Nagyon nagy ez a mai nap! Illetve pont 10 évvel ezelőtt 2008 október 5.-én vasárnap reggel összeszedtem egy hátizsáknyi ruhát és elindultam új életet kezdeni.

Elköltöztem a régi életemből az újba, Miskolcról Budapestre. Kibéreltem egy kis 6 négyzetméteres szobát és a Miskolci lakásomat hátra hagytam. Még távcsővel sem láttam ez mennyire lesz tényleg pozitív változás, de éreztem, hogy az amit még nem látok az nekem jó lesz egyszer valamikor. A jövőt érezni kell és nem látni!

Lényegében a kényelemből váltottam a kényelmetlenségbe. Miskolcon egyedül éltem, Budapesten meg lett 2, néha 3 lakótársam. Hát nem volt a legkényelmesebb, de mindenképp radikális volt a döntés, mert alapjaiban rázta meg az életemet.

Milyen sokan csak akkor váltanak, ha az az új sokkal kényelmesebb és biztonságosabb, tele van előnyökkel és kiváltságokkal… és pont ezért minden változatlan az életükbe, mert sokszor lejjebb kell adni ahhoz, hogy feljebb jussunk. Ezt csak akkor tudod megtenni, ha nem a látvánnyal a körülményekkel foglalkozol, hanem önmagaddal, és az érzelmi világoddal.

De a régiről tudni kell, hogy bármennyire is próbálod stabilan tartani, az olyan lesz mint a garázsban tartott autó és előbb vagy utóbb, pont azért megy tönkre, mert nem indult el soha. Ezt az áldozatot, nagyon kevesen merik megengedni magunknak.
Pedig nagyon ritkán van egyből fentebb, de ha a remény ott lebeg az ember szeme előtt, akkor megteszi a lépéseket, majd átjut a kétségek mocsarán is!

Hajós inasból lesz a legjobb kapitány és én kapitányként éltem Miskolcon, lényegében mindenem megvolt az akkori mércémhez képest. Hát az új életem, nagyon az aljáról kezdődött és lejjebb kellett adnom az igényeimet.

Nem voltak bevételeim, nem volt munkám, minimális pénzem volt amiből kihúzhattam pár hónapig… de volt itt bent a szívemben egy nagyon nagyon erős érzés, ami azt mondta, hogy Csaba el kell indulnod. Meg kell mozdulnod, mindegy hogy hová vagy min kell keresztül menned, de muszáj elindulnod.

Olyan volt ez, mint egy nagy pohár jeges víz a sivatagban. Ha nem ihatok bele az újba, egyszerűen kiszáradok a régitől.

Benned volt már olyen érzés, ami annyira feszített, hogy lépésre kényszerített? Bennem ez volt, egy „menési” kényszer az ismeretlenbe, a félelmeimbe, a bizonytalanságba. Meg akartam tudni, ki leszek én ebben az új életben! A régiről már túl sokat tudtam!

Érdekes volt, mert mindig is tudtam mivel szeretnék foglalkozni, megvoltak az ez irányú céljaim, de túl sokat foglalkoztam a hogyannal és nem indultam semerre. Csak azért nem, mert nem voltak hogyanjaim. Tudom, hogy most akik hallgattok, azt kérdezitek, hogy hogyan kell ezt csinálni.

A régi életemből, nem láttam az újban a hogyanokat. Fogalmam sem volt, hogyan csináljam. Annyit tudtam, hogy Budapestre kell utaznom, hogy új életet kezdjek, mert ha már ott vagyok, majd sikerül meglátnom. Mégiscsak más lesz a kilátás 200km-re arrébb.

Volt bennem egy hit, ami már már egy erős szenvedély volt úgy, hogy nem is tudtam mit fogok én kezdeni magammal egy teljesen új világban. Tényleg nem tudtam és sokáig azt sem tudtam, mit tehetek azért, hogy ne mint egy szellem vándoroljak a régi és az új életemben, hanem meg is jelenjek mint coach, vagy író, előadó.

Nem kísérteni akartam, hanem megtapasztalni saját magam határait, előnyeit, akartam megtudni, hogy a fenében is működök én.

A barátaim többször említették, hogyha nem vagyok elérhető telefonon, akkor biztos valami tanfolyamon ülök. Tényleg amikor csak tudtam, beiratkoztam mindenhová, ahol megtudhatok a működésemről valamit. Hajtott a vágy, hogy megfejtsem magam, mert tudtam, ha ez sikerül, akkor bárhol megállom a helyem.

Nem tudtam, hogy mit keresek, nem voltam tisztában saját magammal, de azt tudtam, hogyha megtalálom és elkezdem élni a saját életemet, az sokkal kényelmesebb lesz és sokkal egészebb érzelmileg is.

Csak sejtettem, hogy az jó lesz nekem, ha közelebb kerülök saját magamhoz, de nem tudtam, hogy mi vár rám, amikor megtörténik. Tényleg nem tudtam semmit a mai életemről!

Túl sokan ijednek meg akkor, ha azt mondom nekik, hogy volna mit változtatni. Ilyenkor rendszerint azt kapom vissza védekezésül „Miért baj van velem?” Basszus. Nézz körbe. Minden rendben van, tényleg szabad vagy az életedben? Tényleg megvan mindened? Stabil vagy érzelmileg? Te vagy a boldogság mintapéldánya?

Én ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak és nem volt kielégítő a válaszom. Világ életemben küzdöttem az elismerését, arra voltam a legbüszkébb, hogy milyen határozott vagyok és amikor őszintén válaszoltam magamnak, azt kapom vissza, hogy semmi nincs rendben… egy áll életet éltem, áll értékekkel. Azt amiről azt hittem, hogy rendben van… valójában semmi sem volt rendben!

Talán innen indult 10 évvel ezelőtt az a kívánság, hogy elindulok! Nem védem meg a régit, nem magyarázkodok senkinek, magamnak sem, csak megyek előre. Felkapom a hátitáskám és majd lesz valami.

Érdekes ez egyébként, mert én is, te is látunk olyan embereket, akik hatalmas fejlődésen mennek keresztül és rendben lesz az életük. Én nagyon sok ilyet láttam és szinte kivétel nélkül, mindig valamilyen tanfolyamon.

Ott ahol emberek tisztába teszik saját magukat, ott megtörténik a csoda. Én nagyon sok ilyet láttam és vágytam arra, hogy egyszer majd én is megélhetek valami hasonlót. Láttam az eredményeket, de meg akartam tudni a részleteket is.

Fogalmam sem volt, hogy hogyan csinálják. De ott volt az igény bennem, hogy igen is, én is meg akarom élni, el akarok indulni ebbe az irányba, önmagam felé.

Az ember nem tudja milyen egy másik élet, ameddig azt a másikat ki nem próbálja. Annyira burokban élünk, a saját nézőpontjainkkal, a saját elképzeléseinkben, hogyha nem jön valaki aki megmutat egy másik lehetséges világot, ami sokkal szebb is és kicsit belekóstolunk ebbe az újba, addig semmit nem tudunk róla.

És meg vagyunk győződve arról, hogy milyen csodálatos életünk van. Én ebben a burokban éltem Miskolcon, ebben a tudatlanságban. De voltam olyan szerencsés, hogy beleláttam szebb és egészebb, önállóbb életekbe, amik magukkal ragadtak és célok, a saját életemben is.

Az én indulásomat segítette egy szerelem is. Tényleg egy véletlen buli alkalmával, reggelig táncoltam egy gyönyörűséggel, reggel haza is kísértem, azt mondtam, most rögtön elveszem feleségül, annyira szerelmes lettem.

Párszor találkoztunk Miskolcon és elmondta, hogy ő bizony költözik Bp-re. Én könyökből azt mondtam, hogy megyek én is. Ő is elköltözött és én is elköltöztem és bizony soha többet nem találkoztunk. Nevezhetném ezt csalódásnak is.

Szakadt meg a szívem, de nem mondtam le a szerelemről… meghagytam az érzést és bele tettem a munkámba, bele tettem az új életembe. Neked is javaslom, ha ért már csalódás, ne fájdalommal kompenzálj.

Nem kell, hogy fájjon az, hogy másképp alakult, mint ahogy tervezted. Nézd meg, mire akar adni lehetőséget az élet, mert biztos nem arra, hogy szenvedj.
Valami mást kaptál, valamit észre kell venned, mert ott ahol eltűnik valami, meg kell jelenjen valami újnak… az élet mindig mindent egyensúlyban tart.

Talán ez hajt mind a mai napig, ez táplálja a tüzet bennem és talán ezért olyan eredményesek a szemináriumok, konzultációk, mert ragaszkodom az érzelmi világomhoz, ragaszkodom a szerelemhez, a szenvedélyhez. Mindegy milyen körülményt dob az élet.
Ha valamire hatással lehetek, az a szívem működése, az érzelmi életem, érzelmi világom.

Szóval az elején piszok nehezen éltem meg a változást, pedig hatalmas elvárásaim voltak. Semmi nem valósult meg belőle elsőre. A lány eltűnt, senki nem jött hozzám konzultációkra, előadásokról még csak nem is mertem álmodni.

Csak tanultam és tanultam önmagam, de az életem azon kívül, hogy elköltöztem, semmit nem változott.

2009 Márciusra sikerült is összeomlanom idegileg. Kaptam ajándékba egy tüdőgyulladást 40 fokos folyamatos lázzal és olyan erőtlenséggel, hogy a wcre is négykézláb jártam.

Soha nem felejtem el, annyira erősen sírtam, annyira nem láttam, hogy merre hogyan tovább, hogy egy légüres térbe kerültem… összeomlottam azért, hogy felépüljek. Sokan mondják, hogy régi házra nem lehet újat építeni, de megélni a teljes, önmagam rombolását tényleg nagyon kegyetlen volt.

Ez a teljes nullázódás, nekem 3 hétig tartott. Lényegében kihánytam a múltamat és annak fájdalmait, teljesen megtisztultam és üressé váltam. Ez a megrázó 3 hét volt a régi életem haláltusája. Teljesen meghaltam akkor. Viszont újjá is születtem.

Soha nem felejtem el ezeket a részeket az életemből. Mert ilyen az, amikor már nem akarjuk megvédeni a régit és hajlandóak vagyunk, készek vagyunk élni az újat.

3 év kellett nekem ahhoz, hogy megerősödjek és azt mondjam, mindent abbahagyok azért, hogy reggeltől estig abban tudjak segíteni, hogy mások ne éljenek kiszolgáltatott életet, elégedettek, többek legyenek, sikeresebbek legyenek.

Meg kellett erre az új életre érnem, hogy 100%-ig tudjam képviselni. Mert bármi amiről beszélek, az ne egy elméleti eszmefuttatás legyen, hanem valódi tapasztalatokból származzanak.

Mert tudatosan, igen is lehet élni és nem látom szükségét annak, hogy látványosan megvédjük a szenvedéseket. Én túl sokáig szívattam magam a védelmeimmel, ezért igyekszem mindenkit aki hozzám fordul letisztítani, tudatossá tenni. Mindenkiben látom azt a tehetséget, ami arról szól, hogy igen is, nem csak meg tudsz élni, hanem jól is tudsz élni.

Sokunk életében voltak törések és fájdalmas részek, de soha ne önmagad ellen használd, mert ott abban a nehéz időszakban, valami csodálatosra kaptál lehetőséget, amivel élned kell, amit meg kell látnod és ha egyedül nem megy, akkor legyél annyira tökös, hogy ezt bevallod magadnak és elmész olyan helyekre, ahol segítenek neked meglátni, hogyan tovább.

Az én új életem első három éve, a tanulásról szólt és talán most is, azzal a különbséggel, hogy az első 3 év stagnálás és változatlanság után, velem együtt, a körülményeim is elkezdtek javulni és ma már nem kell semmiből sem a hiányt élnem. Boldog vagyok, egész vagyok, szerelmes vagyok és kerek az életem és ezt büszkén vállalom, mert megérdemlem!

Emlékszem, több mint 6 évig írtam az első könyvemet, az Ugródeszkát. Minden könyvem az épp aktuális életem időszakait dolgozza fel. Nem véletlenül volt az első címe Ugródeszka, mert a megjelenését követően ugrottam a mostaniba.

A megjelenése sem volt épp könnyű. Rengeteg kiadóval vettem fel a kapcsolatot, volt ahová személyesen is elutaztam több száz km-t. De mindenhol elutasítottak.

Tényleg senki nem akarta kiadni. Ma már én nem adom a kiadóknak a könyveimet és ők keresnek meg. Az hogy vissza utasíthatom, kicsit talán elégtétel is és büszkeség, hogy én igazgatom a könyveim sorsát. Több hónap próbálkozás után, arra jutottam, hogy ezt nekem kell finanszírozni, nekem kell tennem azért, hogy eljusson az olvasókhoz.

Ez bizony pénzbe került akkor és ma is! Hogy fizessem ki egy könyv gyártását, ha 90e Ft a fizetésem és 60e Ft a fizetésem. Félre tett pénzem pedig nem volt. Hát kölcsön kértem, volt aki felajánlotta. Én mind a mai napig nagyon nehezen kérek, akkor szó szerint fuldokoltam.

Mert hát ugye ki garantálja, hogy vissza fogom-e tudni adni? A felelősség tudat nagyon emésztett. Emlékszem 2011 karácsonykor, jöttek a megrendelések és teljesen minuszban volt a számlám. Rebdestem a boldogságtól és a visszajelzésektől is, hogy milyen szuper a könyv.

De emésztettem is magam, hogy miből fogom feladni? A könyvek ki lettek fizetve előre, de a számlámról nem tudtam levenni pénzt. Teljes őrület volt!

Az egyik oldalt siker, a másikon lelkiismeret-furdalás. Vágytam rá, megkaptam. Sokan vagyunk így úgy hiszem! Megkapjuk, elérjük és még mindig hajtani akarunk és nem tudjuk abbahagyni a szenvedéseinket.

Kegyetlen amit művelünk magunkkal, de csak addig a pontig, ameddig őszintén rá nem nézünk és abba nem hagyjuk a fájdalmainkat, mert abba lehet bármit hagyni, amit érzünk. Ott ahol van árnyoldal, ott egészen biztos, hogy süt a nap!

A környezet, a fizika, mindig le van maradva hozzánk képest. Sokszor nem úgy teljesülnek az álmaink, vágyaink mint ahogy kitaláltuk azokat, de ha elég kitartóak vagyunk és végig csináljuk, bármi teljesülhet.

Te is csak indulj és minden más majd követni fog. Szóval ma már sikerült, több mint 4000 konzultációt megtartottam és minden rendezvény telt házas lett és nagyon sok eredmény született. Lényegében az eredmények azok, amiket versenyszerűen hajtok mind a mai napig! Mindig erre figyelek, ez mozgat, ez minden esemény mozgatórugója. Megtanultam, hogy soha ne azt nézzem, hogy mennyibe kerül, hanem azt, milyen értéket képvisel az számomra.

Jobbak és hangzatosabbak, a hallgatóim sikerei, mint az én sikerem. Mert van az a pont, amikor az elvárások is teljesülnek! Erre nagyon büszke vagyok, büszke vagyok rátok, hogy megcsináltátok és arra is, ha most indultatok el, mert tudom, hogy el fogjátok érni! Mert el kell, hogy érjétek!

Köszönöm és hálás vagyok, hogy részt vesztek az álmaimban, bízom benne valamelyik szemináriumon én is hozzátehetek a Te álmaidhoz, mert a nagy dolgok ott történnek és nem otthon! Én otthon kb 10 évig csak próbálgattam, de egyedül soha nem láttam meg az igazi hézagokat. Kellett a hozzáértő szem, ami rámutatott a gyenge pontajimra.

Ha az őszinteség és kitartás, összefog érted, bármire képes lehetsz! Ez volt az én 10 évvel ezelőtti indulásom rövid sztorija! Ezzel hitet szeretnék nektek adni arra, hogy igen is, minden változás fejlődés, még ha az első pillanatra nehéz és kitartást igényel is. A változás egy új nézőpont, mindig több mint az előző, ezért mindig fejlődést is ad. Egészségetekre! 🙂 Ünnepeld az életed!

Legyen csodás a napod!

Szia!

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!

Password Reset
Please enter your e-mail address. You will receive a new password via e-mail.