy belélegezni mindazt, amit aztán tudunk, érzünk és hiszünk. Újra és újra, ki és be. Ez az élet!

Folyamatos mozgás! A bátorság ott van benned is! Mert ma bátorság kell ahhoz, hogy szeretni tudj! És önmagad megélésének legjobb módja az, ha szeretjük mindazt, ami az utunkba kerül, mindaddig a pontig, ameddig meg nem szűnik akadály lenni.

Utána hátra hagyod, de viszed magaddal a tanulságát, a tudást, ami megmutatja nekünk az elmúlást és az újjászületés csodáját.

Mindannyian újjá akarunk születni és az akadályok erre mutatnak rá! Arra, hogy meg vagyunk képesek újulni és képesek vagyunk újra és újra rádöbbenni önmagunk különlegességére és képességeinek használatára!

Lásd meg magad! Fedezd fel magad! És használd a saját mércéd szerint saját magad! Így képes vagy az Önazonos és saját életet nem csak elméletben, hanem a valóságban is gyakorolni.

Mindennek van oka, eredete és minden mindennel kapcsoltban áll! De! Legfőképp, mi állunk mindennel valamilyen kapcsolatban és mi vagyunk ok és okozati összefüggéssel összekapcsolva a világunkkal!

Minden egyes dolgot, amit tapasztalsz, tükörképe önmagadnak, azaz minden egyes dologban önmagad tükörképével találkozol!

Mi emberek, mindig is hajlamosak voltunk arra, hogy magunkat keressük a környező világban. És mikor nem találtuk, akkor elégedetlenkedve, meg dühösen, rombolni kezdtük azt, amivel nem tudtunk azonosul, nem értettük vele egyet, vagy nem kaptuk meg a megkívánt álmokat.

Csak figyeld meg, mikor találkozol olyan emberrel, aki pl. a Te vetületedből panaszkodik, vagy nem lát benned szépet és jót. Mit teszel? Vagy elmész onnan. Vagy veszekszel. Magyarázkodsz. Meg akarod győzni.

Öntudatlanul is erőszakossá válsz. Lehet nem fizikailag, de mondjuk kinyitod erőteljesen a szádat vagy épp pont ellenkezőleg összehúzod magad. Túl gyakran és általában nem szándékosan úgy vesszük magunkhoz az életet, mint az ebédet.

Felismerhetetlen darabokká zúzzuk, felfaljuk és jól megrágjuk, amit aztán lenyelünk. De az életet nem érdemes apró darabokra trancsírozni, azt egészében kell tudni megemészteni, úgy ahogyan az van, ahogyan az történik.

Az a folyamatos kihívás, hogy ne transzformáljuk a saját képünkre az egész világot, mert az egész világnak is van saját öntudata, saját eredeti képe és arca, amit meg kell tanulnunk tisztelni. Vajon mekkora benned az alázat?

Mekkora bennünk az alázat az eredeti dolgok iránt! Azok felé elsősorban, akik és amik teljesen más értékrenddel bírnak, mint mi.

Elzárkózol tőle, tőlük vagy próbálod megérteni annak eredetiségét, sőt segíted belőle előhúzni önmagát vagy, meg vagy győződve az igazadról és belegyömöszölöd mindenkibe a saját állásfoglalásod, véleményed, igazságod.

Valójában az alázat legmélyebb rendeltetése az, hogy segítsen nekünk az élményt a maga módján, a saját eredetiségét, mivoltát, természetét nem sértve befogadni és mindezt azért érdemes gyakorolni, hogy minden tőlünk eltérő, tápláljon minket.

Ez által szélesedik a nézőpontod, a rálátásod a dolgok működésére, az életet csak úgy értheted, érezheted, ha nem zúzod apró falatokra és nem deformálod a saját elképzeléseid fogaival.

Ahelyett, hogy mindenben magunkat keresnénk, az a feladatunk, hogy nap mint nap mindent magunkban találjunk meg, amíg eredeti fényünk belül nem fejlődik olyan fényessé, hogy elnyomva az árnyékot, a megtalált csodákká formálva magunkat.

A fény, mikor fénnyel találkozik, kioltja az árnyék fogalmát
is. Árnyék alatt most azt az árnyoldalt értem, amitől elzárkózol vagy pont nekitámadsz.

A fény soha nem küzd az árnyékkal, mert a fény képes azt megérteni, hogy nélküle nincs árnyék… illetve addig vannak árnyékok az életünkben, ameddig fel nem fedezzük, hogy mi okozzuk az árnyékokat azzal, hogy a saját képünkre akarjuk formálni azt, ami eltér tőlünk.

De ha minden, mindennel összefügg és belőlünk indul ki, akkor vajon nem lehetséges, hogy azt amit eddig bántottunk, jobbá akartunk tenni? És az ami bántott minket, azzal csak azonosulni nem tudtunk és mi sem bántunk vele tisztelettel?

Ha minden mindennel összefügg, akkor mi vagyunk az okozói a barátainknak és az ellenségeinknek is. Mindenben benne van a kezünk, minden értünk történik, értünk, önmagunkért szeretnénk jobbá tenni a világot, de legalábbis a közvetlen környezetünket, a szeretteinket.

Tehetjük ezt alázattal? Megtisztelve azt a különleges, tőlünk eltérő arcot azzal, hogy megértem a különlegességét és hagyom önmaga lenni? Nehéz! Hiszen olyan sokfélék vagyunk!

De mindig az okozza a saját életünkben is a galibát, mikor mások véleményéből építkezünk, amikor nem érezzük, hogy a saját életünket éljük.

Csak gondolj bele, mekkora adomány és mekkora boldogság, ha a saját életedet éled, Önazonos lehetsz és ebben támogat a környezeted is.

Add ezt meg a többieknek is, hogy boldogok legyenek és kiegyensúlyozottak a társaságodban.

Csak erre vágyunk mindannyian, hogy Önmagunk lehessünk és ne mások!