Úgy gondolom, ha igazán szeretjük, elismerjük és elfogadjuk önmagunkat, pont úgy, olyannak, amilyenek vagyunk, akkor az életünkben, minden nagyszerűen működik… illetve nagyszerűen működtetjük az életünket.

Ha őszinte szeretnék lenni – márpedig az vagyok – az élet nélküled és nélkülem is működik, viszont a tiéd vagy az enyém minősége attól függ, miképpen használjuk önmagunkat, ugyanabban a világban.

Ha az egyike vagy azoknak a ritka és szerencsés embereknek, akik máris tökéletesnek érzik magukat, pont abban a formában amilyen, minden gyarlóságával és erősségével egyetemben, akkor nap mint nap gyakorlod az elfogadást és rajtad múlik az életed.

Ha azonban még akárcsak egy pici részed is azt hiszi, hogy boldogabb lehetnél, sikeresebb, soványabb vagy erősebb, vagy ha úgy gondolod, hogy valami csoda vagy varázslat jobbra fordítaná az életed, akkor érdemes némi időt eltöltened azzal, hogy a valódi elfogadás értékéről tanulj.

Az elfogadás az a cselekedet, amikor nem ferdítesz, nem látod se jobbnak, se rosszabbnak az életedet, önmagadat, hanem pont olyannak, amilyen. Nem szépíted, nem hazudsz az értékeidről, hanem őszinte vagy magadhoz.

Nem könnyű feladat meglátni a valóságot. Nem egyszerű megtanulni nem az árnyékban vagy a fényben tündökölni, hanem árnyékok és fényesség nélkül, tudatosan a valósággal foglalkozni.
A valóságot sokszor színesítjük vagy épp feketítjük, olyan mintha mindig az árnyékkal vagy a nappal foglalkoznánk… az árnyékot adó test, a valóság helyett.

Mivel testi alakod a valóságod az, amelyben megjelensz, ezért mások sokszor ez alapján ítélnek meg. Mivel nem fogadod el magad, ezért igyekszel ferdíteni ezen a képen.

Hol az árnyékot választod és bujkálsz, hol pedig a napfényben színesíted magad. Lényegében mindegy, hogy minek láttatod magad, ha téged, soha senki nem lát meg.

Van egy egyszerű trükkje az elfogadásnak. Megmutatod magad olyannak, amilyen vagy, először önmagadnak, ferdítések nélkül. Nem optimistán vagy épp pesszimistán, hanem abszolút egyenesen, olyannak amilyen vagy.

Csak olyat tudsz elfogadni, amit tisztán látsz. Mindenféle póthaj, bajusz vagy szakáll, ruha vagy smink nélkül. A mód, ahogy látod magad, közvetlenül összefüggésben áll azzal, hogy mennyire alaposan sajátítod el az elfogadás leckéjét.

Ha kíméletlen vagy önmagaddal kapcsolatban, behatárolod azon élmények körét, amelyek élvezetére lehetőséget engedsz önmagadnak. Gondolj arra, mennyi mindent halasztottál már el azért, mert nem érezted késznek magad, vagy nagyon egyszerűen, nem tartottad magad tökéletesnek.

Van egy barátom, aki arról álmodott, hogy lefutja a maratont, de még csak futni sem kezdett el, mert azon aggódott, hogy nem fogja bírni. A teljes önelfogadás, lehetővé tenné számára – ahogyan számodra is – hogy maradéktalanul kivehesse a részét az életből, tartózkodás és aggódások nélkül.

A barátom, ha elfogadná magát, akkor azt is elfogadná, hogy maraton futóvá válnak az emberek, de általában első kocogásra, nem nyomnak le 42 km. A tökéletesség elvárás, de nem követelmény.

Elvárhatod magadtól, de ha bele sem vágsz, nem követelheted meg magadtól a maximumot sem, ami valljuk be, elsőre nem annyi, mint amit elvársz Te sem magadtól.

Abból tudod, hogy jó irányba haladsz, ha képes vagy maradéktalanul elfogadni a jelenlegi helyzeted olyannak, amilyen.
A valódi elfogadás akkor jelenik meg, amikor méltányolni és becsülni tudod a jelenlegi élethelyzetedet, és többé nem érzed szükségét a megváltoztatásának, csak azért, hogy valaki a testvéred, szüleid, barátaid, munkatársaid, főnök és nem utolsó sorban saját magad szeretni tudjanak. Illetve nem érzed a ferdítés szükségét… csak azért, hogy méltó legyél mások vagy önmagad szeretetére.

Ez nem jelenti azt, hogy soha nem kell tovább fejlesztened magad… vagy bele kell törődnöd abba, ami neked adatott. Persze, hogy fejlődj és ne törődj bele olyan helyzetekbe, ami picit sem elégítik ki az igényeidet.

Azt viszont igenis jelenti, hogy abba kell hagyni az önmagad alázását, bántását, kritizálást, bírálgatásátát és büntetését még akkor is, ha nem vagy a legjobb formában… még válhatsz maratonfutóvá, válhatsz olyanná, amilyennek megálmodtad magad.

Az önfejlesztés hatóereje mindaddig teljességgel egészséges dolog, amíg az önmagad szeretetéből és nem alkalmatlanságából fakad. Mindenképp érdemes bizonyos időt azzal töltened, hogy a bensődben dolgozol az önelfogadás leckéjén, mielőtt a külső megoldás után kutatsz.

Szeress mindent ami Te vagy, és ha nem tudod szeretni, akkor változtasd olyanná, amit lehet. Ha pedig nem tudod megváltoztatni, akkor fogadd el szeretettel olyannak, amilyen.

Ahogyan fejlődsz, idősödsz, egyre több a kihívás. Már nem működik minden ugyanúgy, mint valamikor régen. Én versenyeztem, karatéztam tizenévesen és harmincévesen is. A testem egészen másképp működött.

Nem rosszabbul vagy jobban, csak egyszerűen másképp, amit el kellett fogadnom ahhoz, hogy a legoptimálisabban tudjam a legtöbbet kihozni magamból. Te is más vagy, mint tíz évvel ezelőtt.
Nem rosszabb lettél, vagy jobb, csak mások az előnyeid és mások a hátrányaid. Fontos, hogy elfogadd, a természetes változásokat ahhoz, hogy tudd a képességeidet a legjobban kamatoztatni.

Tudom, hogy most azt kérdezed, hogyan lehet ezt megtanulni… Annak felismerésével, hogy ami van, azt kell szeretned, és hogy az önkritika börtönének kulcsa a saját elmédben, hozzád állásában rejlik.

Vagy tovább folytatod a valóság elleni harcot, keservesen és észrevétlenül is, de panaszkodva, vagy végbeviszed azt az árnyalatnyi, ám hatékony mentális elmozdulást az elfogadás felé.

A valóság, az élet mindenképp ugyanaz marad, viszont a viszonyod önmagaddal és akár a többikkel sokkal kedvezőbb és élhetőbb. Miért ne választanád az elfogadás könnyedségét az elutasítás szenvedése helyett? A döntés rajtad áll.

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!

Password Reset
Please enter your e-mail address. You will receive a new password via e-mail.