Minden nagyobb vagy jelentősebb döntés előtt van egy „pillanat”, mielőtt megfogalmaznánk egy sablonos választ vagy előhúznánk a múltunkból egy biztonságos sémát a problémás helyzet kezelésére. Amikor egy kritikus beszélgetés vagy találkozás során elszorul a torkunk, és érezzük, hogy nehéz megszólalni, nagy a tét, feszültek vagyunk, és nem tudjuk még pontosan, mit fogunk tenni. Ez az állapot, csodálatos, még akkor is ha nehezen éled meg a döntéseid előtti perceket. Ez a kegyelem pillanata. Azok szerencsések között érezhetem magam, aki egy szeminárium előtt megélheti ezt az állapotot. Soha nem felejtem el az elsőt.

Izgultam, mind a mai napig bennem van ez a vizsgadrukk. Leülök a székemre, a többiek elé és lehunyom a szemem. Csodálatos pillanat, amikor úgy hozok döntést, úgy beszélek a többiekhez, hogy érzem őket. Az első alkalomnál, közel 5 percet ültem így, annyira tetszett. Nagyon fura lehettem, mert szavakat várnak tőlem ilyen eseteben. De ezek azok a pillanatok, amiért csinálom, amiért veletek is itt lehetek.

Hálás vagyok, hogy felfedeztem egy olyan állapotot, ami segít helyesen dönteni. Amikor még nincs meg a kész válasz, csak csönd van és belső dermedtség, talán ott van a félelem is. Nagyon nehéz állva maradni, én rendszerint, le szoktam ülni, pont ezért.

Mégis ez az állapot az, amit ha megtalálsz, valami eredeti, valami valódi születik meg benned. A menekülési út, mindig a múltunk felől jön. A régi sebek felvéreznek, a régi tapasztalatok előbújnak és védekezésre kényszerítenek.
Soha nem álltam volna ki több száz ember elé, ha nem megyek bele az érzéseimbe, nem élem meg őket és nem haladok túl rajtuk.

Sokan a döntéseik után, kíváncsian próbálják megtudni, hogy vajon helyesen döntöttek-e vagy sem. Mi ez a butaság. Nem a döntések után tudod meg az eredményt. Az eredményt már előtte érzed a kegyelmi állapotban és arra kell menni, azt kell választanod, amit tiszta szívedből érzel. Én nem hiszek a mérlegelésben.

Abban, hogy csinálj két oszlopot, írd fel a jó és rossz tulajdonságait a döntésednek a tárgyáról. Én az intuíciómban hiszek, illetve tudom, hogy nagyon jól tudom működtetni. Mindig ismered az eredményeit a döntéseidnek, mert ha nem ismernéd, soha nem döntenél. Itt belül, van a szívedben, van egy kegyelmi ráhangolódott állapot, ami megsúgja az eredmény és a döntésedet is.

Tudom, ez most olyan misztikusan hangzik, de nem az. Kicsit mindannyian skrizofénok vagyunk, mert beszélgetünk magunkban. Nagyon fura és nem sokan vallják be, de megbeszéljük mindig, hogyan legyen tovább. Ez általában a földhözragadt hangod, a mérlegelő hang.

Amit említettem, a kegyelmi állapotban, nincs hang. Csend van. Olyan mintha megfagyna az idő. Itt még minden lehetséges. A döntés előtti pillanat, megszólalás előtti csönd, kegyelmi idő, mert még minden lehetséges, még nem söpört le a múlt, nem győzött le a félelem, még nyitott a jövő. Ezt a pillanatot kell megragadnod, engedni a legmerészebb megérzésednek is. Nem habozva, hezitálva, bebiztosítani magadat a lehetséges kockázattal szemben, hanem rábízva magadat arra, ami bontakozik ki, alakul, formálódik benned.

Én nem fogalmazom meg előre, nem találom ki a szövegeket egy szeminárium alkalmával sem. Mindig a hallgatókhoz beszélek, mindig róluk van szó. Ha nem így tenném, nem lenne személyes a szeminárium, csak egy általánosított, „élj így, meg úgy” butaság. Akkor tudsz megfelelő döntést hozni, ha nem előre kitalálod a mérlegelésed, hanem odafigyelsz arra, mi történik és a kialakult helyzetre adsz választ. Ha nem így történne, akkor bizony lemaradsz az élet adta örömeiről.

Ha előre kitalálod milyen legyél, milyen döntéseket hozz, akkor olyan leszel, mint egy fénykép a mozivásznon. Az életed nem egy fénykép, egy rögzül állapot, hanem sok sok képkocka, mozgó film, ami minden kockával más és más. Amikor önmagadra figyelsz, jó döntéseket hozol, ha a többiekre, akkor megjelenik a megfelelés és le fogsz mondani valamiről, amiről korábban, a helyzeten kívül, eszed ágában sem volt belemenni.

Csak egy élő példa. A lány elé álltam, szakítási szándékkal, de a lány annyira édes volt, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Két hétig még húztuk az időt, de mégiscsak megtörtént az a szakítás, amit tiszta szívemből éreztem.
Sokan a helyzetre reagálva és nem önmagukra figyelve hoznak meg döntéseket és később, úgy is megtörténik.

Azt kell ebből meglátnod, hogy a dolgaid mindig a döntésed előtt dőlnek el, ha odafigyelsz a megérzéseidre. A kegyelmi állapot csöndje, mindig megmutatja a helyes utat, csak járnod kell rajta. Ha tudod mi a helyes, ne agyalj rajta, ne keresd a biztonsági kiutakat.

Szólj hozzá TE is a bejegyzésemhez mert számomra minden vélemény számít!

Password Reset
Please enter your e-mail address. You will receive a new password via e-mail.