Olyan sok ember a szabadságát feláldozza a biztonságáért. Vágyik egy biztonságos életre, ugyanakkor egy szabad életre is. Viszont a kettő abszolút, de üti egymást első ránézésre. Elmondom mi a különbség és hogyan tudod mind a kettőt , mindezek ellenére egyszerre megvalósítani.

A biztonság az egy kikövezett út, az egy teljesen egyenes, szinte unalmas véleményem szerint, hiszen nem történik benne semmi változatosság.

Az ember, és te is – én úgy gondolom -, vágysz arra a változatos életre, amit a szabadság nyújthat. A szabadság viszont egy olyan érzetet adhat, hogy nem vagy biztonságban.

Hogy labilis minden körülötted. Hogy alattad mozog a talaj. Olyan, mint a földrengés. A szabadság egy olyan erőt képvisel, egy olyan vonulatot, ahol rengeteg-rengeteg lehetőség van.

És ott, ahol lehetőségek vannak, olyan, mintha egy se lenne. A biztonságban egyetlenegy lehetőség van, egyetlenegy életút, egyetlenegy fajta, ami kiszámítható.

A szabadság, minden mozgás ellenére, még nagyobb biztonságot tud adni, hiszen van benne választási lehetőség. Teret nyújt számodra, nemcsak utakat. Sokan élik meg azt, hogy nem a saját útjukat járják, hiszen minden unalmas, minden olyan egyszínű. Olyan, mintha ők hiányoznának ebből az útból.
Mintha semmi tudatosság nem lenne benne, de ugyanakkor a szabadságban pedig nem érzik biztonságosnak saját magukat. Ott, ahol sok-sok választási lehetőség van, ahol megjelenik előtted is mondjuk ötféle út.

Egy elágazáshoz jutottál, egy olyan elágazáshoz, amiből bármerre mehetsz. Viszont valamelyik út az előreláthatóan, megjósolhatóan jól alakul, a többi pedig kevésbé, akkor valószínűleg a jósolt jót fogod választani.

Ugyanakkor zavarhat is, hogy azért, mert választottál egyet, minden másról le kell, hogy mondjál. Nagyon sok ember a rendet keresi, úgy az életben, a fejében, az elképzeléseiben, a rendet és az összhangot.

A szabadságban nincs meg az összhang. Azért nincs meg benne, mert nem kiszámolható. Választanod viszont muszáj, mert nem mehetsz egyszerre 5 irányba.

Amikor választasz egy utat, az abban a pillanatban lemondással is jár, hiszen a választással egy valamit választottál, egynek van „rendje” és helye, ugyanakkor minden más, nem kap tőled figyelmet, ezért szétesik. Azzal, hogy választottál valamit, tehát a szabadságból a biztonságba próbáltál törekedni, úgy rengeteg más dologról le kell, hogy mondjál ezáltal.

A biztonság egy nagy-nagy könyvnek az egyik oldala. A szabadság pedig az egész könyvet jelenti számomra. Mit választasz? Ez azt jelenti, hogy lapozhatsz az életben, lapozhatsz egyik fejezetről a másikra és hamarosan eljutsz a csattanóig. A biztonság egyetlenegy lap, egyetlenegy lehetőség, amit úgy élnek meg, hogy csak ennyire voltam képes, csak ennyi az egész?

Hogy az értelem és az izgalom, az életünk izgalmában, gondolok itt a szerelemre például, egy óriási szabadságot, teret tud adni. Ugyanakkor nem biztonságos.
Mert a szerelemben egy picit, mintha belül, a ködbe, ami általánosan véve nagyon sok ember fejében egy átmeneti állapot lenne, a szabadság is egy átmeneti állapot.

De valójában akkora teret ad, hogy bárhová eljuthatsz a szabadsággal. A biztonsággal pedig csak egyetlenegy utad van, egyetlenegy választásod.
Gondolj bele abba, amikor például dühös vagy, vagy harcos vagy, nem érzed jól magad. Ez egy biztonság. Szó szerint a boldogtalanság egy biztonságérzetet nyújt, ugyanakkor nem érzed benne jól magad.

Pontosan azért, mert nincs benne tér. Nincs benne választási lehetőség. Olyan ráutalt érzés a biztonság. Olyan, mintha bármit teszel, mindig ugyanoda lyukadnál ki.

Viszont a szabadságban bármit tehetsz és bárhová kilyukadhatsz. Függetlenül attól, hogy milyen korlátaid vannak. Ugye a biztonság az egy korlátolt állapot. A szabadság, ott nincsenek korlátok.

Illetve van környezeti korlát, viszont, ahogy te ebbe belehelyezed saját magadat, ez a nem mindegy. Belehelyezted magad úgy, hogy stresszelten életet élsz, belehelyezheted úgy, hogy egy unott, közömbös életet élsz és korlátokat szabsz meg magadnak.

Nincs más lehetőséged, nincs más választásod, hiszen biztonságra vágysz.
Ugyanakkor megvan a biztonságod is, de ez nem elégít ki, mert az ember mindig szeretne egyre többet, egyre nagyobbat vagy elérni, vagy letenni az asztalra, vagy odaadni másnak.

Ha arra gondolok, hogy a szüleim megajándékoznak valamivel, az mondjuk egy karácsonyi ajándék, de mi lenne akkor, hogyha az lenne az utolsó karácsonyi ajándékom tőlük?

Azt hiszem, elkeserednék. Azt mondanám, hogy jövőre miért nem? Hogy utána miért nem? Ez a szabadság. Hogy jövőre is, és utána is. És szabadon.
Ott, ahol lehetőségek vannak, meg hogy mindenhol van lehetőség, mert minden életkörülményben lehetsz több, lehetsz nagyobb, lehetsz bármilyen, van szabadságod. Van választási lehetőséged.

Dönteni, hogy milyen úton haladsz… én úgy gondolom, hogy nem kell feltétlenül dönteni, illetve a döntés mindig megtörténik. Pontosan azért nem kell, mert az érzelmi irányaid meghozzák azokat a döntéseket, amiket te vársz saját magadtól. Ahogy érzed magad… arra figyelj oda, mert ez hozza meg a számodra legjobbat. Mert mit mondasz amikor jó napod van? Azt, hogy jól érzed benne magad. Mert a szíved számít! Mert az érzelmeidről kell megtanulni tudatosan dönteni! Mert megválaszthatod, hogy vagy most is!

A döntés valamilyen szinten valaminek a választását és valaminek az elutasítását jelenti. Ha én az asztalra leteszek egy poharat és azt mondom, hogy ott a helye, hogy az a pohár ott van biztonságban, akkor azt mondom, hogyha átrakom egy másik asztalra, az már számára nem biztonságos.

Hogy valójában ugyanaz lehet. Lehet, hogy a pohárnak van több helye is az asztalon? Persze, hogy van. A te életedben, a te asztalodon, ha te egy pohár vagy, akkor csak egy helyen van életed?

Nem… egészen biztos, hogy nem. Több helyen is vagy biztonságban. És pont ez a lényege, hogy, ugye a mondandóm elején azt mondtam, hogy a szabadság és a biztonság nem fér össze. Valójában akkor vagy igazán biztonságban, amikor szabad vagy. Gondolj arra, amikor egy helyen dolgozol már évek óta, az egy biztonságnak tűnő valami, hiszen bármikor kirúghatnak.

Bármikor elmehetsz onnan. Valamilyen szinten a szabadság megjelenik mindenki életében, viszont ahogy ebbe a szabadságba belehelyezik magukat, ez nem mindig biztonságos számukra. Nem a helyzet biztonságtalan, hanem ahogyan azt megéled.

Hiszen ott, ahol lehetőségek vannak, nagyon sokszor az emberek behunyják a szemüket, jajgatnak, kétségbe esnek, hogy mi lesz velem, hogy lesz. Még esélyt se adnak arra, hogy választhassanak.

Elveszik a saját biztonságérzetüket azzal, hogy megijednek a szélesre tárt ajtóktól. Mert ők kopogni akarnak, finoman szeretnének mindent csinálni és amikor az nem megy, akkor dörömbölnek, kiabálnak, szétverik az ajtót, hogy átjussanak rajta.

De valójában, mindig is bent voltak. Mindig is önmaguk voltak, mindig is a saját útjukat járták. Na ez az, amit ha észre veszel, ha kinyílik rá a szemed, akkor fogod látni, hogy ma is a saját lehetőségeidet éled.

Ezt tudatosítsd!

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!

Password Reset
Please enter your e-mail address. You will receive a new password via e-mail.

A honlap sütiket használ, a jobb felhasználói élmény miatt. Adatkezelési útmutató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás