fbpx

Van aki nagyszerűen tud adni, van aki rosszul, de a legtöbben azt hiszem, képtelenek elfogadni. Ebből kifolyólag hiába kapnak, nem fogadnak el, így nélkülözniük kell. A mai kor legnagyobb akadálya, hogy legyen valakinek valamije – egészsége, szereleme, munkája, vagyona – az az elfogadás képességének a hiánya. Márpedig minden van, így ha hiányolsz is valamit az életedből, akkor felhívom a figyelmed arra a veled született képességedre, ami által hozzájuthatsz ahhoz is, amit eddig hiányoltál.


Sokszor hallom azt a „rózsaszínű ruhába bújtatott megrontót”, aki azt állítja: „Adni jobb, mint kapni.” Ez úgy hangzik, mint ha karácsonykor megajándékoznád a szerettedet és Ő cserébe, hozzád vágná az ajándékodat, mert kapni, nem elég jó. Hogy éreznéd magad egy ilyen esetben? Egészen biztosan, hogy szörnyen. Mert hiába adtál, nem volt aki elfogadjon. Sőt még meg is büntetett az, aki nem volt tudatában az elfogadás képességének. Az egyensúly úgy áll fenn, ha van „adó” és van „kapó”.

Jusson az eszedbe, amikor nem vagy hajlandó elfogadni: Akitől kapsz, azt megfosztod attól a jó érzéstől és örömtől, ami az adással kapcsolatos. Minden áramlik és pont oda, ahol várják tárt karokkal. Persze amikor megjött, fogadd is ugyanilyen tárt karokkal. A víz is oda áramlik, ahol nem ütközik akadályokba. Ugye milyen nagyszerű? Nem kell senkinek nélkülöznie, csak elfogadnia.

A hiány számos okból is fakadhat, talán a legnagyobb az, hogy méltatlannak érzik  magukat rá az emberek, hogy kapjanak valamit. Sokszor tudatlanul is büntetik magukat azzal, hogy megvonnak maguktól valamit, csak is azért, mert értéktelennek érzik magukat: „ezért nem jár nekik semmi”.

A megvonás arról szól, hogy ha valamit elrontottál, akkor nem jár érte cukorka, csak is büntetés. Ha a gondolataid és az érzelmeid is azt diktálják, hogy nem vagy elég jó: tehát az önbecsülésed a „béka feneke alatt van”, akkor ne várj cserébe „cukorkát”.

Ha most nem érzed magad elég jónak, itt az ideje, hogy bizonyíts, mert a bizonyítékok győznek meg. Ne bizonygass, hanem bizonyíts magad előtt, hogy aztán mások is értékeljenek és megjutalmazzanak. Az értékeidre keress bizonyítékokat vagy épít Csak is tőled függ mennyire vagy értékes, mert mindennek az a jelentése így az értéke is, amivel felruházod. Te találod ki saját értéktelenséged és saját értékeidet is,Te találod ki saját magad, tudatosan és tudatlanul is. Fantáziálj tudatosan az értékeid körül!

Persze felmerül mindenkiben: Miért tennék én rosszat magammal? Miért értékelném le saját magamat? Azért, mert az emberi agy, védekezik és keresi a hibákat, mert meg akarja magát óvni, tehát félelmekkel üzletel. Falakat emel maga köré és nem engedi a víz, az érték áramlását. Fogadd tárt karokkal azt, ami jön, mert ha valamiben most értéktelenséget látsz, ugyanannak a dolognak, kell hogy legyen értéke is.

A méhecske is csak olyan virágot képes beporozni, amelyiknek a szirmai nyitottak! A nyitottság az ami beteljesíti az elvárásaidat, mert mindig minden van, hiába gondolod meggyőzően azt hogy nincs. De az elfogadása annak, hogy mi van, a „jutalom milyensége”, rajtad áll vagy bukik!