A szerethetetlen én, azaz amikor az érzelmi sebeidből alakul ki a személyiséged

Vannak emberek, akik egész életükben azt hiszik magukról, hogy szerethetetlenek. Nem azt érzik, hogy nehéz őket szeretni időnként, hanem azt hiszik, hogy alapvetően nem szerethetők. Akármit csinálnak, akárkivel találkoznak, akármilyen kapcsolatba kerülnek, ott a háttérben mindig megszólal egy halk hang. Nem vagyok elég. Nem szeretnek igazán. Ha jobban megismernének, elfordulnának.

Ennek a hangnak a forrása általában valahol régen keletkezett. Egy elutasítás gyerekkorban, egy szülő, aki nem tudta megmutatni a szeretetét, egy iskolai sérülés, egy első kapcsolat, ami fájdalmasan ért véget. Az ember akkor megsérült, és a seb mellé jött egy magyarázat. Azért bántottak, mert valami baj van velem. Azért fordultak el, mert nem érdemlek mást. Ez a magyarázat a kor adott pillanatában segített kibírni, ami történt. Adott egy keretet, amibe a fájdalom belefért.

A baj az, hogy ez a magyarázat hosszú évek alatt nem maradt csak egy gondolat. Először egy érzés volt. Aztán egy hit. Aztán egy keret, amin keresztül néztél a világra. Aztán pedig egy észrevétlen pillanatban átment valami egészen másba. Nem egy gondolat volt többé arról, hogy szerethetetlennek érzed magadat. Magaddá vált. Te lettél a szerethetetlen ember.

Ennek a folyamatnak a megértése az első lépés ahhoz, hogy ki tudj lépni belőle. Mert amíg azt hiszed, hogy a szerethetetlenség a személyiséged része, addig minden helyzetben olyan adatot fogsz gyűjteni, ami megerősíti ezt. Aki viszont felismeri, hogy egy régi védekező választ visel magán, az el is tudja kezdeni levenni magáról.

Miért alakul ki a szerethetetlen én egy régi sebből?

Amikor egy ember kicsi, és valami fájdalmas történik vele, a fejének szüksége van egy magyarázatra arra, amit átél. A magyarázat nélküli fájdalom kibírhatatlan. Ezért a kicsi gyerek nem azt mondja, hogy valami baj van a szülőmmel. Azt mondja, hogy valami baj van velem. Mert ha velem van baj, akkor van remény. Megpróbálhatok másmilyen lenni, és akkor majd szeretni fognak.

Ez a magyarázat egy különös módon védelmező. A gyerek számára biztonságosabb azt hinni, hogy ő hibázott, mint azt elfogadni, hogy a szülő nem tudja vagy nem akarja szeretni úgy, ahogy szeretne. Az utóbbi gondolat túl ijesztő egy gyerek számára. A saját hiba érzete viszont kontrollérzetet ad. Ha én hibázom, akkor én változhatok, és akkor jobb lesz.

Évek telnek el, és a magyarázat megmarad. Nem azért, mert még mindig igaz, hanem mert már a fej automatikusan ezt használja. Egy felnőtt kapcsolatban valami félresiklik, és azonnal megjelenik a régi mondat. Valami baj van velem. Egy munkahelyi visszautasítás, és ugyanaz a hang. Egy barátság elhalványul, és újra. A magyarázat egészen másmilyen helyzetekre is rákerül, és minden alkalommal megerősíti magát.

Ezért alakul ki idővel az, hogy nemcsak érzed magadat szerethetetlennek időnként, hanem azzá válsz a saját szemedben. A különbség óriási. Az egyik egy átmeneti állapot, amin túl lehet jutni. A másik egy szilárd önazonosítás, amiből nehéz kilépni, mert maga az énkép kapcsolódik hozzá.

A jó hír az, hogy ez az önazonosítás nem visszavonhatatlan. Mert ha egy hiedelem és egy érzés vált identitássá, akkor ugyanúgy vissza is lehet fordítani a folyamatot. A lépések megfordíthatók. Először felismered, hogy az énképed nagy része egy védekező válaszra épült. Aztán elkezded szétválasztani önmagadat ettől a régi védekező választól. Végül pedig elbúcsúzol tőle.

Hogyan vált a fájdalmadból személyiséged?

A folyamat fokozatosan és észrevétlenül zajlik. Senki nem ébredt egyik napról a másikra arra, hogy szerethetetlennek érzi magát. A folyamat évekig tart, és három különálló szakasza van.

Az első szakasz az érzés. Egy konkrét helyzetben fáj valami, és ezt a fájdalmat egy adott pillanatban éled meg. Egy barát nem hív vissza, és ott áll a kérdés a fejedben, hogy nem szerettek-e már engem eléggé. Egy kapcsolat véget ér, és ott a kétségbeesés, hogy lehet, hogy soha nem talál senki olyannak, amilyennek lennem kell. Ezek pillanatnyi élmények, és bár fájdalmasak, még nem azonosak veled.

A második szakasz a hiedelem. Az érzés visszatér, és minden visszatérés alkalmával egy kicsit szilárdabbá válik. Tíz, húsz, ötven alkalom után már nem érzed úgy, hogy ez egy egyszerű érzés. Úgy érzed, hogy ez egy felismerés. Egy igazság, amit a tapasztalat újra és újra megerősített. Ez a hiedelem szintje. Még mindig megkülönböztethető magadtól, mert tudod, hogy ez egy gondolat rólad, nem te magad. De már nehezebb távolságot tartani tőle.

A harmadik szakasz az önazonosítás. Egy észrevétlen pillanatban a hiedelem és a magad közötti határ feloldódik. Már nem azt mondod magadnak, hogy felmerült bennem az a gondolat, hogy szerethetetlen vagyok. És nem is azt, hogy úgy hiszem, hogy szerethetetlen vagyok. Hanem azt, hogy szerethetetlen vagyok. Ennyi. Pont. A hit beleolvad a személyiségedbe, és onnantól minden élményt ezen a szűrőn át értelmezel.

A jó hír itt is megvan. A folyamat fordítható. Először felismered, hogy itt egy önazonosítás zajlott. Aztán szétválasztod magadat a hiedelmedtől. A hiedelem újra csak egy gondolattá válik, amit időnként meghall a fejed, de már nem azonos veled.

“Az érzés nem azonos veled. A hiedelem nem azonos veled. A védekező én sem azonos veled. Te az vagy, aki ezeket észreveszi.”

Miért védett téged a szerethetetlen én sokáig?

Ez a kérdés sokakat meglep. Hogyan lehet védelem az, ami fájdalmat okoz? A válasz egyszerű, és pontosan azért nehéz felfogni, mert ellentmondásosnak tűnik. A szerethetetlen én eredetileg nem azért alakult ki, hogy fájdalmat okozzon. Hanem azért, hogy a fájdalmat kezelhetővé tegye.

Vegyünk egy konkrét példát. Egy kisgyerek arra ébred minden reggel, hogy a szülei között feszültség van, és időnként rá is irányul. Egy gyerek nem tudja értelmezni ezt a helyzetet a felnőtt eszközeivel. Nem tudja, hogy a szülei rosszul érzik magukat, kimerültek, vagy maguk is megsérülve nőttek fel. Csak azt érzi, hogy körülötte ingerült a levegő, és néha valami megkapja őt is.

A gyerek fejének szüksége van egy értelmezésre. Két lehetőséget vizsgál meg. Az első, hogy a szülei nem tudják őt szeretni. Ez a gondolat felfoghatatlanul ijesztő. Ha a szülei nem tudják őt szeretni, akkor egyedül van a világban, és nincs remény. A második lehetőség, hogy ő hibázott valamit. Ez a gondolat sokkal kezelhetőbb. Mert ha ő hibázott, akkor megpróbálhat másmilyen lenni, és akkor majd szeretik.

A második értelmezés tehát nem hülyeség, és nem hiba. Egy ésszerű választás egy kibírhatatlan helyzetben. A gyerek fejének kell a remény, és a saját hiba érzete megadja ezt a reményt. Az ár az, hogy elkezdi magát rossznak gondolni. De ez az ár alacsonyabb, mint a másik út, ami az egyedüllét teljes érzete lenne.

Évek múlva, már felnőttkorban, a szerethetetlen én ugyanúgy védő szerepet tölt be. Ha eleve azt hiszed magadról, hogy nem szerethetnek, akkor egy elutasítás kevésbé fáj. Várod. Felkészültél rá. Ha valaki közeledik hozzád, gyanakszol, és előre megóvod magadat. Ha valaki elfordul tőled, akkor csak megerősíti, amit eleve tudtál. A védekező én ezzel a logikával folyamatosan dolgozik a fájdalom kicsinyítésén.

A baj az, hogy ez a védelem nagy árat is kér. A szerethetetlen én megelőzi azt a fájdalmat, hogy egyszer csak elfordulnak tőled, de cserébe minden élményt elzár, ami az ellenkezője lenne. Ha eleve nem hagyod, hogy valaki közel kerüljön, akkor nem fog elfordulni, de szeretni sem fog tudni. Ha eleve gyanakszol, akkor megóvod magadat a csalódástól, de a meglepetés örömét sem éled meg. A védekező én elveszi a fájdalom egy részét, és cserébe elveszi az élet egy részét is.

Hogyan engedd el a védekező én identitását?

A búcsú folyamat, és nem egyetlen döntés. Aki úgy gondolja, hogy egyik napról a másikra el tud búcsúzni a szerethetetlen éntől, az csalódni fog. A védekező én sok évig állt mellettünk, és sok dolgot magyarázott meg az életünkből. Nem lehet csak úgy odakiabálni neki, hogy köszönöm, eredj az utamból. Egy fokozatos elválás folyamatáról beszélünk.

Az első lépés a felismerés. Megérted, hogy a szerethetetlen én nem azonos veled. Egy védekező válasz, ami egy adott pillanatban segített kibírni valamit. Egy magyarázat, amit a kicsi éned hozott egy túl nehéz helyzetre. Ez a felismerés önmagában nem szünteti meg az érzést, de elindít egy szétválást. Onnantól érzed magadat szerethetetlennek, ahelyett hogy szerethetetlen lennél.

A második lépés a köszönet. Bármilyen furcsán hangzik, érdemes a védekező énnek megköszönni, amit tett érted. Megvédett akkor, amikor kicsi voltál, és nem volt más eszközöd. Magyarázatot adott olyasmire, ami magyarázat nélkül kibírhatatlan lett volna. Társaságot tartott neked az életed nehéz időszakaiban. A köszönet nem azt jelenti, hogy tovább akarod tartani magadnál. Inkább azt, hogy elismered a szerepét, és onnantól tudsz elköszönni.

A harmadik lépés a búcsú maga. Itt nem egy egyszerű elhatározásról van szó, hanem egy folyamatos újragondolásról. Minden alkalommal, amikor a régi hang megszólal a fejedben, és azt mondja, hogy nem szeretnek igazán, te visszafelelsz neki. Köszönöm, hogy szóltál, de én már másmilyen ember vagyok. Először nehéz lesz, és nem fog meggyőzni semmi. De a sokszori visszafelelés után a régi hang halkabbá válik, mert már nem te erősíted meg minden alkalommal.

A negyedik lépés a megnyílás a másik part felé. Itt fontos megérteni, hogy a búcsú nem üresség. Aki elengedi a szerethetetlen ént, az nem semmissé válik. A védekező én helyén egy másik én vár. Egy olyan én, aki nyitottabb, kíváncsibb, hajlandóbb kockázatot vállalni. Aki képes közel engedni másokat, akkor is, ha az fájdalmat hozhat. Olyan, aki tud kérni, akkor is, ha a kérése visszautasításra kerülhet. És olyan, aki meg meri mutatni magát, akkor is, ha ettől sebezhetővé válik.

Ez a másik én nem azonnal érkezik. Ahogy a védekező én is évek alatt épült fel, úgy az új én is hosszabb idő alatt szilárdul meg. De az első lépésekkel már érzékelni lehet az átalakulást. Egyszer csak észreveszed, hogy egy beszélgetés végén nem jött elő a régi mondat. Másnap reggel egy elutasítás után más érzéssel ébredsz. Ezek kis jelek, de együtt egy nagy változást mutatnak.

“A védekező én elveszi a fájdalom egy részét, és cserébe elveszi az élet egy részét is. Aki egyszer ezt meglátja, az nem tud visszamenni.”

Mi vár a másik parton, ha leteszed ezt a régi terhet?

Sokan attól félnek elengedni a védekező ént, mert nem tudják, mi marad utána. Ha most a szerethetetlen én vagyok, és ezt elengedem, akkor ki vagyok? Ez egy fontos kérdés, és érdemes komolyan venni. Mert ha a válasz az volna, hogy senki, akkor senki nem indulna el ezen az úton.

A másik parton viszont nem üresség várja az embert. Hanem egy másmilyen tér, amit a védekező én eddig elzárt. Ennek a térnek vannak konkrét összetevői, és érdemes ezeket néven nevezni. Mert sokan azt hiszik, hogy a gyógyulás vége valami nehezen leírható, lebegő dolog. Pedig a másik parton egészen konkrét élmények várnak.

Az első a nyitottság. Aki letette a védekező énjét, az másmilyen módon találkozik az emberekkel. Nincs előzetes gyanakvás. Nincs előre kódolt elutasítás. Egy új ismeretségnél nem azt nézi, hogyan fog ez véget érni. Egyszerűen ott van a találkozóban, és figyel a másikra. Ez nem naivitás, mert a megfigyelés és a józan ítélet megmarad. Csak már nem az eleve elrontott helyzetből indul az ember.

A második a játékosság és a könnyedség. Aki a régi védekező énen át nézte a világot, az ritkán engedte meg magának a játékot vagy a szabad nevetést. A játék azt feltételezi, hogy az ember biztonságban érzi magát, és nincs következménye annak, ha bolondozik vagy hülyéskedik. A védekező én nem engedi ezt, mert állandó ébrenlétet követel. A másik parton viszont jön egy könnyebbség, és ezzel együtt megjön a nevetés is. Nem hangosan, nem mesterkélten, hanem egy hétköznapi módon, ami sokáig nem volt jelen az életedben.

A harmadik az alkotó kedv. A védekező én sok energiát visz el. Aki nap mint nap a saját szerethetetlenségét bizonyítja, annak nem marad ereje arra, hogy létrehozzon valamit. Egyszerűen elfogy. Aki viszont leteszi ezt a terhet, annál egyszer csak feltámadnak elképzelések, kis vállalkozások, dolgok, amiket meg szeretne csinálni. Az alkotó kedv mindig is ott volt, csak a védekező én alatt nem fért hozzá a felszínhez.

A negyedik az új kapcsolatok megérkezése. Amikor leteszed a védekező énedet, akkor másmilyen emberek jönnek az életedbe. Olyanok, akik az új teredet vonzzák, nem a régi feszültségedet. Azok az emberek, akik a régi védekező énedhez illeszkedtek, fokozatosan elmaradnak, vagy ha maradnak, akkor a kapcsolat is átalakul. Helyettük olyanok érkeznek, akikkel a nyugodtabb, nyitottabb te találkozhat.

Hogyan kezdj hozzá ehhez a búcsúfolyamathoz?

A folyamat hosszú, és nem lehet egy hét alatt elvégezni. De az első lépéseket meg lehet tenni már a héten.

Első tennivaló a felismerés gyakorlása. A héten figyelj arra, mikor szólal meg a régi hang. Nem kell változtatnod rajta, csak vedd észre. Egy nap háromszor, négyszer, ötször vagy tízszer is megszólal. Minden alkalommal, amikor észreveszed, mondj magadban annyit, hogy ott van. Ennyi az első hét feladata. Csak a megfigyelés. A változtatás majd később jön.

Második tennivaló a szétválasztás. A második hét, amikor a régi hang megszólal, mondj magadban valamit ilyesmit. A védekező énem mond most valamit, de én nem vagyok azonos vele. Ezt a mondatot ne erőltesd, és ne reméld, hogy azonnal meggyőz. Csak hozd be a fejedbe minden alkalommal. A szétválás fokozatosan, de biztosan elindul.

Harmadik tennivaló a köszönet. A harmadik héten, amikor egy kicsit már sikerül szétválasztanod magadat a régi hangtól, próbálj meg neki köszönetet mondani. Köszönöm, hogy védtél akkor, amikor kicsi voltam. Hálás vagyok azért, hogy magyarázatot adtál arra, amit egyedül nem tudtam volna kibírni. És megbecsülöm, hogy ennyi évig velem maradtál. Ez a köszönet nem mesterkélt udvariasság. Egy tényleges elismerés annak, amit a védekező én adott neked.

Negyedik tennivaló a kihagyások elfogadása. Lesznek napok, amikor egyik gyakorlat sem fog menni. A régi hang sokkal erősebb lesz, mint te. Ez nem hiba, és nem visszaesés. A gyógyulás nem egyenletes. Aki egy év múlva valóban másmilyen viszonyban van a védekező énjével, az nem azért érte el, mert sosem hagyott ki, hanem mert minden kihagyott nap után másnap reggel újra elindította a gyakorlatot.

Gyakran ismételt kérdések:

Honnan tudjam, hogy az énem mennyire kötődik még a régi védekező válaszhoz?

Egy egyszerű kérdéssel ellenőrizheted. Ha most azt mondaná neked valaki, hogy szerethető vagy, akkor mit éreznél? Megnyugvást? Vagy ingerültséget, hogy nem érted, miről beszél? Vagy gyanakvást, hogy biztos valamit akar tőled? A reakciód sokat elárul arról, hol tartasz. Ha a régi védekező válasz még erős, akkor a fejed automatikusan elutasítja a kedves szavakat, vagy átfordítja őket gyanúsra. Ha viszont elindultál a búcsúfolyamatban, akkor egy ilyen mondatot egyszerűen meghallasz, és valamelyik szinten elfogadod.

Mit tegyek, ha az új én ijesztőbbnek tűnik, mint a régi védekező?

Akkor nem rossz úton jársz, hanem éppen egy fontos szakaszhoz érkeztél. Sokak számára a búcsú legnehezebb pontja az, amikor a régi védekező én már gyengül, de az új én még nem szilárdult meg. Ebben az átmenetben az ember úgy érzi, mintha lebegne, és nincs alatta talaj. Itt segít a türelem. Az átmenet nem örök, csak hetekig vagy hónapokig tart. A másik oldalon pedig egy szilárdabb állapot vár, amelyik nem a védekezésre épül. Ezen az átmeneten átsegít, ha mindennap kis lépést teszel előre, akkor is, ha ijesztő.

Mi van, ha az életemben tényleg sokszor visszautasítottak, és van adatom rá, hogy szerethetetlen vagyok?

Itt érdemes különbséget tenni két dolog között. Az egyik, hogy mások hogyan viselkedtek veled. A másik, hogy ki vagy te valójában. Az, hogy sokan elfordultak tőled vagy bántottak, nem azt jelenti, hogy szerethetetlen vagy. Inkább arról szól, hogy bizonyos emberek bizonyos időszakokban nem tudtak veled kapcsolódni. Az is előfordulhat, hogy ők is sérültek voltak. Vagy hogy egyszerűen nem voltatok jó párosítás. Esetenként pedig az adott élethelyzet nem engedte meg a közelséget. A saját szerethetőséged ettől nem függ. Az adatok, amiket gyűjtöttél, nem rólad szólnak, hanem azokról a helyzetekről, amelyekben éltél.

Hogyan tudnék új kapcsolatokat kialakítani, amíg még a régi védekező énben vagyok?

Nem feltétlenül kell megvárnod a teljes búcsút ahhoz, hogy új kapcsolatokat kezdj. A két folyamat egymást támogathatja. Egy új ismeretség, amelyikben kis lépéseket teszel a megmutatkozás felé, magát a búcsúfolyamatot is felgyorsítja. A kulcs az, hogy ne nagy lépésekkel kezdj, hanem kicsikkel. Egy beszélgetés, amiben egy kicsit őszintébb vagy. Egy találkozó, amire elmész, akkor is, ha tartasz tőle. Egy üzenet, amit elküldesz, akkor is, ha kockázatos. Minden kis lépés egyszerre épít kapcsolatot és bont védekezést.

Mit tegyek, ha úgy érzem, ez a folyamat túl sok egyedül?

A búcsú régi védekező éntől nem kell, hogy egyedül történjen. Egy bizalmas barát, egy nyugodt beszélgetőpartner, egy közeli családtag mind segít. Nem azzal, hogy ők gyógyítanak meg, hanem azzal, hogy meghallgatnak, miközben te elindulsz. Az emberi kapcsolódás önmagában is része a gyógyulásnak. Ha viszont úgy érzed, hogy a régi védekező én olyan szilárd, hogy egyedül vagy közeli emberek segítségével nem tudsz haladni, akkor érdemes nyugodtabb tempóra váltani, és egy hosszabb távú folyamatra ráhangolódni. Türelem nélkül ez nem megy. De türelemmel megy.

Lezárás

A szerethetetlen én nem a természeted, és nem a sorsod. Egy védekező válasz, amit egy adott pillanatban a kicsi éned hozott egy túl nehéz helyzetre. Évek alatt beépült, és átvette az énkép helyét. A jó hír az, hogy ugyanúgy levehető, mint ahogy felépült. Lassú folyamatban, lépésről lépésre, türelemmel.

A búcsú négy szakasza segít végigmenni az úton. Felismered, hogy a védekező én nem azonos veled, megköszönöd neki, amit tett, fokozatosan elválasztod magadat tőle, és megnyitod magadat annak, ami a másik parton vár. A másik parton pedig nem üresség van, hanem nyitottság, játékosság, alkotó kedv, könnyebbség, és új kapcsolatok lehetősége. Mindez nem azonnal érkezik, de mindenki számára elérhető, aki hajlandó hozzákezdeni.

Most pedig csak egy feladatod van. A héten figyeld, mikor szólal meg a régi hang a fejedben. Nem kell változtatnod rajta, és nem kell vitatkoznod vele. Csak vedd észre. Minden alkalommal, amikor megfigyeled, mondj magadban annyit, hogy ott van. Ennyi az első lépés. Mert minden tartós változás, ami valóban másmilyen életet hoz, ott kezdődik, hogy egy ember egy konkrét pillanatban a saját régi mintázatát egy fokkal jobban meglátja, mint addig.