Az egyik legnagyobb kihívás az életünkben az, hogy a rengeteg elvárás, a számtalan környezeti hatás, vélemények tengerében és körülmények változásai ellenére is megtaláljuk belső szentélyünknek a biztonságát.

Nagy a kihívás, hiszen olyan sok sok információval találkozunk amik ránk ragadnak mint a pióca és igyekszik mélyen behatolni a tudatunkba és a szentélyünket igyekszik lerombolni.

A kihívás talán nem is abban rejlik, hogy hogyan váljunk saját magunkká, hanem inkább abban, hogy hogyan őrizzük meg saját magunkat. Az életben talán azok győznek igazán, akik a végére ki tudnak teljesedni és meg tudja valósítani legszentebb önmagát.

Aki emlékszik arra a valakire, aki számomra is egy szentséget, egy kis templomot jelent a szívemben. Ennek a belső templomnak a megtalálása a legalapvetőbb mindenki számára, ugyanakkor a vágy, még ha titkon is de ott van mindenkiben, hogy szeretne szabad ember lenni, akinek ez a belső templom az ami megsúgja az életútját.

Mindannyian szent életre vágyunk, a szó legnemesebb értelmében! Hogy miért nem valósul meg mindenki életében a szabadság?

Mert rabosítják magukat azzal, hogy kompromisszumokat kötnek, a külső elvárások hangos zaja elnyomja a belső hangjuk csillogását, az akarat agressziója pedig igénnyé teszik azt, hogy valakik legyenek és haladjanak valamerre és elvárássá teszik azt, hogy folyamatosan felfelé. De kérdem én, mihez képest fölfelé vagy egyáltalán érted-e azt, hogy felfelé? Miben méred?

A belső érzékenység eltűnőben van, hátrányuknak élik meg sokan és a fizikai gyarapodásban mérik a fejlődést. Ha ez a belső érzékenységet nem működtetjük, akkor nagyon könnyen olyan buborékokká változunk, akiket csak a külvilág tekintete tart életben és ha önmagunkkal való szembenézésre kerül a sor, akkor leeresztünk és hangtalanul elpukkadunk. A belülről irányítottság adja meg azt a szabadságot, amit kívülről vársz.

A külső gyarapodás lehet, hogy meg fog etetni párszor, de a belső szabadság nélkül, soha nem fogsz lakomát csapni, mindig olyan lesz, mintha koldulnod kéne a következő falatért.

Vajon mennyire ragaszkodsz a kialakul szokásaidhoz? Rabja vagy, vagy tudsz másképp élni mint ahogyan rendszeresen csinálod?

Rutinok, rendszerek egész hálózata szövi át az életünket. Ezek azok a rendszeres dolgok amikkel legtöbbször megtéveszted magad és azt hiszed, hogy önmagadat éled, mert sokszor csinálod.

A rendszeresség sablon, amit ismételsz… ragaszkodsz a dolgaidhoz, ragaszkodsz a kialakított szokásokból halmozott énképedhez is. Tudom, hogy nagyon nehéz új ötletek, nézőpontokat találni, nehezen adod talán Te is fel a tegnapot… de amikor megteszed és látod, hogy minden egyes nap tartogat egy olyan pillanatot, amikor felismerheted mi az ami fölösleges, eredménytelen ismétlődés.

Ezek a felismerések először csak elméleti „észrevettem részek” az életből, de ezek felfedezésével sokkal közelebb kerülhetsz egy olyan énképhez, ami már a belső templomod szentségének a hangját hallatja.

És most itt nem csak a gondolkodásmódodról van szó, hanem azokon a megszokott módokon is, ahogyan pl. élményekhez jutsz. Talán azt a legnehezebb befogadni, hogy nemcsak az okoz boldogságot amit megszoktunk és nem csak úgy ahogyan azt ismételten átéltünk.

Magát az öröm érzetét is nagyon erősen átszínezik a múlt tapasztalatai és amikor valami változik körülötted, nem találod a régit a változásban, akkor hajlamos lehetsz azt megélni, hogy összeesküdött ellened a világ, veled tol ki a legjobban és mivel a régi eszközeidet elnyelte a múlt, azért kilátástalanná válik az örömödhöz való jutás is.

A változatlanság a változó világhoz képest, az öröm elvesztését eredményezi, ezért elő kell venned a belső templmod hangjának kreativitását is, ami hozzád vezet és sugallataival olyan kreatív megoldásokat vetet veled észre, ami nem bánja, ha a régi dolgaid már használhatatlanul a szemétben landolnak.

Ne dölj be annak, mert megéltél valamit… mindegy mi az. Tudom, hogy a múlt olyan függőséget tud okozni, ami nem engedi meg számodra, láncra köt azzal kapcsolatban, hogy más is lehet, mint régen volt.

A mai változó világ pedig bármennyire is furcsán hangzik, de azt akarja neked is megmutatni, milyen másképp, jobban élni mint tegnap. Azért változik ma is olyan erőteljesen az élet, hogy fejlődj és ne ragadj meg a régiben.

Arra ösztönöz, hogy befelé tekints és meglásd a belső templomod nagyságát s ne kergesd a külsőt. Bármi is hiányzik ma az életedből és szeretnél hozzájutni, belülről kell elkezdned építeni magad… és ha eddig ezt sikertelenül tetted, akkor az újabb változás arra kér, de lehet, hogy már kényszerít is, hogy csináld végre másképp, mint eddig.

A hogyan benned van! A külső, ami a többiektől hallasz, amit a környezeted diktál, bármilyen ütemre is… na arra csak bukdácsolni lehet. Ha most ezt éled, hogy minden elgáncsol, akkor nagyon kifelé vagy.

Fontos, hogy legyen mit enni, legyen hova lehajtani a fejed, a gazdagságban is csak előnyt látok… de hol van a lelki életed, a szentélyed!

Mert az adja meg a teljességet és az mindennek az alapja és kiindulópontja. Belülről kell megtalálnod a „mindent”, hogy aztán kívülről se legyenek hiányaid.

Az, hogy a belső hangodat hallhasd, belülre kell figyelni… nem baj, ha a külső zaj nagy, a belső dallam mindig érthetőbb és az életed táncolható ütemét nyújtja. Ezen múlik az, hogy hiányokkal küzdesz vagy éled a belső szentélyed adta bőséget és teljességet.