Sokatokban tudom, hogy felmerül a kérdés, hogy hogyan engedjetek el bármit is, hogyan fejeződjenek be olyan élethelyzetek amiket nehezen éltek meg.

A múltunkban, az enyémben is vannak olyan emlékek, amikre gondolni is olyan gyomorforgató. Igen, velem sem volt mindig minden csodaszép és azokat talán most is cipelném, ha soha nem tettem volna le.

De a legkomolyabb kérdés az, hogy ezt hogyan is lehet csinálni. Nagyon egyszerű beazonosítani azt, amit nem szeretnénk, a konzultációkon is nagyon ízesen hallgatom, milyen kreatív az elme abba az irányba, amiről valójában beszélni sem érdemes, mert az elme agyszüleményei.

Először is, a legalapvetőbb lenne úgy tekinteni az életre, mint ajándék. Ha nagyon nem megy, mert másképp éled meg, akkor is legalább feltételezned kell tudni ezt az életről. Ha nehéz, meg érthetetlen is, ebből kell kiindulni és valahogyan a tudatodba beépíteni.

Szóval, képzeld el, hogy egy különleges ajándékot készülsz adni valakinek. Most Te leszel az élet és szeretnél adni magadnak egy ajándékot.

Tudom furcsán hangzik, de próbáljuk ki. Meg akarod lepni magad, de azt látod, hogy minden keze tele van mindenféle földi jóval, ajándékkal. Mit teszel ilyenkor? Tele van a keze ajándékkal és mérgelődik, idegeskedik, feszült, elégedetlenkedik, retteg… nem túl szép látvány úgy így ezt kívülről látni.

De valamit mégis szeretnél tenni, oda szeretnéd adni az ajándékaidat. Nem mondod magadnak, hogy „itt az ajándékod” „nesze” és nem hagyod ott, nem teszed a fejére.

Hát várakozol…. és majd akkor oda az ajándékod, ha azt meg tudja fogni. Mert szeretjük annyira, hogy megvárjuk amíg felszabadul a keze.

Az élet valójában ugyanígy vár és szeretné a kezedbe adni azt amire nagyon vágysz, lesi minden kívánságodat, de Te tele vagy „agyalással” meg keresed a „hogyanokat”, holott csak le kéne tenni azokat az ajándékokat, amik terhelnek és ma már nem jók semmire.

Az élet soha nem pazarol, maximálisan egyensúlyban van akkor is, ha esetleg neked nagyon fontos az, hogy azon agyalj, hogyan megy tönkre.

Amíg tele vagy ilyen gondolatokkal és bizonyítékokkal, hogyan ajándékozhatna meg szépségekkel? Már úgy is annyi minden nyomja a vállad, hogy nem tesz rá még egyet. Ennyire intelligens az élet! Megvárja amíg teret adsz neki, arra a pontra figyel, amikor végre befogadó vagy.

Tudom az üresség, az űr, az hogy egyedül vagy, a munkanélküliség, vagy bármilyen „hiány” állapotot, nagyon nehezen viselünk.

Sokunk irtózik az újrakezdés gondolatától is, az hogy teljesen újrakezdeni, azaz teljesen kiürülni az szinte szóba sem jöhet. De nézd miből indultunk ki? Abból, hogy ami van nem tetszik, mindegy, hogy miért… mondjuk utálod a melódat és amikor megválsz tőle, akkor pedig megijedsz. Akkor, hogy is van ez?

Az Egó erőteljesen ragaszkodik bennünk ahhoz, amit felépítettünk, amiért küzdöttünk, amibe energiát, pénzt, időt fektettünk.

Nem hajlandó meglátni, hogy sokszor az a nagy halom, az bizony nem az illatos, hanem a büdös dolgokból épült fel, de nem száll le róla.

De hát minden erjed és vagy cefe lesz a régiekből vagy jó fajta pálinka. Ha nem a nemesebbik, akkor nem iszod meg, nem nyomod le a torkodon, hogy azért megdolgoztál, hanem kiöntöd.

Helyet csinálsz, hogy legyen mibe tölteni majd jövőre.

Látnod kell és értelmesen, kicsit kívülállóként ránézni abba amibe benne vagy. Nem szabad elfogultnak lenned! És itt jön a legendás elengedés, mert ha ma nem szolgálja a javadat, ez a felismerés felszabadít és simán el fogod engedni. Nem fogsz rajta agyalni többet… tuti hogy nem! Mert érted!

De meg kell történnie az „értelmes” felismerésnek ahhoz, hogy tényleg megtörténjen… hogy utána képes legyél elfogadni minden ajándékot amit az élet tartogat számodra.

Amikor azt érzed, hogy elérkeztél egyfajta tagadáshoz, azt tapasztalod, hogy a dolgaid stagnálnak, nem történik semmi új és inkább az amortizációt látod, akkor nem az a dolgod, hogy ezt jól kipanaszkodd valakinek.

Azzal csak beszélsz róluk, jobban kapaszkodsz beléjük! Változásra vágysz és engedd meg a változást! Ha félsz attól, hogy mi lesz… akkor tedd meg bátortalanul, meg félelemmel! Néha ezek is jó indítók tudnak lenni.

A lényeg a mozgásban van, abban, hogy hátra kell hagynod valamit ebben a mozgásban, hogy felszabaduljon a kezed és eljuss az ajándékig. Nagyon ritkán jön eléd az élet, na meg ha te is előre mozdulsz, akkor közeledtek egészen biztos.

Az a dolgod, hogyha eljutott a tudatodig az, hogy mire nincs szükséged, akkor szimbolikusan helyet csinálsz az újnak. Nézd! Nem akarom túlmagyarázni!

Ha bonyolult számodra, akkor még nem érted. El kell jutnunk a tudatosodásáig. Érteni akarod én meg el akarom magyarázni! Ha nagyon egyszerű akarok lenni.

Én így szoktam csinálni.

Kinyitom a szekrényemet és a ruhákat egyesével előveszem. Megkérdezem magamtól: Felvenném most? Ha nem, akkor kuka. Ha igen, akkor marad. És nem mondom egyszer sem, hogy „majd jó lesz valamire”.

Ha nem tudom, hogy mire, akkor kuka. Vagyis én szeretem elajándékozni azt, amit már nem használok, hátha valakinek tetszik és tudja hordani. Ez valójában egy mentális megújulás és érzelmi felszabadulás, amik egyfajta frissülést jelentenek.

Teremtened kell helyet!

Amikor nem érzed az új vagy jobbat, azaz nem érkezik meg az életedbe, akkor azt a szoros kezet kell tudnod felfeszíteni, ami ennyire gúzsba köt.

Ezt soha ne fogd a másikra, ez nem a körülményektől függ, ez egy mentális harc az új ellen, ami benned zajlik. Ha a többieket látod, akkor nem győzheted meg a csatát, mert nem a jó ellenséggel küzdesz.

A biztonság tudom, hogy mindenkinél nagyon fontos. Mert ugye ami már megvan, attól nehezen válunk meg. De csak egy egyszerű példával élve. Nem élhetek az összes exemmel együtt. Szerintem értesz.
Érted minek adsz esélyt, amikor abbahagysz bármit az életedben. És most nem csak kapcsolatra gondolok, sőt kifejezetten nem. Én a lelkedre értem! Amikor felismered, hogy megint végig idegeskedtél egy napot. Tudod estére, hogy csak az energiáidat szívta le, semmi értelme nem volt, de másnap folytatod.

Vagy amikor a másikkal veszekedsz újra, meg újra, meg újra. Ne az eseményeket vizsgáld most, ne azt nézd, hogy mi történt… csak a szívedbe nézz bele, ott mi van. Ez a szívedről, az érzelmeidről szól, ami kifejeződik akár veszekedés vagy stressz formájában. Attól szenvedsz, ami benne zajlik és nem attól, ami történik veled.

A fölösleges „érzelmeket” miért nem hagyod abba?

Teremts helyet a csodának… mert tudom annak tartod pl. a nyugalmat, meg a kigyensúlyozottságot. Szedd össze a bátorságod és tedd le a fegyvert.

Úgy hiszem, nem a harchoz kell bátorság, hanem ahhoz, hogy letedd a fegyvered. Ez lenne az elengedés. Ijesztő ugye? Mert sokszor amikor elveszítesz valami értékeset, valami olyan jön, ami sokkal többet tud majd jelenteni.

Hát a fegyvereid drágák tudom, de amikor már nem használod azokat, na akkor jön a csoda. Nem könnyű kijönni a saját gondolataid, meg érzelmeid útvesztőjéből.

Talán Te is maximálisan elhiszel mindent, amit magadnak mondasz, meg amit látsz, tapasztalsz.

Ezek azok a régi ajándékok, amik valamikor megállták a helyüket, tudtál rájuk számítani, de vajon amikor szembesíted magad velük, mint a szekrény előtt a régi nadrágjaiddal és megkérdezed:

„Most hordanám?” akkor felvennéd a sok stresszt, idegeskedést, meg elégedetlenkedés nadrágokat? Ha nem akkor ne hord! Tedd le és nézd meg, milyen az élet nélkülük. Csak próbáld ki! Nem baj ha üres előszörre!

A szekrény is üres, helyet csinálunk benne, hogy az új ajándékok, amivel az élet készül meglepni, azok beférjenek a mindennapjaidba. Ezek az ajándékok, még ha ismeretlenek is előtted, egészen biztos, hogy téged szolgálnak és érdemes lesz őket hordanod!

Ha nem szeretnél lemaradni a következő értékes tartalomról…. iratkozz fel és küldöm emailben!


Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!