A “középút” logikailag a pokolból felvezető út, viszont a mennyországból való megalkuvás. Csak azok biztatnak másokat az átlagos útra, akik rosszul érzik magukat a bőrükbe és kiutat feltételeznek egy olyan elégedetlen életből, ami nem kecsegtet lehetőségekkel.

Lemondással és nélkülözéssel teli életből, csak az elégedett és bőséggel teli világ a kiút. Hiába tűnik jónak lentről feljebb jutni, -pokolból a középútra – az nem feljebb, hanem sokkal lejjebb lesz.
A bőség, egészség, szeretet útja, nem a túlzás útja… mert jár mindenkinek…az arany középút pedig a túlzásoktól óv meg.

Mielőtt nagyon belemennék a témába.. Sziasztok! Köszönjetek be ti is, ha itt vagytok! Jól esik tudni, kikhez is beszélek.

Van egy szuper hírem is, 1.5év kimaradás után, újra lesz 4 napos, alap szeminárium. Október 27-28 és Novembert 3-4, két hétvége Budapesten. Jövőhét hétfőtől fogsz tudni jelentkezni. Fontos tudnod, hogy limitált a létszám és nagyon sikeres az alap program, ezért gyorsan be szoktak telni a helyek!

Szóval! Az “arany középút” és az “átlagos középút”, nem ugyanaz. Egy öntudatlan igaz, de rosszindulatú kívánság közömbösségre – közép útra, átlagosságra – kérni a másikat. Sokan azt hiszik, hogy a középút biztonságos, mert látszólag nem esik túlzásba.

Valójában egy megalkuvás, mert rengeteg lemondással jár, de semmiféleképp nem biztonsággal. A kellemetlenségeket nem lehet kiváltani közömbösséggel.

A középút, pedig az öntudatlan, közömbös világba tereli azt, aki jár rajta.

Ha valami kellemetlen, azzal nem váltod ki, hogy nem veszel róla tudomást. Azzal nem oldod meg, mert elfelejted. Egy betegség, mert nem fáj, az attól még betegség… pedig milyen sokan a fájdalomnélküliséget keresik és nem az egészséget.

A középút pedig a „nem veszek tudomást róla” útja… a fájdalmak sokszor azért vannak, hogy jelezzék a határokat, a korlátokat. Azért, hogy át tudd lépni azokat és túljuss a határokon. A nélkülözés korlátait elhagyni fájdalommal járhat, de megéri a bőségért.

Ez sem tűnik logikusnak. Azért nem az, mert kinek fájhat a bőség? Annak, aki megszokta a nélkülözést, annak szokatlan lesz még a bőség gondolata is.

Egy fájdalomcsillapító csak a tünetet, a fájdalmat tünteti el, de semmiféleképp nem a határokat. Azért mert fáj valami és előre lépést látsz abban, hogy nem fáj, valójában becsapod magad azzal, hogy nem akarod érezni.

A fájdalmat lehet tudatosan kezelni, de ha a fájdalmat eldugod magad elöl, az attól még tünetmentesen “fáj”… nem léptél előrébb, csupán nem veszel tudomást arról ahol épp vagy és öntudatlanul is -vagy toporogsz -vagy visszalépsz azért, mert előre egyenlő a fájdalommal.

Eldugod a tudatalattidba azért, hogy ne kelljen vele foglalkozni, ezt azért teszed, mert úgy gondolod, „nem tehetsz semmit”.

A felhők fölött is vannak fájdalmak, annyi különbséggel, hogy ott kezelik a betegséget és nem a tünettel foglalkoznak. A középút egy olyan érzéstelenítő, ahol nincsen se boldogság, se fájdalom.

Ott nincs semmi, az a holttér… a középút az öntudatlan “zombi” életről szól. Látszólagos biztonság, mert ugye “amiről nem tudsz az nem fáj”, de nem mentesít az alól, hogy te éled az életedet.

Ha monoton (biztonságos) és egyhangú (se öröm, se fájdalom) életre vágysz, akkor egy olyan szállodára vágysz, mint a börtön. A börtönben minden menetrendszerű.

Mindennap ugyanakkor kelsz fel, mindennap kapsz ételt és tető van a fejed fölött, még meghalni sem engednek. Kötelező élned egy olyan életben, amit senkinek nem kívánhatsz, mert büntetés.

A középút intelligencia szegény, mert nem engedi meg, hogy önállóan dönts. Jogosan állíthatod ha rálépsz, hogy más a felelős az életedért vagy inkább a börtönödért.

A fogva tartóid, viszont Te saját magad vagy. A pokolszerű életből, még lejjebb kerülsz azzal, ha a közép utat próbálod járni. Sokan vágynak a biztonságra… mert a nélkülözés nem biztonságos, viszont szabad. Szabadon dönthetsz úgy is, hogy váltasz és felliftezel a felhők közé és egész nap a hárfán dalolászhatsz.

A középút viszont annyira öntudatlan és érzéketlen, hogy azt se vennéd rajta észre, hogy van bármi bajod. Beletörődéssel, a kilátások nélküli életben pedig csak a többiek a hibásak, mert úgy gondolod, veled minden rendben van. A többiek a felelősek azért, mert Te éhezel.

A börtönőreid a hibásak a saját nyomorúságod miatt, mert nem adnak enni. Lemondanál a középúton minden akaratodról, szabadságodról… aki már megtette, tudja, hogy mennyien tehetnek a szomorú sorsukról.

Nem a pokolból a legnehezebb kimászni, hanem a középút nyújtotta biztonságból. A pokolban tudod, mi történik veled, de ha félúton megállsz, sehová sem tartozol.

A pokolban tudod, hogy mi történik veled, így mélyen legbelül, láthatod azt is, hogy hogyan mászhatsz ki belőle. De a középút, monoton és öntudatlan, érzéketlen börtön, aminek magas falain lévő szögesdrótok mindig visszarántanak. A legnehezebb az öntudatlanságból kilépni. Amikor azt sem tudod, mi a bajod. Csak bajod van.
Egyet tudnod kell: ha kellemetlenül éled meg az életed, ne a biztonságra vágyj, hanem a szabadságra. A szabadság pedig most is ott van, ahol vagy.

Azért mert labilis az életed, az azt jelenti, hogy szabad vagy… ebben az állapotban, nem túlzás az, ha jól vagy. Nincs kikövezett út előtted és ez az egyetlen bajod.

Nem látod azt, hogy hol haladsz… de haladsz rajta és ez a legfontosabb, bármi is történik veled, bárhogy is érzed magad, az élet soha nem áll le. Az utadat Te taposod ki, csak is mögötted lehet út, előtted nem.

Elérheted a céljaidat, megvalósíthatod az álmaidat, de azok még létrejönnek azért, mert nem látod még a részleteket…. ne a részletekkel legyél elfoglalva, csak a következő lépéssel.

A gondviselés mindig megmutatja a számodra legkedvezőbb utat, csak követni kell a szíved súgta bátorítást és nem a félelmeit. A felhőkbe jutott emberek, azok, akik elértek valamit, legyen az boldogság vagy siker, azért tették, mert engedték a gondviselés nyújtotta támogatást, minden fájdalom ellenére.

A “középút” öntudatlan.. minden nagy és nehéz azon az úton, tele túlzásokkal. Az “arany középút” az a “mennyország”, túlzások nélkül, amit megélhetsz most is, mert jár neked a boldogság, szeretet, bőség… az élet szépségei!