Egy nagyon kényes témát szeretnék most kibontani. Sokak életében észrevétlenül van jelen és bizony hatalmas kárt lehet okozni ott vele, nem igazán jó út… mert pont az ellenkezőjét szeretnék elérni vele, mint ahová el lehet vele jutni.

Én már nagyon sokszor bajba kerültem ezért és másokat is kellemetlen helyzetekbe hoztam sajnos.

Ártani sokféleképpen lehet és bizony nem mindig szándékkal. Úgy is lehet, hogy feláldozod magad azzal a szándékkal, hogy ezzel segítesz valakinek, de így pont, hogy nem felemeled a másikat a csúcsra, hanem az áldozatoddal magaddal rántod a mélységbe. Túl sokan teszik ezt, jóval többen, mint ahányan észreveszik ezt magukról.

Ez nagyon nagyon belénk ivódott, teljes átmosta az agyunkat. Az enyémet is, én sem vagyok kivétel. Piszok nehéz beismerni magamnak, hogy lett volna jobb út is. Sokszor áldoztam fel magam másokért és megmondom őszintén, se én, se a másik nem járt jobban.

Sziasztok! Mielőtt nagyon belemennék a témába. Egyre többen vagyunk a szeptemberi elődadáson, esten…. úgy a fél terem már tele van.

Nem tudom tudsz-e róla… ez az alkalom, teljesen ingyenes lesz mindenkinek. Szóval szeptember 6.-án csütörtökön 18:30-kb20:30-ig találkozunk Budapesten, a Bara hotelben.

Ez úgy gondolom kulturális kérdés és mindenkire hat. Valamiért felnézünk, hősként nézünk azokra akik áldozatot vállalnak. Egy munkahelyen ki is tüntetik azokat, akik feláldozzák az idejüket, energiájuk. Véres verejtékesen végzik a munkájukat és bizony meg is tesszik, mert az olyan hősies.

Fordítsuk csak le mi is történik ilyenkor? Szentül meg vagyunk arról győződve, hogy kell egy szenvedő ahhoz, hogy valaki boldog, eredményes legyen. És ha érzelmileg közel is áll a másik hozzánk, akkor az összetört feláldozhatók hősies szerepét büszkén vállaljuk fel.

Miért természetes ez? Miért természetes az, hogyha annyira szeretjük őt, akkor jelképesen persze, de felvágjuk az ereinket azért, hogy neki szuper legyen minden?

És miért lesz neki szuper, mert mi vágdossuk az ereinket? Ha ezt jobban átgondolod… semmi értelme. Nem lehet logikával de a szíveddel sem felfogni. Csak csináljuk… lényegében értelmetlenül, még akkor is, ha találsz benne értelmet, mert mondjuk ezt várják el tőled.

Üres pénztárcából, nem lehet semmit sem venni. Nem igaz? Próbáltál már adni a semmiből? Semmiből csak semmit lehet nyújtani. Nagyon nagyra értékelem az adakozást, de ha nincs, abból nem tudok „jót” tenni.

Ha kevés is van, abból nem tudsz sokat nyújtani. Lehet, hogy szeretnél és nagyszerű, ha van ilyen szándékod, de ha logikusan látod, a kevésből, bármennyire is szeretnél sokat adni… szóval gondolom észrevetted, hogy vannak korlátaid, ha szeretsz áldozatot vállalni.

Igaz ez a pénzre is, de ugyanez igaz a kedvességre, a törődésre, az odafigyelésre is. Ezekből is csak akkor tudsz adni, ha van belőle neked is. Tudom, hogy kicsikarod az utolsó cseppet is magadból, de ne tedd.

Szükséged van a „valamire” és nem a „semmire”. A valamiből lehet adni, a semmiből nem lehet csak semmit. Márpedig értékekre van szüksége mindenkinek, neked és a szeretteidnek is, tehát a „valamire”.

Az értéke pedig te magad vagy mindennek. Az öngyilok megsemmisít. Ha már nem vagy, ki fog bármit is nyújtani a többieknek? Miért hiszik azt, hogy azzal, hogy elhanyagolják magukat, azzal bárkinek is jobb lesz?

Ezek ösztönösen belénk sulykolt őrültségek.

Az áldozatvállalás elvesz mindent és még ha szeretne is adakozó lenni, nem tud az lenni.

Soha nem felejtem el gyerekkoromban, az volt a trendi, hogyha megkínálnak vendégségben valamivel, azt nem illik elfogadni. Talán itt kezdődik minden.

Ez az egész butaság alapja, mert már gyerekkorunkban megtanulunk elutasítani. Ha farkas éhes voltam, akkor is mosolyogva meg kellett köszönni és el kellett utasítani. De mind a mai napig nem értem, hogy miért?

Az elutasítás annyira belém volt ivódva, hogy tényleg sokáig, felnőtt koromban sem volt semmim. Nem azért, mert nem lehetett és nem voltak megfelelő környezeti tényezők, hanem mert odaadtam mindenem és nem maradt semmim, a semmit pedig nem pótoltam azzal, hogy elfogadtam amit kínált az élet.

Ha te is ebben a cipőben jársz, akkor nagyon erőteljes benned az elutasítás és ott ahol nagyobb az elutasítás és kisebb az elfogadás, ott bizony olyan öntudatlan mártírkodás folyik, amivel szembe kell nézned.

Ha bármiben is hiányt szenvedsz, foghatod a környezetre, a többiekre is, de ezzel csak azt a kisemmiző tradíciót követed, ami nem az egyensúlyról szól, hanem annak hiányáról és a nincstelenségről érzelmileg, anyagilag, társadalmilag és még sorolhatnám, milyen sokféleképpen csináljuk.

Újra meg kell tanulnod a matekot. Mert ha egyensúlyra és békére vágysz, akkor meg kell tanulnod bűntudat nélkül elfogadni és önmarcangolás nélkül úgy nézni erre, hogy jár neked.

Ha valamivel megkínálnak, akkor azt meg kell ragadni és örömmel, bűntudat nélkül elfogadni, mert felajánlották, tehát jár neked.

A lehetőségek ott kopognak az ajtódon, csak épp annyira belementél a kisemmizettségbe és a jajgatásba, hogy bedugtad a füled, ne is halld a kopogtatását a továbblépésnek.

Ott ahol nyertes van, nem kell, hogy legyen vesztes is. Aki szegény, annak nem feltétlenül szép a lelke és aki gazdag, az nem feltétlenül gonosz is. Nincs szükséged a bűntudatra, nem kell érezned, ha kiemeled magad elfogadónak.

Tudom, hogy sokan csináljátok és pont ezért nem juttok egyről a kettőre. Sokaknak ciki továbblépni és a továbblépésed csak azon múlik, mit hiszel magadról.

Én azt mondom, inkább többet, mint kevesebbet.

Megtanultunk jónak lenni. Most akik hallgattok, senki nem nevezné magát rossznak, legyetek továbbra is ilyen figyelmesek a többiekkel, de saját magatokat, soha ne hagyjátok ki ebből a figyelmességből.

Ami eleinte adománynak és jóindulatnak tűnik, az nagyon hamar csap vissza és pont orrba talál… ha nem veszel magadról tudomást.

Tudom, hogy nem könnyű magadról gondoskodni. A többiekről mindig könnyebb. De az, hogy elhanyagolod magad a többiekért, az olyan áldozat, ami hatalmas teher a másik vállán.

Ha te nem vagy boldog, akkor a másik sem lesz az. A boldogtalanságnak egyetlen oka van… és mindig, minden körülmények között, mi saját magunk és saját magunk lehúzása, akkor is, ha a másik miatt történik látszólag. Nincs olyan, hogy kötelező áldozat.

Te döntesz úgy, hogy mártír leszel. Nem azért amit csinálsz, hanem azért, mert így éled meg azt, ami történik veled. Mert mást szeretnél, mint amiben benne vagy, vagy amit csinálsz.

Tehát nem elfogadó vagy, hanem visszautasító és tagadod azt az életet, amit Te hozol létre, te teremtesz. A körülményekre hogy lehetnél bármilyen hatással, ha visszautasítod a legracionálisabbat… azt amiben benne vagy, ami történik veled.

Ha hátat fordítasz a valóságnak, hogy tudnád azt kormányozni? A valóság él és mozog, tele lehetőségekkel… de a valóságnak az elutasítása számomra azt jelenti, hogy hullát csinálsz magadból is. Hogy tudna egy halott bárkiért is tenni? Nem tud. Azt hiszed, hogy tudsz, mert előtérbe helyezed a többieket.

A többieknek egy olyan emberre van szükségük, aki példát mutat, mert lentről nagyon nehéz bármit is a kezedben tartani.

Az egyensúly. Ez a legfontosabb. Ezt kell szem előtt tartani. Mert lehet jó mindenkinek. Neked és nekem is egyszerre. Nem mindig sikerül, de törekedni kell rá. Ki kell húzni a füldugót és hallani kell a lehetőségek kopogását az ajtódon.

De ha nagyon őszintén nézel erre az egészre, akkor miért ne lehetnél jól te is és mindenki más is. Választhatsz magadnak más körülményeket, mert semmi sem kötelező az életünkben, még akkor sem, ha annak találod.

Senki nem kötelez arra, hogy áldozatokat hozz. Ezt csak azért hiszed, mert nem látod tisztán mit csinálsz és mit érsz el vele.

De mi lenne, ha választanál magadnak alap értékeket, amihez tartod magad. Gondolok itt a tiszteletre, a megbecsülésre, szeretetre, odafigyelésre. Hogy ezeket áldozat nélkül megéled és táplálod magadban.

Senki kedvéért sem mondasz le róla, mert ezeket Te fogod magadban hordozni. Ezek alapján fogsz élni és hősiesen kiállsz értük. Adsz belőlük magadnak és a többieknek is úgy, hogy közben nem áldozod fel magad.

Tudsz egyszerre önmagad értékeit a felszínre hozni és táplálni a másik tűzét is. Amikor megvalósítod, mert te fogod megvalósítani… az csodálatos lesz.

Mert nem hagyod ki magad és ott ahol fontos vagy magadnak, abból a fontosságból van valamid, amiből adhatsz is a többieknek. Ha önmagadat nem kedveled, akkor a többieket, hogy fogod szeretni? Hiába szeretnél reményt adni a többieknek, ha Te nem mutatsz egy olyan példás életet, amit felmutathatnál referenciaként

Amit másoknak adni szeretnél, azt először add meg magadnak. Értem én, hogy olyan jól esik tudni, hogy a másik jól van és a hegycsúcson tömi a pocakját. De miért ne ülhetnétek mind a ketten a csúcson boldogan és kiegyensúlyozottan?

Ha van egy álmod és mindig szem előtt tartod, soha nem tudsz rosszul dönteni. Mutasd meg magadnak és a többieknek is, hogy el lehet érni a legmagasabb csúcsokat is. Mert akkor így nagyon vonzó lesz számukra hinni valamiben, amit akár el is érhetnek.

Legyél példakép! Így tehetsz a legtöbbet a többiekért!

Ha értékesnek találtad a szavaimat, akkor szeptember 6.-án élőben, sokkal értékesebb lesz. Szóval találkozunk Budapesten a Bara hotelben. A részvételi díj: ingyenes. Csak el kell jönnöd. A videóhoz csatoltam egy linket, ahol tudsz jelentkezni.
Ez nagyon fontos, mert telt ház esetén, hiába szeretnél eljönni, nem tudunk neked helyet biztosítani.
Szia! Sziasztok! Szeptemberben találkozunk!
Legyen csodás a napod!

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!

Password Reset
Please enter your e-mail address. You will receive a new password via e-mail.