fbpx

Az érzések gondolatokat ébresztenek. A gondolatok pedig tetteket vagy épp nem cselekvést váltanak ki és létre jön az eredmény. Minden az érzelmeidből kezdődik. Függetlenül attól, hogy az érzelmet kimutatod vagy eltakarod. Mennyire érdekes, hogy az érzelmeid minden alapja és mennyire nem vesznek tudomást a működéséről? Tudnod kell, hogy minden gondolat mögött valamilyen érzelem áll.

Minden kimondott vagy gondolt szót, valamikor az érzelmeiden keresztül tanultál meg. Egészen gyerekkortól kezdődően, más érzelem társul az „igen” és a „nem” mögött is. Az agy, érzelem formájában tárolja azokat a szavakat, mondatokat, információkat, amiket nap mint nap gondolsz.

Ez bizonyított tény. A fejedben nem szavak vannak, hanem olyan információk, amiket mint egy könyvtárban tárolsz és a megfelelő időben előhúzol. Minden helyzetben ehhez a könyvtárhoz fordulsz és eldöntöd, hogyan reagálsz. Jól látod, reagálsz.

Hasonlítgatod az élethelyzeteinket, korábbi élethelyzetekkel, korábbi érzelmeket keresve. Ezért érzik sokan azt, mintha folyamatosan ugyanaz történne veled és úgy tűnik mintha mókuskerékben taposnál, hosszú évek óta.

A könyvtáradból előveszel egy egészség könyvet és egy betegség könyvet. Mind a kettőhöz valamilyen érzelem köt. Az egészségről, csak olyan érzéseid támadnak, ami a könyvedben le van írva. A szerint fordul az életed, ami eredményre vezet. Érdekesen hangzik ugye? Ki akarna szándékosan megbetegedni.

Pedig abból kiindulva, hogy semmi nincs véletlenül, így a betegségek és az egészség is okkal van jelen az életedben. Valójában egy tökéletes kifogás arra, hogy ne kelljen valamit csinálni. A legkomolyabb betegségek is azért jöttek létre, mert ez a megoldás. Felmentést ad valami ellen. Egy tökéletes menedék, az élet elöl. Kegyetlenül hangzik, de szó szerint az élet elöl.

Senki soha nem hibás semmiért. Ezt azért állítom, mert mindenki a tőle telhető legjobban próbálja csinálni. Az érzelmeid, ahogy éppen érzed magad. Tegyük fel félsz. Olyan helyzeteket produkálnak amik visszajelzik a félelmeidet és tálcán kínálja a lehetőséget a félelmetes szituációkhoz.

Bármit, bármilyenné és bármikor úgy alakítasz, ahogy az neked a legjobb és legkényelmesebb, ha tudatosan figyelsz az érzelmeidre. A boldog emberek boldog emberekkel találkoznak, a kiegyensúlyozottak kiegyensúlyozottakkal, az ingerlékenyek olyanokkal, akikben megtalálhatják azokat amiket keresnek.

Minden érzelem megnyilvánulására, lehetőséget kínál az élet. Tegyük fel, valamit meg szeretnél tenni. Latolgatsz vagy éppen belevágsz a közepébe. Mind a kettő eredményt hozhat, viszont a vélemények megoszlanak.

Mert, van aki félne belevágni egyből, mert át kell előtte gondolni és megint valaki azt mondaná, elég ha látom a célt, „kezdjük el végre” Maga a kezdés, belevágás mögött valamilyen érzelem van. Bátorság vagy félelem. Találd meg magadban azt, ami a Te nyereségedhez illik.

Ne a kockázattal foglalkozz, hanem azzal majd ami a tőled telhető legjobb eredményt produkálja. Mert mindenki más, más érzelemmel más gondolatvilággal különleges. Se nem jobb se nem rosszabb a másik is Te vagy. Minden úgy történik, hogy téged szolgáljon.

A fán a gyümölcsök néha viszont keserűek vagy éppen nem elég nagyok vagy kukacosak. Ez az a helyzet, amikor nem vagy megelégedve azzal, amid van.

Létrejött egy helyzet, eredmény, ami a korábbi életviteledből adódott. A korábbi érzelmeid alapján, de nem vagy megelégedve. Fényesebb, zamatosabb egészségesebb eredményre vágysz. Bosszankodsz- e miatt, esetleg másokat hibáztatsz, mert nem esett elég eső és nem sütött a nap. Az életed tele van olyan elemekkel, amik úgy érzed okkal szolgálnak a tehetetlenségedért.

A megoldás egyszerű. Nem a látható dolgokban kell keresni, hanem a láthatatlanokban. A láthatatlanból adódik a látható. Hiába szidod az eget földet, saját magadat vagy másokra teszed ezt a súlyt, attól még nem lesz szebb a gyümölcs a végeredmény. Nézz a föld alá, nézd meg a gyökereket, vizsgáld meg az érzelmeidet. A bosszúságból és fájdalomból, csak is fájdalmas élet jöhet.

Nem a pozitív gondolatokról írok, mert gondolkozhatsz pozitívan a rothadó eredményről, attól még nem lesz zamatos. Nézz mélyen az érzelmeidbe, mert a gyökerek azok amik a fádat táplálják. Ne a gyümölcsökkel legyél elfoglalva, ne az legyen minden figyelmed központja. Tudd a gyümölcsöket, a gyökerek hozzák létre.

Érezheted magad bárhogyan. Függetlenül a körülményeidtől. Dobd ki a rossz gyümölcsöket és futás a piacra szépeket venni. Bárhogyan érezheted magad és a jó érzések lehetőségeket teremtenek. Gyönyörű eredményeket és zamatosan nagy gyümölcsöket. A fizika, akadályokat szülhet. A fejedben, a láthatatlan gyökerekben egyszerűbb rendet tenni, az csak egy pillanat műve. Az érett szép nagy gyümölcsöket leszedni, ahhoz picit több idő kell.

Lásd a fát. Ha ma rendbe rakod a gyökereit, öntözöd és táplálod, idő kell ahhoz, hogy eredményt produkáljon. A tökéletes várva várt megváltás, a hozzá állásodon múlik és a nézőpontjaidon. Semmi köze a körülményeidhez. Sokszor hallom, hogy „Én optimista ember vagyok, de a párom állandóan visszahúz a jókedvemből és a pesszimizmusával elront mindent.

Mit tegyek vele, hogy velem nevessen?” Semmit nem tudsz tenni. Fölösleges erőfeszítés, olyat rábírni valakire, amit okkal csinál, mert tudja a végén úgy is veszekedtek. A Te okod is megvan a nevetésre és az Ő oka is megvan a pesszimizmusára. Senkit nem lehet erőszakkal megváltoztatni, még ha úgy is gondolod: Ne legyél erőszakos.

Mutass példát. Legyél boldog, érezd magad jól és van esély arra, de csak talán, hogy veled tart és meglátja az előnyöket a nevetésben. A nevetés pedig ragályos. Egy feladatod van, hogy mutasd meg a saját példáddal a szépséget az életben.

Ha az optimizmusod vége, mindig a fájdalom és az erőszakoskodás, számonkérés, mert biztos vagyok benne, hogy számon kéred. Akkor Te sem vagy optimista, mert a végén mind a ketten dúltok fúltok. Akkor érzed azt, vissza lettél rángatva. Mutass példát, mert választhatsz kellemes párkapcsolatot és kellemetlent is.

Ne akard megváltoztatni a másikat, mert nem lehet. A pesszimista azért nem lelkesedik, mert tudja a végén, úgy is mi lesz. Tudd, a végén is lehetsz jó kedvű, csak vedd le a kesztyűt és hagyd abba a harcot.

A béke, békés körülményeket teremt és a végén lehet meg fogja kérdezni a párod: Mi történt? Kicsit másképpen alakul valami, arra mindenki felfigyel, ha esetleg mégse, attól még jól érzed magad. A párod vagy jön veled vagy lemarad. Mind a kettő lehetőség téged támogat.

Van aki annyira türelmetlen, hogy hamarabb szeretne szüretelni, mint hogy a magokat elvetné. Tartja a mondás „Ki mint vet, úgy arat” Az életedre a legnagyobb hatással csak úgy lehetsz, ha magadra figyelsz.

Ez nem önzőség, mert adni csak úgy tudsz másoknak, ha előtte van mit odaadnod. Ha elosztogatod mindenedet, akkor el fogsz tűnni és magára hagysz mindenkit, akiért felelősséget vállaltál. Vesd el a saját magjaidat, hogy aztán legyen miből adnod azoknak, akik rászorulnak.

Sokszor hallom azt, hogy „Én mindent megteszek mindenkiért” Tudd, mindenki ezt mondja. Mert mindenki, a tőle telhető legtöbbet megteszi. Csak van aki felveszi az áldozat bőrét és kiáll a vadász elé és van aki felveszi a puskát és tesz valamit azért, hogy legyen mit „aprítani”

Minden a figyelemről szól. Az áldozat szerepe is azért jött létre, hogy valaki végre fel figyeljen szegényre és adjon neki valamit, amivel hozzá segítheti az életét a boldoguláshoz. Egy pici figyelemért, bármire képesek az emberek. Valójában a szeretetre vágynak és ez az a kettő dolog, amit nem lehet összekeverni. A figyelem, nem azonos a szeretettel.

A figyelem üzlet. A szeretet pedig nem az adok kapokon vagy csak a kapokon múlik. A szeretet másról szól, a szeretet nem lehet megvásárolni. A figyelem a kiszolgáltatottságon alapszik. Akire mindig figyelni kell, az ki van szolgáltatva annak, aki odafigyel rá.

Ezért állítom, a figyelem üzlet, mert ha nem figyelnek oda az ilyen emberre, akkor nincs üzlet. Hiszti van, toporzék vagy néma elvonulás, hangot adva annak, hogy valamilyen formában vele és a gondjaival foglalkozzanak.

Amikor minden marhaságot elkötnek az emberek a figyelemért, akkor nem szeretik a másikat. Semmibe veszik és rákényszerítik, ha tetszik, ha nem , „foglalkozz velem” Áldozatot várnak a vadásztól is és semmibe veszik. Következésképpen, csak is saját magukat szeretik és azt, amit kapnak a másiktól. Hangsúlyozom, nem a másikat szereti az áldozat, hanem amit kap tőle. Egyszerű cserekereskedelem, ahol az árú a fontos és nem az ember.

Az értékrendeden változtass, mert az érzelmeket nem lehet megvásárolni. Ha megkérdezel egy haldokló embert, nem a pénzéről fog beszélni, hanem az érzéseiről. Ne üzletelj olyannal, amit felszínekben meg lehet venni, de mélységben soha nem volt eladó. A szeretet és az odafigyelés önzetlen és a legalapvetőbb az életben. Ez felemelő és határtalan boldogságot tud okozni.

Felszabadulsz egy régi nehézség alól, önkéntelenül elmosolygod magad. Megszabadulni a tehertől, hihetetlen felszabadult érzéssel jár. Ellazulsz és ez nevetéssel jár. A sok gondolkodás, gonddal jár és amikor megszabadulsz a gondjaidtól, már nincs min gondolkodnod.

Minél többet nevetsz az élet történésein, nem rossz indulatból, iróniából, hanem felszabadult együttérzésből, annál többször veszed észre a fizikai világ, folyamatosan bizonygatja létezését és változását.

Körülötted mindenki azt mondja, „vedd komolyan” és ha nincsen benned a valóság, akkor tényleg „rettentően komollyá” válik minden, még a szenvedésed is. Amikor merev az ember, amikor komolykodik, akkor rettentően nehézzé válik minden és formálhatatlanná.

A vas is törik, az erős, vas akarat is ugyanolyan sérülékeny, mint az elképzeléseid. Hagyd abba az akarást, az agyalást! Nem kell erősnek és bátornak sem lenned. Csak menj bele, csináld és meg fogod tanulni, egyre jobban fogod csinálni.

Szóval amit javaslok neked, főleg ha komoly dolgokról van szó, ne akarj bele halni. A komoly dolgok csak akkor formálhatóak, alakíthatóak, ha nem befeszülsz, hanem ellazulsz és arra fókuszálsz amit csinálsz. Mert akkor lesznek egyre jobb eredményei is a tetteidnek!

Pont fordítva, mint ahogy eddig tanultuk. Mert ösztönösen merevvé válsz Te is, ha tényleg fontos élethelyzetben vagy. Elég ha látod eddig hogy csináltad, vagy hogy feszülsz be… mert az már tudatos és minden olyannal ami tudatos, már bánni is meg fogsz tudni tanulni.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő értékes tartalomról…. iratkozz fel és küldöm emailben!